Bereczki Zoltán: "Dóri mellett váltam éretté"

2011. január 1., szombat 06:00

Amióta megszületett Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán kislánya, az édesapát sokszor kérdezik, mennyit változott azóta, hogy már neki is van gyereke.

A színész nem igazán érti az efféle kérdéseket, hiszen ő már tizenegy éve apának tartja magát, őt ugyanis nem közös kislányuk érlelte apává. "A Dóri előző házasságából született Marci velem gyakorolta először az "r" hangot, s én tanítottam meg állva pisilni is - sorolta egy korábbi interjúban. - Ami egy kis-, aztán meg nagyfiú életében fontos, azt mind együtt éltük, éljük meg. Nyilván mást jelent, hogy a kislányom világra jöttekor bent voltam a szülőszobán, és a pelenkázást is Zorkával tanultam meg. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy az első három évet, amit nem tölthettem Marcival, most a kislányommal 'tanulom végig'. Ezáltal még közelebb kerülök a fogadott fiamhoz is. Imádok a gyerekeimmel lenni! Marci épp csillagászatot tanul az iskolában, számomra ugyanolyan élvezet felfedezni vele az égboltot, mint kétéves kislányommal zsírkrétával rajzolni a falra."
 
Találj társat az új évben! KLIKK és regisztrálj az új társkeresőre, a Storyrandira!
(x)


Vess, ültess, gyarapíts! Légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere! KLIKK!
Hirdetés
Hozzászólások (5)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

toszkana (2011. jan. 2., 13:30)
Hozzászólás értékelése: 4 Értékelés átlaga: 3
MARKETING!!!!

Értékeld a hozzászólást!

megolds (2011. jan. 1., 20:50)
Hozzászólás értékelése: 5 Értékelés átlaga: 3.4
Miért kell naponta olvasni valahol, hogy mennyire szeretik egymást. Akkor miért költöztek nemrégiben külön??? A Bereczki nyilatkozata alapján, még mindíg nem biztos benne, h. ezzel a nővel akarja leélni az életét. Hajrá

Értékeld a hozzászólást!

sermar (2011. jan. 1., 15:34)
Hozzászólás értékelése: 9 Értékelés átlaga: 3.67
Megint egy rosszindulatú hozzászóló. Aki színházjáró, az ismerte Bereczky Zoltán nevét is, mint ahogy én is, ennek semmi köze nincsen Szinetár Dórához. Gratula mind a kettőjüknek, szeressék egymást így tovább, s kapjanak sok külön és közös szerepet is továbbra is!

Értékeld a hozzászólást!

sunyimanó (2011. jan. 1., 13:26)
Hozzászólás értékelése: 6 Értékelés átlaga: 2.67
Ilyen ismert após és anyós mellett naná hogy éretté válik még a zöld banán is...

Értékeld a hozzászólást!

barnamarta (2011. jan. 1., 07:53)
Hozzászólás értékelése: 10 Értékelés átlaga: 2.2
Inkább addig kutya nem ismert.

Értékeld a hozzászólást!

Storyonline válogatás
Cikkek róla
Tévéműsor
06:55 Mokka
05:55 Ma reggel
Hirdetés

 
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft