Hirdetés
  Itt állok meztelen

Itt állok meztelen

2013. október 30., szerda 14:19

Visszatértem "önkéntes vidéki száműzetésemből"...

Október második felében egy hetet Pécsen töltöttem, ahol nagy sikerrel mutattuk be az Egy életem, két halálom című izgalmas bűnügyi vígjátékot a Pécsi Harmadik Színházban. A próbák októberben, a fővárosban voltak, hiszen Álmos miatt, aki most kezdte az iskolát, nem vállalhattam, hogy több mint egy hónapra vidékre költözöm a munka miatt, így csak az utolsó héten kellett elutaznom.

Izgultam nagyon, hogy fog alakulni ez az egy hét, hiszen kicsi fiam születése óta nem hagytam el ennyi időre a családi fészket.
Nem szeretek idegen helyen lenni, és bár tudtam, hogy az idő oroszlánrészét munkával töltöm majd, nem szívesen gondoltam arra, hogy a kevés szabadidőmben egyedül leszek egy szállodai szobában távol a szeretteimtől. Hetekkel korábban elkezdtem lázasan szervezni, hogy amíg távol leszek, ki viszi Álmost reggelente iskolába, ki megy érte, mit fog enni, ki és mikor viszi Rozi kutyát sétálni, hogy kerül minden nap friss pékáru az asztalra... Azt hiszem, kicsit rágörcsöltem a dologra, attól tartottam, ha nem leszek itthon, hogy megcsináljak mindent, ahogy szoktam, megáll nélkülem az élet. Végül mozgósítottam a barátokat és a rokonságot, akik megígérték, hogy készséggel segítenek.

Elrendeztem mindent, és útnak indultam. Ahogy hagytam magam mögött a kilométereket, kezdtem megnyugodni, és mire Pécsre értem, szinte kisimultak az idegeim. A szálloda közvetlenül a színház mellett volt, mégis pár nap kellett hozzá, amíg megszoktam, hogy nem kell sehova rohanni, kapkodva készülődni és versenyt futni az idővel. Kényelmesen meg tudtam inni reggel a kávét, nem kellett közben uzsonnát csomagolni vagy macskát etetni, két próba között le tudtam dőlni egy fél órára, és maratoni telefonbeszélgetéseket folytattam a barátnőimmel anélkül, hogy közben takarítanom, mosnom vagy főznöm kellett volna.

Mindenre volt időm, amire itthon szinte soha nincs, így a Pécsen töltött napokban maximálisan kikapcsolódtam, az ott tartózkodás felért egy hét szanatóriummal. Imádom az itthoni nyüzsgést, de nagyon jólesett egy kicsit egyedül lenni, és kiszakadni a hétköznapokból. Még lelkiismeret furdalásom sincs, hiszen dolgozni mentem, nem nyaralni, az pedig tényleg csak hab a tortán, hogy ennyire jól éreztem magam, sikerült feltöltődnöm, és a gyerekek és háziállatok is épségben átvészelték a külön töltött időt.

Igaz, mire hazaértem, kicsit olyan volt a lakás, mint Hirosima lehetett az atomtámadás után, de sebaj! Mosolyogva kezdtem neki a rendrakásnak.

Bevallom, kicsit reménykedem, hogy lesz még az évadban két egymást követő napon előadás Pécsen, amikor "sajnos" nem tudok hazajönni...


Hozzászólások ()
Story Női Extra
Tévéműsor
00:00 Himnusz
00:30 Lola (12)
Hirdetés
Hirdetés

Sikertelen kapcsolódás
 
  • polc.hu
  • Online ár:
  • Ft
  • Eredeti ár: Ft
  • % megtakarítás
További könyvajánlatok:
  • Online ár: Ft
  • Online ár: Ft
  • Online ár: Ft