2010. május 10., hétfő 07:19
Spirituális tudással fokozatosan feltárható, miként szabadulhatunk meg a szenvedéstől, a nélkülözésektől, az erőszaktól, valamint az önpusztítástól.
Elő a józan parasztival!
Uralni az életünket jó dolog. Eljutni odáig, hogy nincs mitől félnünk, mivel minden velünk történő esemény szolgálja a tanulásunkat, ha úgy tetszik a kiképzésünket, az önnemesedésünket. Nem győzöm ismételgetni, ez egy folyamat. Sok tanításban olvashatjuk, hogy szinte nem is a végeredmény, a Megvilágosodás a fontos, hanem az út, a megtett lépcsőfokok, a fejlődés maga. Mióta angyali kommunikációval élem az életem - ennek tíz éve -, az egyik legfontosabb, amit tanultam a drága Őrangyalomtól, hogy légy vidám és elengedett, kedves földi vándor! Annyi mindent véresen komolyan próbálunk fejtegetni, kardoskodunk elméletek mellett, mintha az életünk függne tőle, éveket töltünk a miértek és a hogyanok minél egzaktabb megválaszolására... Valójában találgatunk, mert ez a bennünket átható és körülvevő energia minden képzeletünket felülmúlja. A megértés helyett a megérzéssel több fogalmat alkothatnánk földi életünk minél hatékonyabb felhasználásáról.
Te még abban hiszel, hogy a testünk halálával teljes önvalónk elenyészik? Hogy sorsunk alakításába nem szólnak bele véletlen, akár előző életeinkből maradt események? Nincs is reinkarnáció? Az ember egy szuperintelligens állatfaj lenne és a felmenőinkhez, a majmokhoz hasonlóan alapvetően a túlélés érdekében agresszióra és gonoszságra hajlamos alaptermészettel születtünk? Biztos vagy benne, hogy csak az orvosok képesek téged tabletták és eszközök segítségével meggyógyítani? Hogy mit gondolj az Univerzumról és benne egyéni lehetőségeidről, arról olvastál könyveket, láttál filmeket, hallottál előadásokat... Szóval csücsülsz egy dobozban (ne aggódj, velem együtt). Ezek bevállalt határok, ideje használni a józan paraszti eszünket és feltérképezni a körülöttünk zajló folyamatok hátterét.

Kulcsok önmagunkhoz
Mert életünk hajóját kormányozni saját felelősségünk, csakis tőlünk függ, hogy milyen és mennyi ismeretet gyűjtöttünk a ladikunk irányban tartásához. Saját erőfeszítéseimet használom kútfőként, hogy ösztönözzelek a keresésre. Az elmúlt évszázadok sok okot szolgáltattak a bizonytalankodásra, ma sem tudjuk, ki is valójában az ember, honnan jött és mi célból. Kézikönyveket szeretnénk, meg azonnal működő recepteket, de sajna felfedezésre vagyunk ítélve, bár pontosabb lenne a vakrepülés szót használnom. Én sem tudok többet, mint te... Csak a magamhoz való eszemet és kulcsaimat használom, ez az, ami bevált. A misztika tárgykörébe tartozó utazás az életünk, gyere ki a dobozodból, a legyártott címkéket hagyjad odabent, mögötted. Adj esélyt annak, ami az öt érzékszerveden túli tartomány, mert akkor is hatással van rád, ha te elutasítod. A gravitáció törvénye erre jó példa, tök lényegtelen, miként viszonyulsz hozzá, lehetsz szkeptikus nyugodtan, baromira lényegtelen a mechanizmus szempontjából.
Aki keres, talál
Háromféleképpen tudsz tudásmorzsákat gyűjteni. Ahogy ígértem, megosztom veletek, bár semmilyen titok nincs ebben.
1. Spirituális tapasztalással rendelkező emberek könyvei által
Ne felejtsd el, hogy az ezoterikus könyvek legtöbbje egy-egy témát tárgyal részletesen, de a felcsíphető tudásból nem áll össze egy ellentmondásmentes kép, amely lefedne több, feltételezhetően összefüggő jelenséget.
2. Magas szintű, szellemformában lévő entitásoktól, médiumok által közvetített anyagokból
A médiumok által közreadott szellemlényektől származó információk befogadáskor sajátos problémákkal szembesülünk. A legtöbb médium adottságnak tekinti, hogy közvetít, miért és honnan is származik ez a tehetség, nem kutatja. Léteznek tanfolyamok, ahol gyakorlás útján bárki képessé válhat a spirituális kommunikációra. Képeket, érzeteket, mondatokat kap valahonnan, amelyeket képes szavakba önteni beszélt vagy írott formában. Mitől függ, hogy ki képes vagy alkalmas a csatornázásra? Személyiség, képzettség, hitrendszer? Milyen feltételekkel használjuk a médiumok közvetítéseit? Ne feledd, sokszor olyan transzcendens folyamatokba kapsz bepillantást, melyek naponta befolyásolják az életedet és semelyik tankönyvben nem szerepelnek.
3. Saját tudatod felső rétegeiből lehívott információkra támaszkodva
Magas energiaszint szükséges és tiszta tudat ahhoz, hogy torzításmentes és a saját gondolatainktól nem befolyásolt információkat kapjunk. Gyakorlással fejleszthető adottságról beszélek, ami szerintem minden ember sajátja.
Bármelyiket választod, elkezdődik egy mentális folyamat, a saját ritmusodban, miközben a saját tudatod egyre nagyobb valóságtartományok befogadására lesz képes. Lelki erőt, nagy mentális rugalmasságot, nyitottságot és a tudományos kutatástól merőben eltérő módszerek kellenek, ha nekilátsz a világ rengeteg rejtélye nyomán összerakni, mi miért működik bennünk és körülöttünk.
Tiszta tudásforrások - minden nehézség ellenére - léteznek. Kinek higgyünk? Tele vagy teóriákkal, sok-sok információval, amit valamiért igazságként fogadtál el. Mi van akkor, ha azt mondom, hogy a számodra tekintélyes emberek, tudósok, orvosok, médiumok, egyházi vezetők pont tekintélyüket használták arra, te azt érezd, csakis általuk juthatsz fontos-pontos életvezetésedet befolyásoló tudáshoz. Mert te közvetlenül nem beszélhetsz Istennel, a gyógyulásodhoz orvosra van szükséged és hogy miként boldogulj, mi a helyes, azt is mások mondták meg neked? Kérdezheted, kinek és mi a célja azzal, hogy tömegeket félrevezessen, eltitkoljon sorsdöntő eseményeket... Például az a több ezer vagy százezer ember, aki földönkívüliekkel találkozott, látta a Szűzanyát, angyalok jelentek meg neki, mind hülye lenne, vagy érzékcsalódás áldozata?
Remélem, beraktam a bogárkát a füledbe.
Kollár Zsuzsi
(Ha kérdeznél, de nem akarod nyilvánosan kitárgyalni, írj bátran: kollar.zsuzsi@gmail.com)
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!
