Andrea kibírja?

2010. szeptember 1., szerda 04:30

Hetek óta állandó téma a bulvárlapokban Kovács Lázár házasságon kívül született gyermeke. Az elmúlt időszakban több olyan információ is napvilágra került, amelyek a kisfiú édesanyjára nézve bizony nem voltak hízelgőek.

Andrea több helyen is elmondta, teljesen összeomlott a történtek miatt. Bántja, hogy az emberek ferde szemmel néznek rá azért, mert Kovács Lázár egyéjszakás kalandként mesélte szerelmüket. Ráadásul a lány azt állította, munkahelyéről is a Lázár-ügy miatt rúgták ki, pedig elégedettek voltak a munkájával.

Fotó: RTL Klub
Fotó: RTL Klub

Ha ez nem lett volna elég, Andreát most újabb csapás érte. Kiderült, hogy a sztárszakács felesége gyermeket vár. Tóth Enikő pszichológus szerint egy ilyen hír a végső csapást jelentheti a hasonló helyzetben lévő emberek számára. Sajnos nem kizárt, hogy Andrea ettől végleg összeomlik. Éppen ezért nagyon fontos, hogy szerettei mellette álljanak, ha lehet, ne hagyják egyedül.

A pszichológus azt mondja, a hasonló eseteknél nem ritka, hogy a "megsebzett fél" bosszút forral a "képzelt ellenfele" ellen. Tóth Enikő sajnos találkozott már ilyen esettel és olyan nőkkel is, akik ilyenkor a tettlegességtől sem riadtak meg. A pszichológus azt mondja, ez még nem jelenti azt, hogy mindenki így viselkedik, még kevésbé feltételezi ezt Andreáról, legalább is annak alapján, ahogyan őt a televízióból megismerte.


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Claudia mégsem lesz a Megasztár műsorvezetője?
Új őrület: Farmerama

Ne maradj ki az új őrületből! KLIKK IDE és eláruljuk a titkot!
Hirdetés
 
Hozzászólások (8)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

mamoca (2010. szept. 4., 22:16)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Mert omlott !!! hiszen más gondja sincs,csak,hogy állandóan írjanak róla,mindent kitalál,és kitálal !!! Nagyon buta nő,süt a szeméből a butaság !!!

Értékeld a hozzászólást!

NewWave (2010. szept. 1., 15:59)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Egyáltalán nem úgy néz ki, mint aki összeomlott!... Sőt a Frizbiben elmondta, hogy nem érdekli Lázár (látszott, hogy komolyan gondolja), egyedül a gyerektartást akarja a gyerekének... Megint csak az újságírók keverik a masszát, ha kell, ha nem...

Értékeld a hozzászólást!

Vircsike07 (2010. szept. 1., 15:52)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Egyértelmü, de már régebben is nyilvánvaló volt, hogy K.L. a családját választotta... sajnálatos, hogy ennek a nőnek a szülei, családja, barátai nem tudták őt felkésziteni, segiteni, támogatni az élet adta nehézségek áthidalására... nem is tudom, hogy ez a sok szenny és mocskolódás után miért meglepő számára, hogy K.L. felesége gyereket vár... valahol már bosszantó, és felháboritó ennek a nőnek az ostobasága, butasága... világgá kürtölt egy olyan történetet amiben első perctől kezdve ő volt a "vesztes" fél, ő volt az aki mindenki szemében a kedvezőtlen szerepet játszotta... miből gondolhatta, hogy az olvasottak után pozitivan néznek majd rá esetleg megérteni és támogatni fogják... gáz ez az egész történet gáz ez a nő és szánalmasak ezek a cikkek is!

Értékeld a hozzászólást!

jaweb (2010. szept. 1., 12:03)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Terhes a FELESEGE, es ahhoz egy szeretonek mi koze? Foleg ugy,hogy mar nincsenek is egyutt es K.L. soha nem is vallalta a kapcsolatukat???!!! Omoljon csak,legalabb eltunik a buvarlapokrol es nyugtunk lesz tole!

Értékeld a hozzászólást!

napsugár2 (2010. szept. 1., 11:21)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
A Feleség terhes na és? Attól még Andrea kisfia ugyanúgy ott van, az is az ő gyereke gondoskodnia kell róla!!!

Értékeld a hozzászólást!

bucimanci (2010. szept. 1., 10:21)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Felelős szakember nem egy tévéinterjú alapján analizál. Lázárné meg a lehető legrosszabbat lépte, amit lehetett. Egy újabb gyerekkel nem fogja magához kötni a férfit, sok esetben bizonyosodott már be. Az ilyenre, mint az ő esetük mondják,hogy 19-re lapot húzni lehet, de minek?!

Értékeld a hozzászólást!

tomjank1 (2010. szept. 1., 09:21)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Összeomlott? Mindent megtett, hogy szerepelhessen!

Értékeld a hozzászólást!

frásznéni (2010. szept. 1., 06:13)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Az hogy Kovács Lázár felesége babát vár ne Andreának okozzon fejtörést hanem a kismamának szerintem.Andra meg ne csüggedjen nem mndenki tartja őt rossz embernek és ne is foglalkozzon senki véleményével majd elül a vihar és a bíróság meghozza a döntését gyermektartás ügyben és ha nem nyilatkozik állandóan majd elfeledkeznek róla.

Értékeld a hozzászólást!

Storyonline válogatás
Tévéműsor
16:15 La Pola
16:50 MM
Hirdetés

 
  • Old Ideas (CD)
  • Leonard Cohen
  • polc.hu
  • Online ár:
  • 3 799 Ft
  • Eredeti ár: 3 999 Ft
  • 5% megtakarítás
További könyvajánlatok:
  • ...
  • Börcsök Mária
  • Online ár: 1 920 Ft
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft