2010. május 24., hétfő 08:33
A bennünket körülvevő energiamező észlelése tanulható. Érzékenységünk elménk állapotától függ. Különbséget kell tudnunk tenni a belső zaj és a belülről érkező információ között.
Áldozat vagy teremtő akarsz lenni?
Spirituális tapasztalatra van szükséged, közvetlen élményre, hogy átérezzed a kapcsoltot az Univerzummal, az összeköttetést a Földdel és minden rajta élővel. Remélem, sikerül leküzdeni minden kétségedet és a kísérletezéssel belátod, hogy miért érdemes megtanulni az energia észlelését, áramlása megfigyelését, mozgása irányítását. Amiről beszélni fogok, azt mind kipróbáltam és lassanként, közel két év alatt szinte teljesen átalakult személyes valóságom. Elhatároztam: minél több embert értesítek arról, hogy velünk született készség az "energia-idomítás". Az én életemben fellángolást eredményezett és olyan lendületet adott, amellyel bevonzottam a párom, átalakítotam a gyereknevelési stratégiám, a munkához, a pénzkereséshez való viszonyomat. (a lista hosszú, majd egyszer részletezem). A dolgok uralásának azért van ára. Érzéseink és legbenső gondolataink többé nem maradnak rejtve mások előtt, bár energiamezőnkön keresztül idáig is nyitott könyv voltunk, csak ez az aprócska tény ezek után fog megvilágosodni. Ezért volt, hogy pontosan érezted, melyik kollégád vagy szomszédod szimpatizál veled és melyik fél tőled, vagy valahogyan ellened dolgozik. A későbbiekben a dühös ember körül észlelheted a vörös ködöt, sőt azt is pontosan tudni fogod, hogy elfojtott gyerekkori élmények befolyása alatt áll, mert amolyan nyúlós, szürke massza jelenik meg, ha fókuszálsz az aurajeleire. A részecskék azt is megmutatják, hol van ez eltárolva a testen belül, sőt magát a jelenetet is megpillanthatod. Mivel a szeretet és a megértés dolgozik benned, tudatodban felmerülnek olyan szavak, mellyel segíthetsz az illetőnek lecsillapodni. További kísérletezés eredményeként összeáll számodra az ok-okozat univerzális törvénye, mert érzékelni fogod, hogy gondolataid, szavaid miként hatnak az energiameződre, miként befolyásolják tested sejtjeit és általuk egészségedet.
Brutális élmény felfogni, hogy te magad teremted meg valóságodat, minden egyes impulzushoz közöd van: Te indítottad el! Nem vagy a körülményeid áldozata, csupán a gondolataidé!

Auránk dinamikusan változik
Bátorság, személyes motiváció és őszinteség lesznek az útitársaid ezen önfejlesztő módszer gyakorlása közben. Engedd meg magadnak, hogy az Univerzum szeretete, bölcsessége és fénye nyilvánuljon meg életedben. Ihlet és ragyogás árasztja el napjaidat, megtisztítja gondolataidat, átmossa energetikádat, hogy megszabadulj a sok felgyülemlett félelemtől, szennytől, alantas rezgésmintától. Szerencsére a körülöttünk és bennünk működő energiamező a tengerhez hasonlóan változó és dinamikusan hullámzó, sugárzó, képlékeny világ, amely követi szándékunkat. Hülyeségeinket pont úgy, mint bölcs és megértő életvezetési szándékunkat. Léteznek már eszközök, amivel mérni lehet a testünkből áramló elektromos impulzusokat.
A szívből érkező elektromos áramot az elektrokardiogram (EKG) mutatja, az agyi elektromos áramokat az elektroenkefalogram (EEG). A hazugságvizsgáló segítségével a bőr elektromos ellenállását méri. A tudósok már képesek az emberi testet körülvevő mágneses mezők mérésére egy érzékeny műszer, a SQUID (Super Conducting Quantum Interference Device) alkalmazásával. Olvastam, hogy dr. Leonard Ravitz l959-ben a William és Mary Egyetemen végzett kísérleteiből azt a következtetést vonta le, hogy az emberi energiamező a személy mentális és pszichológiai stabilitásával együtt változik. Felvetette egy, a gondolatokhoz tartozó mező létezésének lehetőségét. Elképzelése szerint e gondolati mező torzulása okozza a pszichoszomatikus tüneteket. A tudományos szemléletváltás elég lassú, de addig is kísérletezz azzal, hogy a legkisebb sejtedig energiából álló lény vagy. Az egyetemes alkotóerő, a szeretet jóvoltából átprogramozható, irányítható, hogy merre tartasz. Ez egy új élmény, új lecke, amely remélem számodra is lendületet fog hozni, mert én tudom magamról, miként használta fejlődésemet és növekedésemet az Egyetemes Energiamező megtapasztalása.
Próba cseresznye!
Tenyereid közepére koncentrálj. Mint egy lyukon keresztül, itt érkezik az Univerzum energiája, a bal kezeden beáramlik, a jobbon pedig leadod. Tartasd tenyereidet egymástól 2-5 cm távolságban. Lassan mozgasd őket oda-vissza, csökkentve-növelve a köztük lévő távolságot. Körülbelül itt találod az aura második rétegét, az érzelemtestet, amely egy vízszerű strukturájú szubsztancia. Kezeid mozgatása közben próbáld elkülöníteni a fizikai test auráját az érzelmitől. Mit érzel? Most távolítsd el még jobban egymástól kezeidet, 20-25 cm-re, majd lassan közelítsd őket, egészen addig, amíg nem érzel valami változást, ami mintha szétlökné őket és egy kicsivel több erőt kell felhasználni ahhoz, hogy közelebb vigyük őket egymáshoz!
Bizsergető, melengető áradást érzékelsz a bal kéz hátoldalán, mert a jobb kéz energiamezője közvetlenül áthaladt a bal kezünkön.
Érdekes tapasztalásban lehet részed, ha két kezed kb. 17 centi távolságban tartod és a jobb kezed mutatóujját a bal tenyeredre irányítod merőlegesen. Ujjad hegye kb. 4 cm távolságra legyen a tenyeredtől! Rajzolj köröket a tenyered fölé! Mit érzünk? Bizsereg? Javaslom, hogy a gyakorlatozást homályos fényű szobában végezd, ekkor szinte szabad szemmel lesznek élményeid. Próbáld ki, mi történik, ha a két mutatóujjadat közelíted egymáshoz. Emeld a kezeidet az arcod elé, legyen karod kinyújtva. Lazítsd el a szemed és percekig csak bámulj bele a ujjad közötti kb. 4 centis távolságba. Mi történik az ujjak közötti térben? Mit látunk a kézfej körül?
Lassan mozgassuk egyik kezünket felfelé, a másikat lefelé, úgy, hogy az ujjak egymás felé mutassanak! Mi történt most?
A gyakorlatokat kipróbáló emberek 95%-a lát valamit. Mindenki érez valamit. A fenti kérdésekre külön cikkekben kitérek majd a későbbiekben. Légy kreatív, kísérletezz kedved szerint és ne legyen elvárásod, üres elmével, nyugodt szívvel ismerd meg csodás lényed titkait.
Örömteli élményeket kívánok!
Kollár Zsuzsi
(Ha kérdeznél, de nem akarod nyilvánosan kitárgyalni, írj bátran: kollar.zsuzsi@gmail.com)
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!
