Fél év után szakított

2011. január 27., csütörtök 03:30

Vajon mi történhetett ilyen hirtelen a színésznő és a topmenedzser között? Ősszel még lángoló szerelemről beszéltek, sőt már a családalapítás is szóba került közöttük...

Edina és a Magyar Villamos Művek egykori vezérigazgatója, Mártha Imre szakítottak. Sokakat váratlanul ért a hír, hiszen a szilvesztert még együtt töltötték, ám az új évben már ki-ki a maga útját járja.
Edina akkor ismerkedett meg Imrével, amikor korábbi szerelmével, Alexszel sok év után szakítottak. Úgy érezte, újból szerelmes, és nem gondolkodott azon, szerencsés-e ilyen rövid idő múltán új kapcsolatba kezdeni. De vajon igazi szerelem volt-e, ami akkor elkezdődött? Vajon nem a korábbi kapcsolatból való menekülés volt az oka a hirtelen fellángolásnak? Hiszen viszonylag rövid időt töltöttek együtt, igazából még alig ismerhették meg egymást.
A szakítás egyik pillanatról a másikra következett be. Hirtelen, ahogyan annak idején egymásra találtak. Edina akkor semmit nem fontolgatott. Sem azt, hogy sokan érdekkapcsolatnak vélték kettejük viszonyát, és azt sem, hogy kettejük között elég nagy a korkülönbség.
A Story magazinból megtudhatja, valóban emiatt szakított-e Edina, és hogy miért mondta a színésznő: "Életemben egyszer önző akarok lenni."

Találd meg a társad! Klikkelj és regisztrálj most!
(x)


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Claudia Beát szekálta
Stohlon mulattak kollégái

Szeretnél egy saját farmot? KLIKK IDE és légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere!
Hirdetés
Hozzászólások (7)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

petobne (2011. jan. 30., 08:20)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Trigla: Ennél nagyobb betűkkel nem lehet a cikket kezdeni, minthogy BALOGH EDINA.

Értékeld a hozzászólást!

petobne (2011. jan. 30., 08:19)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Majd visszatér a szerelem, ha kiírják a sorozatból és elfogy a lóvé.

Értékeld a hozzászólást!

Kata0707 (2011. jan. 27., 16:59)
Hozzászólás értékelése: 3 Értékelés átlaga: 5
Tipikusan Ő az a Nő aki a Magán életében elviselhetetlen.....Én nem bírom

Értékeld a hozzászólást!

trigla (2011. jan. 27., 13:03)
Hozzászólás értékelése: 2 Értékelés átlaga: 3
A cikkben 1x sem jelenik meg Edina vezetékneve, ezért így: Edinát nem ismerem, csupán a képernyőről. Nagyon csinos, vonzó, szép nőt látok ott...

Értékeld a hozzászólást!

royal flush (2011. jan. 27., 09:40)
Hozzászólás értékelése: 5 Értékelés átlaga: 4.8
Nem tudom, de nekem sosem volt szimpatikus, és ez független a sorozatbeli karakterétől. Többek között már miatta sem néztem a sorozatot.

Értékeld a hozzászólást!

LillyBilly (2011. jan. 27., 09:39)
Hozzászólás értékelése: 4 Értékelés átlaga: 4
És??? Kit érdekel? Még sok milliomos van az országban.

Értékeld a hozzászólást!

Wolfie (2011. jan. 27., 07:38)
Hozzászólás értékelése: 4 Értékelés átlaga: 5
Elfogyott a végkielégítés, új pénzcsap után kell nézni.

Értékeld a hozzászólást!

Storyonline válogatás
Cikkek róla
Tévéműsor
06:55 Mokka
05:55 Ma reggel
Hirdetés

 
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft