Auralátás a gyakorlatban

2010. június 7., hétfő 07:47

Érzékszerveink összehangolásával megadatott számunkra, hogy észleljük az auránk mintázatát és meggyógyítsuk elsősorban önmagunkat.

Ezen a bolygón mindent energia alkot

Kérlek, ne sorold magadban, hogy neked miért nem fog menni az auralátás. Inkább arra koncentrálj - ha javasolhatom -, hogy mire lesz ez jó neked. Önmagamból kiindulva az aura látása, az energia érzékelése megválaszolt egy hat éves korom óta bennem bujkáló kérdést. Ki vagyok én? Intelligens energia, mely szeretet alapon alakítható. Azt is mondhatnám, hogy magunk vagyunk a Szeretet. (Erről hosszan lehetne beszélni, most nem ez a célom.) Másrészt az aura közvetlen megtapasztalása, a saját belső forrásomra kapcsolódás még több kísérletezést és tanulást eredményezett az életemben. A tiedben is fog, ha elhatározod és a tettek mezejére lépsz. Kitartó vagyok az arra való agitálásban, hogy elfogadd: NAGYON korlátozott a mi tudásunk az Univerzumról és benne önmagunkról, érdemes nekifogni a kísérletezésnek! Nem kezdem magyarázni, tudósaink miként bizonyították, hogy bolygónkon mindent (élőt és élettelent) elektromágneses sugárzás alkot, ami a mikrohullámútól az infravörösön át egészen az ultraviola fénytartományig terjed. (Vagy tovább, csak arról még fogalmunk sincs!) A testünkkel összefüggő információkat (testhőmérséklet, DNS-szerkezet, anyagcsere, vérkeringés) az alacsony frekvenciájú mikrohullámú és infravörös rezgésszint tartalmazza, míg a színképünk magas frekvenciájú (ultraviola) hullámai a tudatos tevékenységeinkről tudósítanak, mint a gondolkodás, a kreativitás, a szándékaink, humorérzékünk, vállalkozó kedvünk és érzelmeink.

Szellemi kalandra hívlak!

Az aura a mi tükrünk, a tied és az enyém. Itt nincs mismásolás. Ha megtanulod látni, értelmezni a színeket, a minták intenzitását, a foltokat és azok jelentését, akkor senki nem vezethet többé az orrodnál fogva! Egyszerűen tudni fogod a veled szemben álló ember szándékait és képességeit, spirituális helyzetét és tisztaságát. Tanítókról, a főnöködről, politikai és vallási vezetőkről azonnal tudod, hogy milyen minőségű emberek, érdemes-e időznöd a környezetükben, bármekkora a népszerűségük. Ha meglátod fényleni a fejük körül a régi festményekről jól ismert arany glóriát, bátran maradj a vonzáskörükben, máskülönben érdemes felvenned a nyúlcipőt: hidd el egyedül sokkal többre mész, mint velük! Mondhatom, rendkívüli élmény úgy navigálni a világban, hogy saját magadra hallgatsz, mert saját bizonyosságot szereztél, újra befolyásmentesen Te irányítod az életedet. Mellesleg a színváltozások ismeretével láthatod a tested állapotát, kijavíthatod az esetleges blokkokat még mielőtt betegséget okoznának. Szintén saját kútfőből mondom, hogy az öngyógyítás lesz a legkevesebb, ami az auralátás által megnyerhető, mert ez a kalandozás olyan spirituális és szellemi fejlődést jelenthet, melyet jelenlegi tudásoddal elképzelni sem tudsz.

Az aura, mint tárhely

Amint már írtam, mindenkinek van aurája. Az élő emberek, növények, állatok körül lévő energiaburok idővel változik, néha meglehetősen gyorsan. Az élettelen tárgyak, mint a kövek, kristályok, a lakásban lévő bútorok, de például a vizet is körülvevő aura alapjában véve állandó, reagál az élő tudat üzeneteire. A japán Masaru Emoto professzor vízkristályokról készült fotókkal bizonyította, hogy a víz valóban tárolja a környezet küldte információkat. Sajnálatos módon a legtöbb embernek a Földön NAGYON GYENGE és zilált az aurája. Ez a szomorú helyzet közvetlen következménye a materialista életszemléletnek, ami gátolja és elnyomja a tudat fejlődését, félelmet, irigységet, féltékenységet és hasonló érzelmeket generál. Ez a világnézeti kötöttség elnyomja valódi természetünket és ez az elfojtás az auránkban is megjelenik. Egy spirituális útkereső igyekszik saját tapasztalatokat gyűjteni. Az aura látásához szükség van a szemeink érzékenységének növelésére, konkrétan meg kell tanulni a szabad szemmel érzékelhető fény mögé látni. Kitartás, türelem és napi gyakorlás a titok ezúttal is. Magamban bambulásnak szoktam nevezni ezt a produkciót, amit egyszínű felület előtt javasolt gyakorolni. Az említett mutatvány művelőjévé válhatsz a periférikus látás használatával és fejlesztésével, az expozíció fokozásával (egy pontra való fókuszálás) és azzal, ha erősíted a látásérzékelés feldolgozását az agyadban - növelve a kapcsolatot a bal és a jobb agyfélteke között.

Nézz és láss!

Az ugye kitűnik, hogy itt és most ezt nem fogod tudni profin elsajátítani. Kutatni, infót gyűjteni és gyakorolni a saját épülésedre NEKED kell! Ezt se adják ingyen, meg pénzért se. Azért felvillantok valamit abból, mi vár rád.

A következő ábrát így színesben kb. 1.5 méter távolságra helyezd el magad előtt.

A középső pontra fókuszálva figyeld meg a két színes ábrát jobb és bal oldalon. Ne engedj a kísértésnek, hogy ide-oda ugorjon a fókusz, csakis a ponton tartsd a tekinteted. Ez a gyakorlat szimbolizálja majd, miként kell nézned az aurát: bele bámulva, hogy a test körül láthassad a színes-fénylő energiákat, áramlást, foltokat és egyebeket.

A következő ábrával élénkíthető a kommunikáció a két agyfélteke között. Helyezd a 2. ábrán látható képet kb. 1 méterrel magad elé. Nyújtsd előre a kezed, a papírt úgy fogd, hogy hüvelykujjaid egyike a kör között és alatt legyen.

Fókuszálj az ujjaid végére és ne törődj a körökkel, nézz át rajtuk. Hamarosan 4 kört kellene látnod. Ha ez sikerült, próbáld meg a két középsőt egyesíteni (hogy átfedjék egymást) és egy kört látni fehér kereszttel az ujjad tetején, középen a kettő között. Ha látod a keresztet, az annak a bizonyítéka, hogy bal agyféltekéd (ami a jobb szemmel van kapcsolatban) a jobbal kommunikál (ami a bal szemedhez tartozik).

Ez a gyakorlat nagyon hasznos: mindössze 5 perc alatt megduplázza a bioenergiád és elősegíti az öngyógyulást. A kereszt először lebegni-remegni fog és bizonytalannak tűnik, de a szemed és az ujjad távolságával kísérletezve eléred a tökéletes mintát. 1-2 perc gyakorlással kezdd, akár hónapokig ne emeld 5 perc fölé a bambulással töltött időt, de jelzem: 45 perc folyamatos koncentráció bombasztikus mentális hatást eredményez. Szívesen venném, ha megírnátok élményeiteket nyilvánosan vagy privátban.

Ne higgyetek nekem, mindent ellenőrizzetek más forrásból is!

Jó kutatást, kalandor barátaim:

Kollár Zsuzsi

Ajánlott irodalom:
Dr. Tom J. Chalko: Hogyan lássuk és olvassuk az aurát

(Ha kérdeznél, de nem akarod nyilvánosan kitárgyalni, írj bátran: kollar.zsuzsi@gmail.com)

 


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Az aura felfedezése

Szeretnél egy saját farmot? KLIKK IDE és légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere!
Hirdetés
 
Hozzászólások (1)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

pounderstibbons (2010. jún. 9., 15:58)
Hozzászólás értékelése: 5 Értékelés átlaga: 4
Kedves Szerző! Mit szólna ahhoz, ha azt állítanám, hogy az auralátás alapjául szolgáló bambulós gyakorlata teljes mértékben egy ismert fizikai jelenségen alapul? http://ismeret.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=73666 Bizony, az auralátás ezek szerint csak optikai illúzió. http://ismeret.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=82426 Akkor most felfüggeszti a napi bambulását? Ha mégsem szeretné, még tudok mutatni hasonlókból elég sokat: http://www.optika.hu/manager.asp?page=http://optika.hu/magazin/csal/csal.htm

Értékeld a hozzászólást!

Storyonline válogatás
Cikkek róla
Tévéműsor
12:55 Rondó
12:10 Ramona
12:55 Rondó
Hirdetés

 
További könyvajánlatok: