Csakrák és személyes fejlődésünk

2010. március 8., hétfő 07:21

Évről évre új feladatok várnak ránk, hét évente pedig megújulást hozó fordulópontok. Ezen kihívások lelki fejlődésünket szolgálják, ugyanakkor energiamintaként egy-egy csakrához rendelhetők.

Mi is a csakra?

Az életciklusok és a csakrák összefüggése nem új keletű felismerés. Napjainkban rohamosan terjed annak elfogadása, hogy az emberben valamiféle sugárzó, rezgő energia, avagy életerő működik: amiről évezredekig csupán a bölcs keleti gyógyítók tudtak. Az ősi indiai és tibeti szövegek alapján az emberi testben hét fő energiaközpont, azaz csakra található, amelyet a gerincoszlop belsejében, a fej felé haladó irányban összeköt egy energiacsatorna. A csakra szanszkritül kereket jelent, mert az egyes központokban az energia körkörösen mozog. A csakrák forgásiránya változó. A jobbra forgás főként férfias tulajdonságok megtestesítője, aktivitást, akaratot jelent, míg a balra forgás a befogadást, az odaadást szimbolizálja. Ezért a forgásirányok különbözőek férfiaknál és nőknél.

A hét főcsakra körülbelül 10 centis kiterjedésű és a szivárvány hét színével közel megegyező rezgéstartományban működik, sőt rezgése a zenei skála egyes hangjaival is megegyezik. Ezért segít sokaknak a zenehallgatás az ellazultság megtapasztalásában. Testi-lelki összhang hiányában csakráink, vagyis erőközpontjaink rezgésszáma megváltozik: túlpörögnek, vagy lelassulnak, amit a szellemi látók színváltozásként írnak le. A csakrák harmonizációja elérhető aromaterápiával, az illóanyag ugyanis erősíti a mozgásukat, míg a drágakövek az energiaközpontok mozgásirányát befolyásolhatják. E tárgykörben számos könyvet találsz.

Hét csakra, hét tanulnivaló

A csakrák sajátos frekvenciát kibocsátva forgó mozgást végeznek, ezáltal alakítják energiaanatómiánkat, vagyis befolyással vannak elménk, testünk és lelkünk egyensúlyára. Az ősi tanítások szerint az ember energiaközpontjai megfelelnek a személyes erőnk megtapasztalásának lépcsőfokaival. Évről évre új feladatok várnak ránk, hét évente pedig megújulást hozó változások, melyek rendje nem tetszés szerint választható, de a tanulnivalók mindig kiegészítik egymást, szolgálják haladásunkat. Minden életkorban létezik egy adott téma, aminek megtapasztalásával újabb képességekre és személyes erőre teszünk szert. 35 évesen érkezünk életünk közepéhez, 7x7, azaz 49 éves korunkban pedig befejezzük az általános ciklust. 50 évesen kezdődik egy teljesen új lap számunkra, de ekkor már a fejlődés magasabb síkján, amit 98 évesen fejezünk be.

Talán sokak számára érdekes, hogy már születésünk előtt aktívak csakráink, de fejlődésünk nem az egyesnek nevezett gyökércsakrával kezdődik, hanem pont fordítva, felülről a koronacsakrával, ahonnan fényáramlatok jutnak el az embrióhoz. Lelkünk és önvalónk csak a hét csakraközpont létrejöttét követően lesz képes belépni a földi atmoszférába, megkezdeni az életet a fizikai testben.

Első csakrához (gyökércsakra) rendelt tanulnivaló:

- Összeköttetés a fizikai világgal és az élettel, azonosít bennünket egy hellyel, egy néppel, egy családdal, a stabilitást adja számunkra, erőt a terveink véghez viteléhez.

- A csakra nőknél balra forog, férfiaknál jobbra.

Második csakrához (köldök- vagy szexcsakra) rendelt tanulnivaló:

- Az önvédelem energiája rugalmas, túlélés-orientált, nagyon szexuális és kreatív erővel tölt el bennünket, megtanít a pénzzel való munkára, az általános jólétért való küzdelemre, arra késztet, hogy rugalmasan kövessük az élet áramlását és legyünk közben produktívak, legyenek ötleteink, amivel megoldjuk a felmerülő nehézségeket.

- A csakra nőknél jobbra, férfiaknál balra forog.

Harmadik csakrához (napfonat csakra) rendelt tanulvaló:

- Személyiségünk kibontakoztatása, érzelmeink és élményeink feldolgozása eltölt bennünket a "mi vagyok én?" kérdésének kutatásával. Ez a létezés és a cselekvés energiaközpontja, innen indulnak a személyes boldogulásunkat érintő döntéseink. Itt rejtőzik önmagunkba vetett hitünk, hogy mire vagyunk képesek, mennyire becsüljük és szeretjük magunkat, mennyire vagyunk saját hatalmunk tudatában. A csakra működése mutatja, hol tartunk a belső szabadság és a biztonságérzet megteremtésében - jó érzéssel tölt-e el bennünket, hogy kik vagyunk?

- A csakra nőknél balra, férfiaknál jobbra forog.

Negyedik csakrához (szívcsakra) rendelt tanulnivaló:

- Érzelmi jólétünk titka a szívben rejlik. Ez az energia a "kit szeressek és hogyan szeressek?" kérdésre válaszol. Ösztönzi a szív tulajdonságainak a kibontakoztatását, mint az együttérzés, kedvesség, szeretet, megbocsátás, szánalom, jószívűség, odaadás, önzetlenség, hogy mások gyarapodása érdekében pont annyira legyünk képesek, mint a magunk táplálására. A szív tehát mindenki másban is felismeri saját magát.

- A szívcsakra nőknél jobbra, férfiaknál pedig balra forog.

Ötödik csakrához (torokcsakra) rendelt tanulnivaló:

- A torkunkban működő energiaközpont akaratunk, önkifejezésünk és szándékunk kinyilvánítását célzó intenzív impulzust tartalmaz. Minthogy életünk minősége a döntéseink függvénye, amit szavaink által fejezünk ki, így a torokcsakra közvetítőnek tekinthető a szív és az ész között. Tulajdonképpen minden betegség összefüggésben áll az ötödik csakrával, mert a döntés életünk minden részletében, ennélfogva minden fizikai rendellenességben megjelenik. Szimbolikus értelemben az akaraterő csakrája megtanít hallanunk a teremtett világ rejtett hangjait és a saját belső hangunkat. Általa lépünk kapcsolatba a bennünk lakozó lélekkel. Segít eljutni addig az állásfoglalásig, hogy kizárólag mi irányítjuk életünket. Ha annak látomása vezet bennünket, hogy mi dolgunk a világban - függetlenség és inspiráció hatására - mindig tudni fogjuk, hogy mit tegyünk! Az ötödik csakra energiái arra is ösztönöznek, hogy segítsünk mások önbecsülését akár egy-egy mondattal, jó szándékkal emelni.

- A csakra a nőknél balra, a férfiaknál pedig jobbra forog.

Hatodik csakrához (harmadik szem csakra) rendelt tanulnivaló:

- A bölcsesség és az optimizmus sugárzik a homlok közepén elhelyezkedő energiaközpontunkból, ha maximálisan működtetjük. Amikor valaki bízik abban, hogy egy helyzetből mindig valami építő adódik, mert van egy értelmen felül álló indítéka annak, amiért azt meg kellett tapasztalni, akkor bölcsen kormányozzuk életünket. Pesszimista megközelítés nem vezet pozitív tapasztaláshoz. E csakra ajándékai talán nem olyan nyilvánvalóak, de amikor racionális felfogóképességünk kitágul, akkor érzékennyé válunk természetfeletti dolgok iránt, a külvilág felszíne mögött működő erőket érzékelhetjük. Amikor életünket csak az anyagi vágyak és testi szükségletek uralják, meggondolatlan érzelmek hintáját tapasztaljuk. Önvizsgálattal a hatodik csakra energiája felélénkül és hozzásegít a megoldáshoz.

- A csakra a nőknél jobbra forog, a férfiak esetében pedig balra.

Hetedik csakrához (koronacsakra) rendelt tanulnivaló:

- A koronacsakra a legmagasabb tudati szintet szimbolizálja, azt a képességünket, hogy a spiritualitást fizikai életünk részévé tegyük. Az ima csakrájának is nevezhetnénk, ugyanakkor az "isteni kegyelem kimeríthetetlen bankszámlájának", amely jóindulatú gondolatokon, cselekedeteken keresztül a hit és az ima ereje révén töltünk fel. Ez a csakra valakinél csak fejletlen lehet vagy fejlett, mert amikor elkezd megnyílni, akkor eltűnik életünkből az a szakadék, amit belső lényünk és a külvilág között addig éreztünk. Tudatunk lenyugszik és hitünk által valóra válthatjuk álmainkat, egy szempillantás alatt meggyógyíthatunk betegségeket és könnyűvé tehetjük, ami addig nehéznek tűnt.

- A koronacsakra nőknél balra, míg a férfiaknál jobbra forog.

Ne feledd: minden, amit mondunk, gondolunk és cselekszünk, számít. Nem vész el, csak átalakul, döntsd el, hogy pusztítóan használod, vagy pozitívan.

Kollár Zsuzsi

(Ha kérdeznél, de nem akarod nyilvánosan kitárgyalni, írj bátran: kollar.zsuzsi@gmail.com)


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Csakratisztítás angyalokkal

Vess, ültess, gyarapíts! Légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere! KLIKK!
Hirdetés
 
Hozzászólások (2)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

KollarZsuzsi (2010. márc. 8., 11:07)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Kedves Phylos! Még több írásra gondolsz? E helyütt vagy e-mailben dobáljalak meg olvasnivalóval? Elérhetőségem: kollar.zsuzsi@gmail.com Remélem hasznosan hozzájárultam ismereteid gyarapodásához. Öleléssel: Zsuzsi

Értékeld a hozzászólást!

Phylos (2010. márc. 4., 14:17)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Kedves Zsuzsi! Szívesen hallgatnék még a témáról, bár materialista vagyok. Ha van rá mód, értesítsen! Köszönettel: Phylos

Értékeld a hozzászólást!

Storyonline válogatás
Cikkek róla
Tévéműsor
17:20 Eva Luna
16:50 MM
Hirdetés

 
További könyvajánlatok: