A "kislapát-effektus"

"Olyan makacs vagy, te lány, mint az öregapád!" Tutira neked is van hasonló mondatod, amit megkaptál gyerekkorodban. Mert a családunkban mindenféle hasonlóságokat keresünk és a genetika nevében sikerül is találni olyan mondatokat, amelyekkel mások viselkedésében a szálka is néven nevezhető, míg a sajátunkban a gerenda sem. Észrevetted már, hogy jobban kiszúrod, mi rossz történik mással, magaddal és az életeddel, mint azt, hogy mit csinálsz jól? Vajon anyáink átörökítették ránk, hogy ők mit találtak az életben aggasztónak, mitől féltek? Persze. Nagyapám velős mondását idézem megint: "A pokolba vezető út jóindulattal van kikövezve!" Szóval miközben megóvni igyekeznek bennünket, betanítják - hangsúlyozom: merő védekezésből -, miként ássuk mélyre a problémákat. Ezt nevezem én "kislapát-effektusnak".

A valóság elrejtésének három módját ismeri a pszichológia. A legáltalánosabb védekezés a vádaskodás. Másokat, a körülményeket tenni felelőssé saját nehézségeinkért, ezáltal felmentést adva a felelősségvállalás alól. Ismerős ez az áldozati attitűd? A második védekezési technika a tagadás. Ez nálunk magas szintén működött. Több generáción át csiszolt örökségként élhettem át a "ha nem beszélünk róla, nincs probléma" életvezetési technikát. Probléma híján nem is volt mit megváltoztatni a mi házunk táján. Olyan rendkívül fontos dolgokra terelődött a figyelem, mint a szomszédok véleménye, az unokatestvéreim által elért eredmények, a hétvégi kiskerti kapirgálás. És már írhatom is, hogy a figyelem elterelése az a bizonyos harmadik védelmi módszer. Mert mindig van valami fontosabb, mint az éppen felbukkanó érzések és helyzetek megélése. Mindig adódott ok arra, hogy elhalasztódjon a dolgok kezelése. Sajna ezek a titkolt "érzelmi fekélyek" attól még rombolnak, hogy létezésüket is tagadjuk. A figyelem, a szeretet és a támogatás megszerzéséért folyó harcra kisgyerekként szüleink mellett kezdünk felfigyelni. Idővel lemásoljuk félelmeiket, hiedelmeiket, gyanakvásaikat, mert olyan természetessé válnak, mintha saját tapasztalatainkban gyökereznének. Ezt már írtam: az agyunk nem tesz különbséget aközött az információ között, amit látott, hallott, vagy amire emlékszik. Ezekkel a befolyásokkal kezdjük önálló életünket.

A tudatalatti ballaszt

Szerintem semmi újat nem hallotok tőlem. Legtöbbünknek megvan a jellemző hatalmi drámája, ami bevált, amire reagált és hajlamos bekapcsolni bárkivel szemben, akivel kapcsolatba kerül. Azzal is sokan tisztában vagyunk, elviekben elfogadtuk, hogyha uralni akarjuk életünk folyamatait, MUSZÁJ eltakarítani a múltból származó gondolkodásmódot, félelmeket, félreértéseket, magyarázatokat, képzettársításokat, szókapcsolatokat, amelyek véletlenszerű, ellenőrizhetetlen felbukkanása megakadályoz abban, hogy azt halljuk, amit valójában mondanak nekünk. Ez a tudatalatti ballaszt elválaszt a valóságtól, rángat, ugráltat az élmények programjának mintájára. Sokadik két éves kapcsolat után jöttem rá, hogy magaménak tekintettem anyukám hiedelmét arról, hogy a férfiakban nem lehet megbízni. Odabízás nélkül és feltétlen elfogadás hiányában pont ezt programot igazolták az általam bevonzott férfiak. Efféle rizsából jó sokat kell nyakon csípni, mire előre gyártott élményektől mentesen állsz egy találkozás pillanatában. De ez is eljön. Alkalmas vagy rá, mert te is éppúgy utálod, ha rángatnak, mint egy bábut! Sajna nem tudlak azzal kecsegtetni, hogy pénz ellenében küldök egy doboz pirulát és azon nyomban megjavulsz. Ledobod a múltat, mint egy hagymahéjat. Tudatosítani, észrevenni kéne, hogy a megfélemlítés mely módszere működik benned, mire reagálsz.

Hozzáférés az energiához

Mi indít bennünket hatalmi drámák kialakítására? A szeretetért, a figyelemért, az energiáért harcolunk. Ezt a hiedelmet örököltük, hogy harcolni kell, mert ami van, az nem elég. Ezekről a konfliktusokról beszéltem az angyalokkal... Uriel Arkangyal egyszerűen azt mondta: az emberek elfelejtettek az égre nézni, horizontálisan élnek, addig terjednek, ameddig a szemük ellát. A vertikális irány a nyitottság és a bizalom terepe.

Valójában tehát az energia mindenki számára pont olyan mértékben, ahogyan az szükséges, amennyit képes integrálni az illető a testébe, energiarendszerébe, rendelkezésre áll. Vedd észre a fényes köldökzsinórt, amivel kapcsolódsz az Univerzumhoz, vertikálisan, mint az űrhajósok az anyahajóhoz. (Ez a hasonlat képletesen, de jól megjeleníti, hogyan is vagyunk elindítva a földi sétára. Nézhetünk előre, de valahol tudni kell, honnan is táplálkozunk!)

Az alábbi kérdésekből könnyen kiszűrheted, hogy nálad mi működik, veled mit játszottak és esetleg te mivel szerzel másoktól energiát. Amelyiknél bosszús leszel, stresszes vagy összeszorul a gyomrod, felgyorsul a légzésed, a szívverésed... Na azon a területen vannak elfojtásaid, meggyógyítandó attitűdök. Gondoljuk tovább: ha nem ismered a saját érzéseid és nem bízhatod rájuk őszintén magadat, hogy várhatnád el bárkitől az elfogadást?! Szabadulj meg az idegen befolyástól!

1. Agresszív energiaszerzők: kényszerítik a többieket, hogy figyeljenek rájuk

Megfélemlítő

Hajlamos vagy lekezelően bánni másokkal? Ingerültté válsz, ha nem a te akaratod érvényesül? Mindenképpen és mindenáron neked kell győzni? Uralkodni szeretnél mindenkor és bárkin?

A megfélemlítő hatalmi drámát játszó egyén szóval, tettleg megfenyeget (szegény ént vagy megfélemlítőt nevel).

Vallató

Gyanakvóan viselkedsz? Úgy érzed, a többiek nem figyelnek rád eléggé? Tudnod kell, hogy ki hová megy, mit csinál?! Csipkelődsz, érvelsz, faggatózol a körülötted lévő emberekkel?

Aki a vallató hatalmi drámát játssza, folyton hibákat talál a másikban, ezzel aláássa az önbizalmát (zárkózottat nevel). Vallatóvá az válik, akit semmibe se vesznek gyermekkorában.

2. Passzív energiaszerzők: az emberek együttérzésére vagy kíváncsiságára alapozva próbálják magukra felhívni a figyelmet

Zárkózott

Nem bízol magadban, távolságot tartasz? Megközelíthetetlennek mutatkozol? Rettegsz attól, hogy ítéletet alkotnak rólad? Felkészületlennek tartod magad?

Akinek a zárkózott attitűd a módszere, az általában vallatóvá neveli gyermekét.

Szegény én

Mindig panaszkodsz, sajnáltatod magad? A problémákon lovagolsz, abban a reményben, hogy majd valaki megszán és a segítségedre siet?

A szegény én az áldozat attitűd alapállását használja: elmeséli, milyen rettenetes dolgok történtek vele, együttérzést vagy bűntudatot akar kelteni. Ebből a játszmából kijönni a legnehezebb.

Jó munkát!

Kollár Zsuzsi

Ajánlott irodalom:
James Redfield: A mennyei prófécia (Negyedik, ötödik felismerés) (Magyar Könyvklub, 1995)

(Ha kérdeznél, de nem akarod nyilvánosan kitárgyalni, írj bátran: kollar.zsuzsi@gmail.com)