2010. május 31., hétfő 08:07
Színe, tömege és általános megjelenése alapján energiamezőnkből kiolvasható az egészségi állapotunk, érzelmi aspektusunk, sőt még az is, hogy mire gondolunk éppen.
Az első élmény
Távol álljon tőlem, hogy azt állítsam, úgy tudsz változást elérni az életedben, ha azt követed, amit leírok. Jelen esetben, hogy az aurával, az energia összetételével, sajátosságaival töltött idő közelebb visz ahhoz, hogy életedet pozitív gondolatokkal, harmóniával és szeretettel teli megélésekkel gazdagítsd. Mindössze igyekszem lazítani a ragaszkodásaidat - teóriákhoz, tudományos vagy vallási paradigmákhoz -, hogy keresd a kapcsolatot saját lelked fényességével. A Te szándékod és igyekezeted nélkül nem növekszik benned a fény, az életerő! Ez pont olyan, mint az Univerzum törvényei, az angyalok léte, bárhogy viszonyulsz hozzájuk, áthatnak és körülvesznek áldásos energiájukkal: csak neked nincs közvetlen kapcsolatod velük. Ahhoz előbb ki kell nyilvánítanod a szándékodat, hogy elkezdődhessen az összehangolódás. Mire lesz jó neked ehhez az auráról informálódni? Azt neked kell tudnod!
Évekkel ezelőtt kislányommal a parkban hintáztunk, igen, beleültem én is. Kacarásztunk, hajtottuk egyre magasabbra a hintát. Nagy-nagy csendességet éreztem, hallottam, amint a fák leveleit finoman mozgatja a szél... Ahogy oldalra néztem, láttam, amint lánykám gyönyörű színes burokban ülve hintázott. Alapvetően aranyló részecskék tömörültek körülötte, közel a testéhez, az arca, a gyomra előtt színes vibrálás látszott, sok kisebb színes foltot tudtam még elkülöníteni. Némelyik felhőre emlékeztetett, amolyan párázatra, némelyik meg a reklámokban látott röpködő vízcseppszerű alakzatokra. Csak bambultam a jelenségre, csodáltam a színek vibrálását, érzékeltem változásukat. Amikor tovább tartottam a figyelmemet egy szürkésebb foltnál, láttam egy szakadt ruhában remegő gyereklányt, akivel valaki veszekedett...

Hangja nem volt a jelenetnek, de tudtam, hogy a szurtos kis embergyerek az én lányom, valamikor átélte ezt a helyzetet. Konstatáltam két régi fizikai sérülés nyomát a jobb lábánál és a jobb csípőcsontnál, mintha dárdával okozták volna, aztán bámulásom közben apró vibráló piros pettyek jelentek meg a koponyája alsó részénél. Estére be is gyulladt az egyik foga, nem tudott kibújni az íny alól, menni kellett az orvoshoz.
Az auralátás pillanatai mindaddig tartottak, amíg nem kezdtem el boncolgatni, hogy miként történhetett ez az egész: amikor az elragadtatás érzését felváltotta a turkálás, a kérdezgetéssel gyakorlatilag kiestem a pillanatból. A szívből átkerült a figyelmem a fejembe. Vajon spontán, egyszeri alkalommal volt részem az energia megtapasztalásában? Olvastam néhány cikket az auráról, a színekről, nagyon fellelkesültem az új információktól, csak a csinálásra nem jutott időm. Egy szintén üresfejű bambulásra volt szükségem ahhoz, hogy leessen tantusz: fölösleges az aura sajátosságairól írott elemzéseket böngésznem. Általános hasonlóságok vannak, de energiánk pont annyira egyedi, mint személyiségünk, testalkatunk, arcunk szerkezete. Lenyomatunk, a bennünk működő mintázatok külleme életkortól, nemtől, mentális képességektől és egészségi állapottól függ. Mire alapozom ezt a kijelentést?
Sok ezoterikus tanítás - csupán néhányat említve közülük: az ősi hindu védikus szövegek, a teozófusok, a rózsakeresztesek, az észak-amerikai indiánok füvesemberei, a tibeti és indiai buddhisták, Madame Blavatsky látomásai és Rudolf Steiner - részletesen leírja az emberi energiamezőt. Sajnos vagy nem, én az a típusú spirituális igazságkereső vagyok, aki több forrásból való ellenőrzés után saját kísérletezéseire támaszkodik. De csakis akkor foglalkozom valamivel, ha erős bennem a késztetés. Az aura ismerete hozzásegített önmagam kitisztításához, meggyógyításához és mivel tudom, mennyire izgalmas az energiával való tudatos munka, bíztatlak, ha úgy érzed, te is gyógyítsd meg magad!
Belső érzékelésre hangolódás
Elfogadod vagy sem, mindig akkor és olyan információ érkezik hozzád, ami valahogyan összefügg a helyzeteddel, gondolataiddal, megoldandó feladataiddal. Ebből a szövegből is pont arra fogsz emlékezni, amire rezonál a te rendszered. Nem kell ezt elhinned, de ami szöget üt a fejedbe, füledbe, szemedbe, azzal kérlek, tölts egy kis időt! Jelenleg ott tart magas szintűnek nevezett technokrata civilizációnk, hogy a tudomány nem ismeri el a belső érzékelést és az általa felfedezhető dimenziókat. Amit az aurából mérni és bizonyítani tudunk, a háromdimenziós térben van, pedig energiamezőnk a lineáris téren és időn túlra is kiterjed. Körülbelül olyan, mint egy hologram, amit nem mindegy, ki néz és milyen nézőpontot választ, mert olyan információkat is tartalmaz rólunk, aminek jelenleg mi sem vagyunk tudatában.
Ezzel azt akarom érzékeltetni, hogy nagyon nem mindegy, milyen állapotban vagyunk testi, érzelmi és mentális értelemben. Az angyaloktól azt a választ kaptam, hogy sokdimenziós térélményként lehetne megfogalmazni az energiamezőnket. Elég egy pillantás és kiderül rólunk, milyen a lelkületünk, mi a sorsunk, hol és mit éltünk meg, kik voltak jelen életünkben egykor és most, de még a jövő lehetségességeit is tartalmazza. Ki lát még bennünket a köztes, számukra a láthatatlan tartományba sorolható térben?
E tárgykört a hivatalos tudomány a paranormális jelenségek kategóriájába sorolja és elutasítja még a gondolatát is, hogy valami működhet a tudtuk nélkül. Hát E.T. még nem akart tőlem hazatelefonálni, de láttam ezt-azt. (Az entitások és egyéb szellemlények lététre majd kitérek egy külön cikkben.) Az aurával kapcsolatban röhejesnek tűnik, de észrevettem, hogy sok szintetikus termék gátolja a természetes energiaáramlást. Például az akril, sokféle poliészter és a nejlon. A nejlonzoknik a legbrutálisabb termékek szerintem, mert gyakorlatilag mind lefelé, mind felfelé elvágják a lábak energiaáramlását. Egy másik apróság, amiért érdemes az aurával foglalkozni: nem véletlen, hogy reggel a ruhásszekrényedből milyen színű dresszt választasz. Tudattalanul ráérzünk, mire van szükségünk, mert auránk lemerült az egyik színből, és fel kell tölteni magunkat azzal a rezgéstartománnyal.
Köszönöm a figyelmet!
Kollár Zsuzsi
(Ha kérdeznél, de nem akarod nyilvánosan kitárgyalni, írj bátran: kollar.zsuzsi@gmail.com)
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!
