
Értékeld a hozzászólást!
2011. augusztus 1., hétfő 08:45
Meglehetősen érdekes dolog derült ki a napokban Galambos Lajosról és családjáról. A sztár az RTL Klub Reggelijében elárulta, családjával együtt hamarosan táltos iskolába járnak.
Lajcsi a beszélgetés elején kijelentette, egyelőre még csak kezdők, de nagyon komoly az érdeklődésük. A híresség ősszel kezdi az iskolát, de már volt alkalma belekóstolni a táltosok világába. Többek között a Hortobágyon parázson járt, amit a gyerekei is megtettek.
![]() |
| Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence |
A hírességre nagy hatást gyakorolt Kovács Magyar András táltos, aki a műsorban is jelen volt. A táltos elmondta, becsüli Lajcsiban, hogy "nem szégyelli az anyagi vágyainak a beteljesüléseit. és ahogy ezek teljesülnek, ott nyílik egy újabb kapu a lelki, valamint szellemi vágyai beteljesülésére".
Galambos Lajos elmondta, ha a táltos iskolában tanultak felhasználásával csak a gyerekein és a barátain tud majd segíteni, már megérte, hogy rászánta az idejét. Az interjú után volt olyan, aki arról suttogott, hogy Lajcsi a táltoskodás miatt befejezi a tévézést, illetve visszavonul, de erről tudomásunk szerint nincs szó.
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!
