Hirdetés
  Chirstina Aguilera terhes!
  Britney megint hajszínt váltott

Elítélték Usher fiának gyilkosát

2014. február 21., péntek 18:00

A bíróság bűnösnek találta azt a férfit, aki jet-skijével áthajtott Usher mostohafiának fején.

A tizenegy esztendős Kile Glovert ugyan már semmi nem hozhatja vissza sajnos, de legalább a férfi, aki a halálát okozta, megbűnhődik a tettéért. Jeffrey Hubbardot csütörtökön bűnösnek találta a bíró öt vádpontban is, és valószínűleg hosszú évekre börtönbe kerül majd. De azt csak egy későbbi tárgyaláson hirdeti ki a bíró, hogy mennyit kap.

Hubbard 2012 júliusában vitte el egy atlantai tóhoz strandolni Usher mostohafiát és több másik gyereket. Miközben a fiatalok pancsoltak, a felvigyázó a jet-skijével száguldozott körülöttük. Ám túlságosan óvatlan volt, és nagy sebességgel áthajtott Kile-on, aki egy gumibelsőben ülve lebegett a vízen. Az ütközésben a gyerek súlyos koponya- és agysérüléseket szenvedett, és a légzése is leállt, miután perceket töltött a víz alatt. Kórházba vitték, de a kómából már nem sikerült felébreszteni, ezért három héttel később az anyja, az apja, és mostohaapja, Usher úgy döntöttek, hogy lekapcsoltatják a gépekről.

Tavaly nyáron Usher másik fia is majdnem megfulladt. Erről itt olvashattok!


Találd meg a társad! Klikkelj és regisztrálj most!
(x)

fotó: Facebook
fotó: Facebook

Címkék: usher család zene 

Story Női Extra
Tévéműsor
00:00 Himnusz
Hirdetés
Hirdetés

Sikertelen kapcsolódás
 
  • polc.hu
  • Online ár:
  • Ft
  • Eredeti ár: Ft
  • % megtakarítás
További könyvajánlatok:
  • Online ár: Ft
  • Online ár: Ft
  • Online ár: Ft