Az esztétikai sebészetet 1962-től, az első szilikonimplantátum beültetésétől számíthatjuk. Az első mellnagyobbító beavatkozás Robert Gersuny osztrák orvos nevéhez fűződik, aki az 1890-es években kidolgozott paraffin-injekciós technikával dolgozott. Az 1930-as években már általános volt a fenékből kimetszett zsírszövetek mellbe ültetése, azonban az eljárás sikertelensége miatt a 40-es évekre ez a módszer kiment a divatból.
Az 1960-as években használt első generáció maga az implantátumot kifejlesztő két houstoni orvos, Thomas Cronin és Frank Gerow által kitalált, sűrű, viszkózus szilikongélt tartalmazó meglehetősen vastag (0,25 milliméteres) szilikon tasak volt, amely külsőre egy könnycsepphez hasonlított. A második generáció (1970-es évek) "héja" már vékonyabb, 13 mm volt csupán és a belsejében lévő zselé is folyékonyabb volt, viszont számos peres eljárás indult a gyártók ellen, hiszen számos esetben kiszakadt. A '80-es években terjedt el a kettős implantátum is, amely sóoldatot tartalmazó implantátumba egy szilikongélt tartalmazó implantátumot helyeztek. Ezt tartják az implantátumok harmadik generációjának.

Számos fejlesztést követően, a negyedik generáció esetében szigorú gyártói standardokat betartva készültek az újabb megoldások: az implantátumok anyaga sokkal erősebb és elasztikusabb lett, a sűrűbb zselé nagymértékben csökkentette külső borítás sérülésének esélyét. Megjelentek a kerek, illetve a felső felén elvékonyodó, cseppformájú - anatómiás implantátumok.

Az 1990-es évek közepétől Európában elterjedt ötödik generációs implantátumok formatartók, összetartók, amelyek esetében nagymértékben csökkent a sérülés és elmozdulás veszélye. A 90-es évek elején jogi procedúrák miatt az Egyesült Államokban betiltott szilikonimplantátum miatt kifejlesztették a fiziológiás sós implantátumokat, aminek az a lényege, hogy sérülés esetén nyomtalanul felszívódik a benne levő anyag. Ám a vizsgálatok kizárták a szilikon veszélyességét, így a bizonytalanabb mérettartó fiziológiás sós implantátum kiszorult a piacról. A szója tartalmú implantátumok is tért hódítottak egy időben, de ezeket a vizsgálatok nem tartották megfelelőnek, és betiltották. Ma a legkorszerűbbnek, az ún. Soft High Cohesin, azaz kohezív géles implantátum számít. Előnye, hogy egy esetleges baleset következtében is egyben marad, sérülésekor sem veszélyezteti a szervezetet. Ezen kívül már lényegesen tartósabbak is elődeiknél, tehát ritkábban kell cserélni őket.

Ha kérdéseitek vannak a plasztikai beavatkozásokkal kapcsolatban, látogassátok meg szakértőnk, Dr. Falus György oldalát: www.drfalus.hu.