Hirdetés

Meghalt a countrylegenda

2010. július 30., péntek 15:30

Hetvenhárom éves korában váratlanul elvitte egy szívroham az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb koncertzenészét, aki olyan előadókat szolgált hosszú ideig, mint Neil Young, vagy Johnny Cash.

Ben Keith egész életében azt csinálta, amit imádott - zenélt. Sőt, némiképp még szerencsésnek is mondhatja magát, ugyanis halálakor is szenvedélyének hódolt. A legendás gitárost, aki remekül zongorázott és szaxofonozott is, hetvenhárom évesen vitte el egy szívroham a Neil Young farmján lévő stúdióban. Jó barátja, Young akivel negyven éven keresztül zenéltek együtt, éppen koncertezett, amikor a tragédia történt. Az énekes a showt megszakítva emlékezett meg kollegájáról - aki az összes legendás albumán és turnéján részt vett -, majd több dalt is eljátszott a tiszteletére.



A Neillel való együttműködése mellett, Ben főként a country zenében alkotott maradandót. Olyan előadók dalaiba segített be a stúdióban, vagy éppen a színpadon, mint Johnny Cash, Patsy Cline, vagy Sheryl Crow, de Jewel is neki köszönheti a karrierjét.


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Csak kihasználják a magyar sztárt?
Claudia és a nyilvános szex


Ne maradj ki az új őrületből! KLIKK IDE és eláruljuk a titkot!
Hirdetés
 
Hozzászólások (0)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Storyonline válogatás
Tévéműsor
02:15 4400
01:45 Dallas
Cikkek róla
Cikkek még
Hirdetés
Könyváruház - Polc.hu
  • A Hadrianus-akta
  • Allan Folsom
  • Online ár: 2000 Ft
  • Eredeti ár: 2500 Ft
  • Megtakarítás: 20%
További könyvajánlatok:
Hirdetés