
Értékeld a hozzászólást!
2010. november 4., csütörtök 11:30
Kezdettől az X-Faktor legnagyobb reménységei voltak. Az első válogatón a hallgatóság egyszerűen nem hitt a fülének, amikor a két lány énekelni kezdett. Túl szépnek, túl tökéletesnek tűntek...
A válogatókon sorra produkálták a csodát, és nem csak a hangjuk volt kifogástalan. Ők már akkor kínosan ügyeltek arra, hogy úgy lépjenek a zsűri elé, mintha életük legfontosabb szereplése következne. Még fodrászt is vittek magukkal.
Aztán váratlanul hibáztak, és a közönség párbajra küldte őket. Az interneten pedig egymást érték a rosszindulatú, névtelen hozzászólások.
"Én néha olvasom, hogy mit írnak a lányaimról, nekik viszont megtiltottam, hogy ezzel töltsék az idejüket" - mondja az édesapa, Nyári Károly, a híres zongoraművész.
![]() |
| Nyári Károly, lányai: Alíz, Edit és fia: Karcsika |
A szülők hamar észrevették, hogy a lányok milyen tehetségesek. "Edit épphogy elkezdett zongorázni, Aliz még nem volt négyéves. Edittel egy gyerekdalt gyakoroltunk, amikor egyszer csak Aliz előmászott a zongora alól, ahol addig babázott, és eljátszotta azt a dalt, amit játék közben hallott. Alig hittem el!" De Edit is bizonyította, hogy az édesapja tehetségéből neki is jutott. "Hétévesen már velem lépett fel, és szólót énekelt."
Azt is elmeséli a büszke édesapa, hogy a lányok érdekében költöztek haza Hollandiából. Hogy miért? A legfrissebb Story cikkéből kiderül.
Az X-Faktor további izgalmas kulisszatitkairól IDE kattintva olvashatsz!
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!
