Benkő Péter őszinte vallomása

2010. szeptember 7., kedd 10:00

Benkő Péter a Thália színházban, egy előadás után tudta meg, hogy meghalt a felesége, aki légiutaskisérőként dolgozott azon a gépen, melyet mai napig úgy emlegetnek: "A berlini járat."

Repülős körökben így emlékeznek a szerencsétlenül járt MALÉV IL-18-asra. Hogy mi történt a repülőgéppel, vagy a gépen? Sem akkor, sem azóta nem derült ki. Furcsa titkolózás lengte körül a katasztrófát. Egy biztos, a gép Ferihegyen megkezdte a leszállást, aztán ki tudja miért, lezuhant. A fekete doboz, amelyből sok minden kiderülhetett volna eltűnt, a dokumentumok, a fényképek is eltűntek, nem voltak szemtanúk, a hozzátartozók nem nézhették meg elhunyt szeretteiket. A zuhanás okáról akkor is és még mai is mindenki hallgat.

Azóta ugyan sok idő eltelt, ám az elmúlt egy évben nem telik el hét, hogy ne hallanánk, olvasnánk repülőgép szerencsétlenségről, áldozatokról. Benkő Péter ilyenkor újra és újra átéli, megszenvedi felesége halálát. Kati 35 évvel ezelőtt légiutaskísérő volt azon a gépen, ami lezuhant. A katasztrófát senki nem élte túl.

- 1975. január 15-én felesége, Kati Berlinbe repült, majd vissza Budapestre. A gép lezuhant, senki sem élte túl a tragédiát. Önök fiatal házasok voltak. Hogyan lehet egy ilyen értelmetlen halált feldolgozni? 

- Feldolgozni nem lehet, csak elfogadni. Az ember élete egy ilyen esemény után megváltozik, egy új korszak kezdődik, amiben minden más lesz. Hajlamosak vagyunk rá, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítsunk a napi dolgoknak: hogy milyen autóval járunk, milyen lakásban élünk, hol tart a karrierünk... A katasztrófa után mindez már nem volt fontos. Új értékrendem alakult, mélyebbek lettek a gondolatok, közelebb kerültem Istenhez. És ezek segítettek abban, hogy túl tudjak lépni a tragédián. Egy ilyen értelmetlen halál után sok minden elvész: az ízek, az illatok, a színek, az érzések, de megmaradnak az emlékek. Egy ilyen tragédia után az ember szellemi fejlődése egy olyan síkba lép, hogy el tudja fogadni a halált. 

- Az önök esetében nem csupán egy szerelemről, egy két éves házasságról volt szó, hiszen gyerekkoruk óta szorosan összefonódott az életük. 

- Gyerekkorunk óta ismertük egymást. Egy óvodába, általános-és középiskolába jártunk, de nem csak az iskola, hanem az érzelmeink is összekötöttek minket. Az érettségi után rádöbbentünk, hogy nem tudunk egymástól elszakadni. 1973-ban összeházasodtunk, az életünk rendkívül rendezetten, gyönyörűen alakult, aztán megtörtént a tragédia.

- Azt gondolom, minden tragédia előbbre viszi az embert, meg merem kockáztatni, talán jobb emberré is teszi. 

- Biztosan tudom, ha nem történt volna meg ez a szerencsétlenség, akkor én egy egyszerűen gondolkodó, a pillanatnyi sikereimet hajszoló, "celeb" lennék. A főiskola elvégzése után éjjel nappal dolgoztam, felületes voltam, csak a pillanatnyi megoldások érdekeltek. Ebben az életszakaszomban következett be Kati halála. 

- Ezzel azt akarja mondani, hogy a felesége halála után értékesebb, gazdagabb lelkű ember lett? 

- És jobb színész. Amikor egy mondatról az embernek olyan mélységek jutnak az eszébe, akkor ez a színpadon is megjelenik a szemében, a külsejében, a játékában, az egész lényében. Már ősz fejjel biztosan tudom, azért vannak az életnek súlyos, szívbemarkoló tragédiái, hogy akik ezt átélik, azok talán értékesebb, a külsőség minden terheitől mentes, komoly, tartalmas életet élhessenek. Ezt kívánom gyászukban mindazoknak, akik át kell élniük hasonló tragédiákat.


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Rubint Réka babát vár
Új őrület: Farmerama

Ne maradj ki az új őrületből! KLIKK IDE és eláruljuk a titkot!
Hirdetés
 
Hozzászólások (4)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

alulsemmi (2010. szept. 7., 17:28)
Hozzászólás értékelése: 2 Értékelés átlaga: 1
Annyira uborkaszezon van máris, hogy egy 35 éves témát kell elővenni? Azóta Benkő Péter már legalább egy tucatszor vígasztalódott!

Értékeld a hozzászólást!

Tisi Andi (2010. szept. 7., 15:15)
Hozzászólás értékelése: 1 Értékelés átlaga: 5
Én is imádom Benkő Pétert, nagyon jó színész! Milyen szerelmes voltam bele középiskolás koromban éveken át, te jó ég. Persze nem volt csoda, nem is voltam egyedül vele.

Értékeld a hozzászólást!

korfu2000 (2010. szept. 7., 14:48)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
A feleségét Tolnai Klárinak hívták. Ő és kolléganője - Simon Eszter - írtak egy könyvet A LEVEGŐBŐL ÉLÜNK címmel. Nagyon bájos olvasmány, érdekes sztorikkal, melyeket munkájuk során tapasztaltak. Érdemes elolvasni, nagyon szórakoztató a könyv!

Értékeld a hozzászólást!

holdsugár (2010. szept. 7., 10:55)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Imádom Benkő Pétert, nagyon jó színész! http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:saNHJCalkIwJ:hu.wikipedia.org/wiki/Benk%C5%91_P%C3%A9ter+benk%C5%91+p%C3%A9ter+szerepei&cd=2&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

Értékeld a hozzászólást!

Storyonline válogatás
Cikkek róla
Cikkek még
Tévéműsor
10:15 Top Shop
10:50 EZO.TV
11:00 Kékfény
10:35 A klón
Hirdetés

 
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • polc.hu
  • Online ár:
  • 1 490 Ft
  • Eredeti ár: 1 490 Ft
  • 0% megtakarítás
További könyvajánlatok: