A való életben találta meg az igazit Brem Laci. Már az első randi előtt egymásba szeretettek a Palikék Világa egykori műsorvezetőjével, Konyári Edinkával.
Tara Reid babaarca valószínűleg mindenkinek ismerős az Amerikai pite-filmekből, ám a színésznőt ma már nem ismernénk fel az utcán.
A népszerű művész azt sem zárja ki, hogy feleségül veszi a párját.
Sztárvilág
Kiderült az is, hogy a korábbi évadokból ki az, aki biztosan újra feltűnik a Netflix sorozat harmadik évadában.
A felvidéki származású énekesnek a családja, barátai élnek Szlovákiában, ahol mindenki attól fél: beláthatatlan következményei lesznek a szerdai eseményeknek.
Hosszú évekig se veled, se nélküled kapcsolatban éltek, amit úgy tűnik, még mindig nem tudnak békésen lezárni.
Az énekes-színésznő új álomvillákat nézegetett a napokban – és bár nem volt egyedül, kísérője nem Ben Affleck volt.
A tévés hozzáállása sokat változott az utóbbi időben.
Az énekesnőnek még öt kilót kell fogynia ahhoz, hogy elérje az a súlyt, amivel Túl szexi lányként megismerte az ország.
A néptáncos az énekesnő kislányához fűződő kapcsolatáról mesélt.
A 77 éves énekes arról is beszélt, meddig akar közönség elé állni.
Valósággal kivirult a színésznő, amióta 10 kilót fogyott, azt mondja, kirobbanó formában van.
Elismeri a saját felelősségét, és tisztában van a jóvátehetetlen bűneivel.
Freddie is elbúcsúzott műsorvezetőtársától: „Tovább álltál rendelkezésre, mint elvárható lett volna”
A zenész és Lola három évig dolgoztak együtt.
A műsorvezető részletesen beszámolt a diétájáról.
A legendás táncművész jutalmat ajánlott fel annak, aki segít az értékes darab nyomára bukkanni.
Boda Gyöngyi és Hegedűs Csaba most őszintén vallottak a kapcsolatukról.
A Nemzet Színésze alig várja az új kis jövevényt.
Ahhoz képest, hogy észak-keleti fekvésű és szeles az udvar, a növényeken ez nem látszik.