Fenyő Miklós férjhez adta a lányát

2010. szeptember 2., csütörtök 18:30

Régi kívánsága teljesült a Csókkirálynak, hiszen nemrég büszke örömapaként az oltárig kísérhette imádott lányát. A hatvanhárom éves zenész életéből már csak egy unoka hiányzik, akire remélhetőleg nem kell sokat várnia...

Bár a fia, Dáci is régóta párkapcsolatban él, Fenyő Miklós gyerekei közül a lánya, Diána - vagy ahogy a családban becézik, Dió - kezdte meg a házasodási sort. Későn érő típus ő is, akárcsak az apja, különben miért várt volna harminchárom éves koráig. Két hete azonban végül kimondta a boldogító igent zenész vőlegényének három és félévnyi szerelem után. A legendás rock and roll-énekes örömmel adta áldását a frigyre, hiszen Attila személyében nagyszerű vőre talált. Apai szíve érzi, hogy egy szem lánya biztosan jó kezekbe került, úgyhogy nincs miért aggódnia.

"Nagyon szeretem mindkettejük párját, éppen ezért az a kívánságom, hogy lássam, amint megállapodnak. Mielőbb szeretném már az első unokámat is a kezemben tartani. Szerintem vajszívű nagypapa leszek, mert a gyermekeimnek is engedékeny apjuk voltam."

A legfrissebb Story cikkében Dió elmeséli, mire értette, hogy az édesapja kérése számára parancs.


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Újabb fejlemények Stohl-ügyben!
Új őrület: Farmerama

Szeretnél egy saját farmot? KLIKK IDE és légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere!
Hirdetés
 
Hozzászólások (0)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Storyonline válogatás
Tévéműsor
11:50 9 hónap
12:05 Múlt-kor
Hirdetés

 
  • A Bankár
  • Frei Tamás
  • polc.hu
  • Online ár:
  • 2 974 Ft
  • Eredeti ár: 3 499 Ft
  • 15% megtakarítás
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft