Miért költözött haza a fővárosból Csikó Szabi?

2010. október 12., kedd 06:45

Nagy reményekkel érkezett Budapestre a Csillag születik egykori táncos fiúja, ám nemrégiben mégis hazaköltözött Nagydorogra. Vajon miért?

"Szép lassan egyedül lettem, mint az ujjam. Aki nem élte át, nem is tudhatja, milyen szörnyű esténként egyedül egy szűk albérletben. Iszonyú tud lenni a magány - árulta el egy korábbi interjúban Szabi. - A szüleim nagyon boldogok, hogy újra rendszeresen láthatnak. Persze ugyanúgy járom az országot, de mostantól itthonról indulok, s az édesapám lett a sofőröm, ő visz el a fellépésekre, sőt ő a technikusom is. Örülök, hogy ily módon én tudok munkát adni neki. Annak idején, a Csillag születik alatt azért rúgták ki szegényt a munkahelyéről, mert miattam nem tudta ellátni a feladatát, lévén mindig jött hozzám Budapestre."

Azokra az estekre, ha Szabinak mégis a fővárosban kell maradnia egy-két napra, fenntart egy másik, kisebb és olcsóbb albérletet, de mint mondja, ha csak egy éjszakát is ott tölt, nemigen tud mit kezdeni magával.


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Bajor Imrét nagyon féltik kollégái
Új őrület: Farmerama

Ne maradj ki az új őrületből! KLIKK IDE és eláruljuk a titkot!
Hirdetés
Hozzászólások (6)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

táncos (2010. okt. 12., 15:30)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Jól tett, hogy hazaköltözött, még jobb lenne, ha vissza menne régi iskolába és szakmát tanulna, mert táncos nem lesz belőle, annyi szent

Értékeld a hozzászólást!

ekariko (2010. okt. 12., 14:07)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Hat nem tudom, talan baratokat kellett volna keresnie. Sajnos inkabb arra gyanakszom, hogy megallapodtak a zapukajaval, hogy ne az alberletre koltse a penzt, hanem adja neki. Ami nem is lenne meg annyira helytelen, ha nem lenne az az erzesem, hogy a szulei igy probaljak erzelmileg zsarolni, hogy felelosseget erezzen a sorsuk irant es tartsa el oket. Csak nehogy masodik Utasiarpi legyen belole.

Értékeld a hozzászólást!

tomjank1 (2010. okt. 12., 14:03)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Ajajj! Vigyázzanak nehogy Utasi Árpika sorsára jusson Szabi. Iskolába kell járnia! Nem arról szóltak a hírek, hogy felveszik a Táncművészeti Főiskolába?

Értékeld a hozzászólást!

Icsiro (2010. okt. 12., 13:19)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Öröm látni, hogy apa és fia között ilyen jó a kapcsolat. Ez az ifjú ember nagyon tehetséges és még sokra viszi, ha szorosan együttműködik a családjával, akik segítik a karrierje építésében.

Értékeld a hozzászólást!

Berni78 (2010. okt. 12., 12:34)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Rosszul vagyok, ha ezt a képet meglátom................

Értékeld a hozzászólást!

barnamarta (2010. okt. 12., 10:55)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
És az iskolával mi lesz?

Értékeld a hozzászólást!

Storyonline válogatás
Tévéműsor
09:50 Teleshop
Hirdetés

 
  • 21 (CD)
  • Adele
  • polc.hu
  • Online ár:
  • 4 274 Ft
  • Eredeti ár: 4 499 Ft
  • 5% megtakarítás
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft