Alig láthatja kislányát Komár László
2011. január 12., szerda 11:15
Még mindig nem sikerült elválnia a Komár Lászlónak és feleségének. A közöttük felmerülő vitás kérdések nem tették lehetővé a válás kimondását. A zenész és ex-párja még a gyerektartás összegében sem tudott megegyezni.
"Elveszítettem a gyerekemet, vasárnapi apuka lettem" - mondta kétségbeesetten Komár, ahogy kilépett a tárgyalóteremből, adta hírül a Blikk. - "Eddig 99 százalékos volt a gyerekhez valóhozzáférésem, most 1, azaz gyakorlatilag nincs gyerekem. A találkozásunk korlátozva lett, minden páros hét hétvégéjén láthatom csak. Ez azért is rossz, mert előadóművészként én pont akkor keresem meg a gyerektartásra valót, tehát sokszor nem sikerül majd együtt töltenünk ezt a kevés időt sem."
Komár úgy érzi, felesége nagyon sok gyerektartást kér tőle: "Eddig 50 ezer forintot adtam, most hajlandó lennék 75 ezret fizetni, de ő 150 ezret kér" - mondta el a zenész a napilapnak.
Találj társat az új évben! KLIKK és regisztrálj az új társkeresőre, a Storyrandira!
(x)
Még több hír és érdekesség a StoryOnline-onHova tűnt Liptai Claudia?Megverték Kristófot
Vess, ültess, gyarapíts! Légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere! KLIKK!
Hirdetés
Hozzászólások (5)
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!
papinyek (2011. jan. 13., 06:49)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Ne magatokhoz hasonlítsátok őket szerintem,ők azok akik nem vesznek 20 ezer alatt cipőt a gyerek lábára és szintén hasonló árban vásárolnak kabátot is a gyerekre azt meg az asszony tudja mennyit keres Komár lehet neki kb ennyire jön ki a fizetés 20%-a merthogy kb ennyit megítélnek bárkinek.Nyilván maszek ovi és egyéb foglalkozásokra is járatják a gyereket,150 ezer nem is sok a celeb színvonalon élőknél és miért ne élne úgy tovább a gyerek ahogy eddig?Nem sajnálom Komárt ha elhitte,hogy egy ennyivel fiatalabb nőnek a két szép szeméért kell akkor most fizessen amúgy meg,hogy mikor lép fel megint egy olyan kérdés,hogy amelyik szülő egyedül marad és mondjuk a másik nem is látogatja a gyerekét merthogy van sok ilyen is ..szóval az vajon mit csinál mikor dolgozni kell menni?...megoldja mert muszáj.Karolina iskolás lesz úgyhogy egyébként is inkább csak hétvégén tudja majd látni de egyébként miért nem kért osztott felügyeletet?Valamiért nyilván nem kérte aminek az okát nem tárja elénk hiszen a kislány sem pici már normál esetben simán megítélik manapság.
Értékeld a hozzászólást!
sermar (2011. jan. 12., 19:19)
Hozzászólás értékelése: 2 Értékelés átlaga: 5
Ez a nő egy undorító kígyó! Nem vagyok oda Komár Lászlóért, legalábbis azért, ami látszott belőle - a gőg, a beképzeltség - de ez a nő "megéri a pénzét" az biztos.
Ennek sem a gyermek kellett, hanem a híres férj, mert valljuk be azért régen híres és nemcsak hírhedt volt. A nőt sem kell ajnározni, valaki lejjebb írja, hogy egy ócska k...va, neki adok igazat!
Értékeld a hozzászólást!
Hanett27 (2011. jan. 12., 16:44)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Ki nem állhatom Komárt,de 150 ezer egy gyerekre,nem semmi! Nagyon sok család kevesebből él gyerekekkel.
Értékeld a hozzászólást!
kati.mama51 (2011. jan. 12., 16:19)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Na,azért nem is minibál béren él a híres apuka!!
Egyébként,meg semmi sem jogosítja fel a durva viselkedésére!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Csak van egy kis vajacska a fején,ha visszaakarta szerezni a nejét,nem véletlenül lépett le az az asszony.Hülye lenne veretni magát.
Már fiatalon is jellemző volt rá ,megfejelni egy nőt?Ezzel ő dicsekedett el!
Nehogy már sajnálja valaki Lacikát.
Mindig szívesen hallgattam,de kiábrándultam belőle.
Értékeld a hozzászólást!
Makacsragacs (2011. jan. 12., 12:35)
Hozzászólás értékelése: 2 Értékelés átlaga: 5
Kicsit sem anyagias a volt asszony! 150 rugó egy gyerekre? Kaviárral etetik?
Értékeld a hozzászólást!