Kozso édesanyja nem akar kerítőnő lenni

2010. október 6., szerda 17:15

Kozso édesanyja elkeseredett, mióta fia kijelentette, hogy többé nem áll oltár elé. Pedig a mama minden vágya volt, hogy az énekes is kövesse példájukat, és egyetlen asszony mellett élje le az életét.

"Ha komolyabb barátnője van, mindig bemutatja nekünk, és megkérdezi, mit szólunk hozzá - mesélte egy korábbi interjúban az énekes édesanyja. - De nekem már az is elég, ha látom, hogy a fiam boldog, és fülig érő mosollyal jelenik meg a párja oldalán. Olyankor tudom, hogy minden rendben van. Ő is szeretne már újabb gyereket, és én is vágyom újabb unokákra. Jó lenne, ha két-három csöppség szaladgálna körülöttem. És teljesen mindegy, hogy fiúk vagy lányok. Annál is inkább, mert szeretném még emelgetni, ölbe kapni őket, hiszen én sem leszek fiatalabb. De nem erőltetjük a dolgot! Mert a legfontosabb a szülői támogatás. De nehéz az ő életvitelével párt találnia. Pedig én már nagyon szeretném, ha megállapodna, és családot alapítana, legalább annyira, mint ő, de kerítőnőt nem játszom."


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Elhunyt Szentpál Mónika
Új őrület: Farmerama

Ne maradj ki az új őrületből! KLIKK IDE és eláruljuk a titkot!
Hirdetés
Hozzászólások (1)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

78berni (2010. okt. 6., 17:40)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Hova lett az édes négyesből az az értelmiségi tetovált csajszija?

Értékeld a hozzászólást!

Storyonline válogatás
Sztárlexikon
Cikkek róla
Tévéműsor
Hirdetés

 
  • 21 (CD)
  • Adele
  • polc.hu
  • Online ár:
  • 4 274 Ft
  • Eredeti ár: 4 499 Ft
  • 5% megtakarítás
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft