Attila rettenetesen szegény

2010. szeptember 27., hétfő 03:00

Bodnár Attilánál komolyan rezgett a léc az RTL Klub X-Faktor című műsorának szombati adásában. A fiatalember sokkal gyengébben teljesített, mint korábban, a zsűri mégis adott neki még egy esélyt.

Attila a StoryOnline-nak elmondta, nagyon rossz passzban állt színpadra. Állítja, beteg volt, előző éjszaka szinte semmit nem aludt a köhögéstől. Ráadásul barátnője elhagyta, ami miatt idegileg kikészült. Attila meg volt győződve arról, hogy kiesett, miután rettenetesen gyengén adta elő a dalát. Azt mondja, szinte el sem hitte, hogy végül zöld jelzést kapott a következő fordulóra, amivel most már bent van a legjobb 50 versenyző között. De Attilát nem csak a már említett dolgok viselik meg, hanem az is, hogy rettenetesen szegény, vagy ahogyan ő fogalmaz, csóró.

Fotó: Rajnai László
Fotó: Rajnai László

"Az embert determinálja bizonyos életutakra a szegénység. Ezt nagyon nehéz megélni. Az utcazenélésből alig jön be pénz, sokszor a lakbéremet sem tudom kifizetni. Ilyenkor vagy torlódik, vagy anyukám segít, de ő is rokkantnyugdíjas. Jelenleg 15 forint van a zsebemben, de általában 1-2 ezer forint jut egy napra" - mesélte Attila, aki rettenetesen sovány és látszik rajta, hogy nagyon sérülékeny alkat.

Kérdésünkre elárulta, hogy híres édesapja, Bodnár Attila tavaly nyáron kisegítette 1000 euróval, amiből az adósságait fizette ki. Azóta semmit nem kapott tőle. A fiú úgy tudja, hogy édesapja sincs jó anyagi helyzetben. Találkozni nem szoktak, utoljára hét éve látták egymást a nagypapa temetésén. Az X-Faktor versenyzője azonban nem hibáztatja édesapját, inkább azt hangsúlyozza, mennyire hálás édesanyjának, aki erőn felül támogatja őt.

Amennyiben a videó nem jelenne meg, vagy problémád lenne a lejátszással, az Adobe Flash Player legfrissebb verzióját innen töltheted le.

Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Pengeváltás Claudia és Friderikusz között
Alma villantott

Vess, ültess, gyarapíts! Légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere! KLIKK!
Hirdetés
Hozzászólások (40)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

hildus727 (2010. szept. 30., 10:33)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Vannak emberek, akik nem bírják a kötöttséget, én ezt meg tudom érteni.. Nyilván nem ő a legjobb a mezőnyben, én csak azt kívánom neki, hogy az X-faktor, tegye annyira ismertté, hogy időnként felléphessen vhol. A CSISZ után is sokak élete megváltozott, nem csak a győztesé, sőt olyanoké is, akik még a középdöntőbe sem jutottak be. Hátha neki is sikerül..:))

Értékeld a hozzászólást!

eszil (2010. szept. 29., 23:38)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Egyáltalán nem éreztem azt, hogy az apjától várná, hogy eltartsa, vagy hogy szidta volna az apját. Sőt, a zsüri kezdte el fikázni az apját, és az tök rosszul esett neki. Dzsozival értek egyet mindenben. nem sokat tudunk errők a fiúról, nem kéne értekezni a személyiségéről, beleszőve a saját nyavalyánkat, meg a jó adag ember-utálatot, ami tényleg minden magyar ember jó szokása. Nekem a Riana-feldolgozása egyébként tetszett.

Értékeld a hozzászólást!

dorothea32 (2010. szept. 29., 19:52)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
ja, kerem! Ki ne szeretne egy szep hazban, gondtalanul elni, olvasgatni, meg szivenek kedves dolgokkal elutni az idot?? Ez azert eleg infantilis mese egy 33 evestol. Drogosnak nem nez ki, szimpatikus , nagy gyerek. Sok sikert kivanok neki!

Értékeld a hozzászólást!

fxanita (2010. szept. 29., 08:37)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Talán el kellene menni dolgozni, és nem az utcazenélésből élni. Aki nem akar, az nem talál munkát! 33 évesen ne arra várjon, hogy apu küldje a havi apanázst. Miért neki és az édesanyjának kellene őt eltartani? Arról, meg hogy továbbjutott annyi a véleményem, hogy voltak a műsorban olyan tehetséges fiatalok, akik egy elrontott hang miatt estek ki, és nem kaptak második lehetőséget. A műsor még el sem kezdődött, és ezzel az emberrel volt tele a sajtó, a tv. Miről is beszélünk? Bocs, ha olyat írtam le, ami már megjelent, de muszáj volt. :)

Értékeld a hozzászólást!

NewWave (2010. szept. 28., 15:16)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
"...Attila érettségi után teológiából szerzett diplomát, rengeteg munkahelye volt, dolgozott könyvtárban, gyorsétteremben, bevándorlási és állampolgársági hivatalnál, többször vállalt szociális munkát hajléktalanszállón és szeretetszolgálatnál..." Én úgy látom, hogy a szülei mindent megadtak, hogy emberré válhasson, ha mégis 33 éves korára ő csak az utcán zenélget (=koldul!) azért kizárólag csak ő a felelős!... /// Csajegér : Elmondanád, vajon MIRE lennénk irigyek ifj. Bodnár Attilával kapcsolatban?!... Nem hiszem, hogy egy ilyen helyzetben levő embernek az a megfelelő segítség, ha hátba veregetjük "Jól van, nincs semmi baj, csak élj így tovább nyugodtan, majd eltart apuka, anyuka életed végéig!"???... Itt az ideje, hogy 33 éves korára szembesüljön azzal, hogy a saját lábára kell állnia, munkát kell keresnie és bármilyen fárasztó, napról napra teljesítenie kell a kötelességeit!... Nem biztos, hogy mindenki önző és rosszindulatú, aki kritizál.

Értékeld a hozzászólást!

Brumine1 (2010. szept. 28., 12:52)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Ennek a kis nyavalygós senkinek még nem jutott eszébe, hogy dolgozni menjen ??? Elég szomorú,hogy még most is az édesanyja tartja el és ezt még be is vallja. Szánalmas egy figura. Mit vár az apjától,talán csak nem azt, hogy Ő is támogassa és így két szülő támogatásából jut egy kis kajára is?????

Értékeld a hozzászólást!

csajegér (2010. szept. 28., 12:39)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Eribolygo, szívemből beszélsz. Ebben az országban élő emberek, mind megérdemlik amit kapnak, mert nincs a magyarnál önzőbb és rosszindulatúbb ember sajnos. Az irigységről meg ne is beszéljek, ha nekem szar, nehogymár a másiknak jobb legyen..... Szomorú ezt látni, minden kihalt itt az emberekből, és foghatja mindneki a kormányra, a hozzáállás csak az embereken múlik.....

Értékeld a hozzászólást!

eribolygo (2010. szept. 28., 10:50)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
dzsozi teljesen igazad van.mindent elmondtal mit en is tettem volna.egyebkent sok orszagban jartam mar.nem csak nyugati fejlett orszagokban hanem szegenyebb helyeken is,de sehol a vilagon nem lattam meg ennyi antiszocialis gonosz embert mint magyarorszagon.rettenetes.szegyeljetek magatokat.konnyelmuen ,fricskazva kielemezni egy olyan eletet amit nem ti eltek.csak azt kivanom minden ilyen gonosz hozzaszolonak hogy kapja meg az elettol o is ami jar neki aztan menjen segitsegert.

Értékeld a hozzászólást!

boriboszi (2010. szept. 28., 10:39)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Megrázó videó!!!! SZÁNALMAS

Értékeld a hozzászólást!

Tisi Andi (2010. szept. 28., 10:32)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Isten ajándéka a zenei tudás valóban, de ennek a nyápic munkakerülőnek nem osztottak belőle egy cseppet sem

Értékeld a hozzászólást!

PrincessLena (2010. szept. 28., 10:26)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Jaj már...én geográfiából diplomáztam, most pedig jogra járok és még nem vagyok25 éves....és ezen sem sz-rja össze magát senki.A teológia tipikusan az a szakmának nem nevezhető valami,amiben a lelkész, pap vagy szellemi vezető az emberek és az állam adományaiból akar megélni.Biztos nagyon nehéz elvégezni, de biztos nem nehezebb mint a földtan, a meteorológia vagy a római jog ..és persze más tárgyak más szakokon.Volt teológus hallgató lakótársam míg albérletben éltem.Láttam mennyit fordított tanulásra...Mindegy,ez csak az én véleményem és tapasztalatom. A másik: egy nagyon nagyon nagyon kedves Ismerősöm:) állami gondozott volt és Dr. lett. Pedig Neki sem apja sem anyja nem volt. ...Tényleg befejezem az "észosztást" én is. Sajnálom Őt,amiért nem a legjobban alakult az élete, de akkor is azt vallom, mindenki a saját szerencséjének a kovácsa minden körülmények között. Ennek ellenére szorítok neki, hogy megtalálja a számítását az életben.

Értékeld a hozzászólást!

barnamarta (2010. szept. 28., 07:50)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Ennyi idősen mit kell már azon nyavalyogni, hogy az apja nem támogatja? Amíg tanult addig köteles volt támogatni. De ez a fiú nem tanult! Nyolc osztályon mit kellene lóvézni az apjának?

Értékeld a hozzászólást!

frásznéni (2010. szept. 28., 07:35)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Ez az X faktor nem szociális iroda így kellene dönteni.Elmehetne dolgozni a fiú a zenélés mellett mint ahogy sokan mások is megteszik olyanok is akik igazán tehetségesek akkor nem lenne ilyen sovány és igen a barátnő is azért hagyhatta el mert ilyen életet nem kívánt élni.

Értékeld a hozzászólást!

ciki10 (2010. szept. 28., 03:19)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
A sok okostojás, hogy tudja osztani az észt! Döngöljéktek még jobban a földbe ezt a szegény fiút, nem kapott eleget az élettől. Ennyire nem lehettek bunkók? vagy mégis? A zsűri döntésére pedig nem kell haragudni, azzal hogy tovább engedték, tulajdonképpen felkarolták. Nehéz egy gyereknek úgy felnőni, hogy nem kapott apai nevelést. Meg lehet nézni, hogy sok ilyen lelki sérült ember egyszerűen nem tud rendes családot, egzisztenciát kialakítani, mert nem volt előtte jó példa, nincs akkora önbizalma stb. Az anyukája mindent megtett azért, hogy felnevelje, de többre már neki sem telt. Remélem lesz olyan ember mellette, aki meglátja benne a jót is.

Értékeld a hozzászólást!

hildus727 (2010. szept. 27., 22:33)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Ha igaz, amit írnak, akkor rettenetesen összejött neki legutóbbra. Az első bemutatkozáskor tetszett, ha összeszedi magát, talán többet is tud. Ha meg nem, akkor úgyis kiesik..

Értékeld a hozzászólást!

kaente (2010. szept. 27., 21:14)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Attila te ne törődj azzal, hogy másnak több van, te add elő a zenei tudásod, mert az Isten ajándéka, élj vele és próbálj meg megállni a saját lábadon. Ha, nem is kerülsz be a legnagyobbak közé, lehetsz zenész egy bárban is, az többet hoz a konyhára,mint az utca, és azt csinálod, amit szeretsz, zenélsz!

Értékeld a hozzászólást!

dzsozi (2010. szept. 27., 21:13)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Attila teológiából diplomázott, olyan szak, amiből az itt intelligensen kommentelő egyének akkor sem diplomáznak le, ha összeszarják magukat. A "drogos"-ozó vén szatyrokat meg egyenesen hiányoltam. Akik a heti 3 CSI meg Barátok közt után csípőből levágják, hogy ki a drogos. Az ilyeneknek üzenem, hogy vegyék ki a TV-t bámuló seggükből a fejüket. És várom az idézeteket, hogy Attila hogyan ócsárolta a faterját, meg azt, hogy kéri segítsenek neki. Személy szerint csak válaszokat hallottam a kérdésekre, meg max azt, hogy kurva kellemetlen neki erről beszélni. A 2-3 gyerekes szupermamáknak az itt megjelent önéletrajzára a kutya sem kíváncsi. Örüljetek, hogy okos robot a borjatok, aztán a "hűdefaszaszülővagyok" című műsort meg hanyagoljuk. Ott van inkább a péklapát azt uccu neki!

Értékeld a hozzászólást!

moniq73 (2010. szept. 27., 20:57)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
swallow!!!!!!!! Már jó ideje figyelem a hozzászólásaidat mindenben 1-etértek általában veled:))))))

Értékeld a hozzászólást!

Senegál (2010. szept. 27., 19:52)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Biztos, hogy megnézted a riportot Mimika, vagy csak jópofán osztod néhány "kritikus" véleményét? Én végighallgattam, de egyetlen szót nem hallottam sem burkoltan, sem nyíltan arról, hogy ez a fiú szapulta volna, vagy hibáztatta volna az apját, életének ilyettén alakulása végett.Nagyon megkeseredett lehetsz, ha a tények ismerete nélkül elítélsz saját nehéz sorsod miatt másokat! Ebben a riportban egyértelműen kiderül, hogy Attila nem a "híres-hírhedt" apjából akar, akart megélni. Nem panaszkodott, csupán reálisan beszélt álmairól (Neked nincsenek?) nehézségeiről. Okos, értelmes ember, aki úgy próbál meg boldgulni, ahogy sokan nem tennék! Nem kötelező pénzt dobni a "kalapba"! Mindenki elött nyitva áll a kapu, van aki kockáztat és belép, van aki...Kívánok ennek a srácnak sok sikert álmai megvalósításához!

Értékeld a hozzászólást!

marci65 (2010. szept. 27., 18:13)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Én nem engedtem volna tovább,de Bodnár Attila fia és mehetne ám dolgozni is 33 évesen.Link hapsi mint általában a mostani fiatalok.Egyse akar dolgozni.

Értékeld a hozzászólást!

krissy* (2010. szept. 27., 17:08)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Ahogy én látom ennek a "fiúnak" önértékelési problémái vannak,ha nem éppen dilis. Szerintem nem tud énekelni,csak túlartikulálni és grimaszokat vágni. Nem ettől művész egy művész,az már egy más dolog kinek az utódja és miért él úgy ahogy. Ha nem megy a megélhetés a gitározásból el kell menni dolgozni!!

Értékeld a hozzászólást!

swallow (2010. szept. 27., 17:00)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
érdekes ember??? az apja nevéből akar megélni, és a legutóbbi teljesítménye alumúlhatatlan volt, mégis tovább mehetett! Mert ő a Bodnár, akir elhagyott az apja? Az én fiaim is apa nélkül nőttek fel, és akkor, mi van? nem koldulnak, dogoznak tanulnak!

Értékeld a hozzászólást!

Marianna9 (2010. szept. 27., 16:56)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Ha csak beteg lett az is elég, mivel nagyon értékes ember megérdemel még több esélyt is. Nem is várja el a támogatást csak szeretetet szeretne kapni az meg miért baj? Valaki aki teheti mentorként karolja fel igaz most jobb lehetőséget kapott beköltözhet abba a luxus lakásba. Annyira vékony ez a fiú kéne rajta segíteni ha valóban bajban van.

Értékeld a hozzászólást!

Vircsike07 (2010. szept. 27., 14:07)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
sunyimanó... szivemből beszélsz... ránézésre sérülékenynek, de igen értékes embernek tartom Őt... örülök, hogy kapott még egy esélyt, remélhetőleg sikerül élnie az ujabb lehetőséggel :)

Értékeld a hozzászólást!

NewWave (2010. szept. 27., 13:55)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Nem értem : miért kellene egy 33 éves férfit a szüleinek eltartania?!... Tessék elmenni DOLGOZNI, lehetne szakmát is tanulni, nem pedig a sült galambot várni... Gyalázatos, hogy utcazenélésből (koldulásból!) él, én is elsüllyednék, ha ilyen gyerekem lenne!... Talán a barátnője is azért hagyta el, mert nem lehet jövőt építeni olyan pasira, aki ennyire egy nulla... Szánalmas volt az X-faktoros szereplése is, igazságtalan, hogy a zsűri tovább engedte!...

Értékeld a hozzászólást!

bucimanci (2010. szept. 27., 12:35)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
A képet elnézve nem egy óvodás korú a szóban forgó.Utcazenélés (koldulás) helyett keressen valami rendes munkát és akkor nem lesz annyira szegény, hogy a szüleit kelljen pumpolni.

Értékeld a hozzászólást!

gyongytyuk (2010. szept. 27., 11:24)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Nem ismerve a tényeket, hogy miért is nem támogatta , segítette az apa, nem elítélhető. Aztán meg most kiderült, hogy nyáron adott egy kis segélyt. Szóval én nem bántom a fiút, de kezdeni kéne valamit az életével. Az, hogy nem Ő A MEGASZTÁR, ez már biztos. De sokan nem vagyunk azok, mégis túlélünk dolgokat és megálljuk a helyünket az életben. Mások is élnek albérletben, másokat is elhagynak, mások is csalódnak, mégis talpra tudnak állni. Drukkolok neki, hogy kikeveredjen ebből az önsajnálatból, depresszióból, de sajnos lehet, hogy segítség nélkül nem fog menni.

Értékeld a hozzászólást!

Hanett27 (2010. szept. 27., 10:55)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Ha tudná,hogy ebben az országban mennyien nem tudják kifizetni a lakbérüket... Elmehetne dolgozni is,azt gondolom. Egyébként tényleg úgy néz ki,mint egy drogos.

Értékeld a hozzászólást!

Mimika (2010. szept. 27., 10:54)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
hihetetlenül únszimpatikus amit művel!!!!! szapulni az apját 30 akárhány évesen saját elcseszett életéért, és hol burkoltanm, hol nyiltan szidni! Én életemben összesen nem kaptam 1000eurot apámtól, mégis boldogulok úgy-ahogy, annak ellenére, hogy lassan 8 éve nevelem úgy a 13 éves kislányomat egyedül, hogy kezdetekben 5, 3 év múlva 10, utána 15e volt a tartásdíj, de idén még nem kaptam semmit. És várom a 2. babámat!!! :) dolgozok. és boldog vagyok és a kislányom is boldog és annak ellenére, hogy az apjától nem kap semmit, szereti. Annyira nem szeretem azokat az embereket akik találnak gyorsan vmi kibúvót, hogy miért sz@r az életük, és nem is tesznek ellene!!!! Valszeg egész életében azt hallotta anyucitól, hogy "az a szemét apát lelépett azzal a r...val, és azért volt-van-lesz ilyen rossz nekünk." Szánalmas. És dühítő. És sértő olyan emberekkel szemben, akik 100* inkább megérdemelték volna a továbbjutást csak a zsűri kötelességének érezte a nyavajgós ficsúrt átrugdosni, nehogy őket szólják meg...

Értékeld a hozzászólást!

kiring (2010. szept. 27., 10:07)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Az embernek vannak adottságai, vannak álmai. Nem mindenkinek megy a "talpalásos" munka (nekem igen, nekem erre van adottságom), van, aki alkotásra született, és van, akit letaglóz, ha folyamatosan nem jön össze neki. Örülök, hogy a zsűri megértő volt vele szemben, és segítőkész, ráfér már Attilára. Annak is összejöhet valami, aki Attila miatt esett ki. Az élet kiszámíthatatlan. - És ezt akkor is így gondolom, ha netán az Attilán az X- Faktor sem segít. Próbálkozni kell ott, ahol van szikra, ahol van esély, ahányszor csak lehet.

Értékeld a hozzászólást!

álarcos (2010. szept. 27., 09:57)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Ilyen háttérrel,mint az övé,még tanulhatott is volna..Akár egy diplomára is futotta volna,és most nemkellene guberálnia!Valószínü,hogy nem semmiért nem foglalkozik vele az apja!Nagyon link ez a fiú,a parazita fajtából...

Értékeld a hozzászólást!

sunyimanó (2010. szept. 27., 09:35)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Értékes srác az Attila! Csak a hóna alá kéne nyúlni, és segíteni. Az apja ezt nem tette meg! Kisgyerek volt az Attila, amikor elhagyta őket az öreg Bodnár. Apa nélkül felnőni nagyon xar dolog, én már csak tudom! A paprita is elgondolkodhatna, mit tett rosszul és mit nem engedett...

Értékeld a hozzászólást!

maria16 (2010. szept. 27., 09:28)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
sok, rengeteg szegény ember van az országban, valami más kellene keresnie, valóban nincs jó hangja, sajnos, gondolom, az apja jóindulatát már eljátszotta.

Értékeld a hozzászólást!

swallow (2010. szept. 27., 09:09)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Hány ember az országban és nem megy sajnáltatni magát? Amúgy, szerintem pocsékság, amit művel, nem kell mindent az apjára kennie!!! Alulmúlhatatlan volt, mégis tovább engedték, és nem tudom, miért???

Értékeld a hozzászólást!

tomjank1 (2010. szept. 27., 09:01)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Az nem jutott eszébe, hogy elmehetne dolgozni?

Értékeld a hozzászólást!

IRISZ (2010. szept. 27., 08:54)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Én sajnálom nagyon, drukkolok neki és kell adni egy esélyt, ne csak a multik kerüljenek be megint mind a Janicsák vagy a Nyáti lányok(ki nem állhatom azt a két "nyári mikulást", orditnak mind a sakálok. Hajrá Bodnár, hajrá Dávid( dobos):) Szurkolok nekik.

Értékeld a hozzászólást!

Tisi Andi (2010. szept. 27., 08:10)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Sajnálom Őt. Bár nagyon nagyon sokan ( rengetegen ) vannak ebben az országban, akiknek 500 forintjuk sincs a napi megélhetésre. Sérülékeny, az egyértelmű, de csak sajnálatból nem kellett volna tovább engedni a műsorban a zsűrinek. Ezzel nem tesznek vele jót. Ha az apja kicsi korában - nagykorúságáig - nem támogatta, nem fizetett gyerektartást, akkor segítse, mert biztosan jobb az anyagi helyzete mint a fiának. Ha azonban fizetett amikor kellett, miért segítené még mindig a felnőtt fiát? Meddig kell a gyerekeket eltartani a szülőnek? 40 esetleg 50 éves koráig? .......

Értékeld a hozzászólást!

barnamarta (2010. szept. 27., 08:05)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Dolgozni nem jutott még eszébe? Olyan mintha drogos lenne.

Értékeld a hozzászólást!

katkamano52 (2010. szept. 27., 07:19)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Nem tudom ez a fiu ismeri -e a szó szoros értelmében vett MUNKÁT????Nem sajnáltati kell magát, hanem DOLGOZNI. Egyáltalán eddig próbált-e dolgozni, vagy csak az utcán verte a gitárját. Valószinü az apja ezért nem szalad utána hogy lássa. Egyébként az fiu tiszta idegbeteg.

Értékeld a hozzászólást!

palotai2010 (2010. szept. 27., 06:20)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Ha ez a srác nem a Bodnár A. fia, akkor úgy repűl az XFaktorból, mint egy rongy, mert amit ott produkált, az olyan volt, minth be lett lőve. Szerintem szociális megfontolásból maradt.

Értékeld a hozzászólást!

Storyonline válogatás
Cikkek róla
Tévéműsor
06:55 Mokka
05:55 Ma reggel
Hirdetés

 
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft