2010. június 14., hétfő 07:51
Születésünk pontos napja, helye és ideje életünk lehetőségeiről tudósít. A horoszkóp segítségével számba vehetjük adottságainkat és felismerhetjük hol szorulunk megerősítésre.
A horoszkópfejtési esélyekről
Úgy gondolom, hogy önismereti utunkhoz hozzájárulhat asztrológiai képletünk megismerése. Sokatok olvasott már az asztrológiáról, esetleg meg is csináltatta a horoszkópját. Az egyes házak jelentéseiről is kaptatok magyarázatokat, azonban már annyifélét mellé olvastatok, akár napi szinten böngészitek az újságokat, asztrológiai szoftverekből is tájékozódtok, hogy kérdésessé vált mit higgyetek és az mire jó nektek? Megismételhetetlen egyediségünkből kiindulva nincs két egyforma ember közöttünk, bár mindenkit ugyanazon pszichológiai építőkövek alkotnak. Hiába a temérdek hasonlóság, azonos törekvések, reakciók, vágyak és késztetések, mert hiszen az életben hasonló történéseket kell megéljünk, de azt hogy: hogyan dolgozzuk fel a helyzeteinket, mit vonzunk be az életünkbe és mennyi időbe telik megoldása teljesen egyedi. A korábbi mondatszerkezetből is látszik: az asztrológia, mint segédeszköz alkalmazása önismeretünkben időigényes és értelmezése számos tévutat rejt magába. Mégis, ha késztetést érzel az asztrológia tanulására bármilyen bonyolultnak tűnik, kérlek akkor se írjad felül ezt a késztetést. Születési képleted feltérképezése által bizonyosan lendíthetsz saját kis szekereden. Mi van akkor, ha nem érzel vonzódást a horoszkópfejtés iránt? Sőt elfogadása ellen is számtalan kifogást tudnál felsorolni? Tedd a kezed a szívedre és válaszolj magadnak őszintén: soha egyetlen horoszkópban sem találtál semmilyen találó megállapítást? Sutba dobnád az egészet azért, mert megértése vagy rád vonatkoztatható értelmezése esélytelennek tűnik? És valóban 3 billió lehetséges kombináció végigböngészése lehetetlen vállalkozás. Divat vagy kóklerkedés? Hitem szerint pont annyi időt fogsz ezzel tölteni, amennyit kell. Ahogy már mondtam, az út a lényeg, a keresés, az infógyűjtés, amihez kitartás és elkötelezettség szükséges. Dolgozni kell, keresni-kutatni a saját igazságainkat, mert a szellemi értékek ugyanolyan fontosak az életben, mint a tudományos és technológiai haladás. Gyűjts tudást és tapasztalatot, hogy megválaszolhasd honnan jöttél, hova tartasz és ki is vagy te?

Kinek mi jutott a kozmosz ritmusából?
A kozmikus erők akkor is kifejtik ránk hatásukat, ha nem tudunk róluk vagy elutasítjuk és misztikusnak tekintjük. Ahogy már írtam korábban a gravitáció törvényét sem érdekli miként viszonyulsz hozzá. Működik és nem kér engedélyt. A születésünk pillanatában megnyilvánult láthatatlan energiák, a Nap, a Hold és a többi bolygó befolyással vannak ránk. Nem feltétlenül a fényükkel, sokkal inkább azzal, amit szimbolizálnak, amit megjelenítenek. Őseink évezredeken keresztül próbálták megérteni ezt a kapcsolatot, a csillagok és az égbolt egyedi mintázatát és az égitestek mozgását, hatásait ránk, földiekre. Az astron (csillag) és logos (tudás) szavak összeolvasztásából keletkezett az asztrológia, mely hosszú időn keresztül a csillagászat társtudományaként volt elfogadott, sőt művelőit kiváltságosnak tekintették. Az asztrológus azáltal, hogy horoszkópot készít kiszámolja az egy adott évben, helyen és időpontban milyen energiák működnek, ezáltal látja milyen hatásokat tartalmaz az a bizonyos időszelet, mi van kódolva az emberben, aki ott és akkor érkezett a Földre. Költőibben megfogalmazva a horoszkópunkból kiolvasható, mit hordozunk a világmindenség ritmusából és törvényszerűségeiből. Adottságaink felismerése pedig növeli lehetőségeinket. Fritz Riemann neves német pszichoanalitikus szerint: "a nem értelmezett horoszkóp olyan, mint az át nem vett küldemény. És ki tudja, nem tartalmaz-e a küldemény valamit, amit feltétlenül ismernünk kellene továbbfejlődésünk érdekében."
Mankónk az asztrológia
Az asztrológiai világkép megfelelt a régi ezoterikus alapfelfogásnak: miszerint ami lent van, ugyanaz, mint ami fent van: és ami fent van, ugyanaz, mint ami lent van. Így vihető végbe az Egyetlen csodálatos műve. A Smaragdtábla annyiszor idézett és értelmezett mondataiból az biztosan kitűnik, hogy az ember és a világegyetem valamilyen módon összetartozik. Ha elfogadod, hogy minden a körülöttünk lévő világban alapjában véve ugyanabból ered, akkor már csupán arra kell rájönni, hogy te miért ezt vagy azt tapasztalsz életedben. Legyünk önzőek, akarjuk megfejteni mi késztet bennünket félni, ítéleteket alkotni másokról, miért emlékeztet a férjünk apánktól elszenvedett sérelmekre és sorolhatnám. (Neked erre a helyre van saját történeted.) Biztatlak, hogy próbálkozz elhagyni a racionális szemléletből eredő elfogadható magyarázatokat. Drágáim tudtátok vagy nem, Pavarotti úgy énekelte végig a világirodalom legszebb áriáit, hogy nem ismerte a kottát!? Mélyen hiszem, hogy megtanulhatjuk olvasni a saját képletünk. Mellesleg a horoszkóp szó szerinti jelentése: hora (óra) és skopein (nézni), vagyis belenézni az órába. A bennünk és körülöttünk működő energiák, történések olvasásához ki kell fejlesztenünk egyfajta analógiás gondolkodást. Semmi nem az, aminek nevezed. Szemléld a valóságot szimbolikusan. Ezt nekünk ma tanulni kell, míg száz éve a természettel összhangban élő embernek ösztönös tudása volt arról, hogy milyen befolyások jelentek meg az életében. Ma holisztikus szemléletről beszélünk és szeretnénk öngyógyítók lenni. Az egyik "mankónk" lehet az asztrológia. Nem árt tudnunk, hogy miféle hatások befolyásolják: milyen tulajdonságokkal rendelkezünk és milyen várható események elé nézünk. Tíz égitest, tizenkét zodiákus jegy, két főtengely, több fontos számított pont, tizenkét ház és a hozzájuk tartozó életterületek, a közöttük lévő megannyi fényszögkapcsolat és még ezernyi csillag természetét kell ismernünk ahhoz, hogy pontos asztrológiai képet alkothassunk magunkról.
A hogyan is működök én kérdéséhez sok-sok felismerést kaptam az asztrológia által, bármekkora figyelmet tudsz e területre csoportosítani: megkapod az ajándékot érte!
Kollár Zsuzsi
(Ha kérdeznél, de nem akarod nyilvánosan kitárgyalni, írj bátran: kollar.zsuzsi@gmail.com)
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!
