Hirdetés
  Hátborzongató fotó: Velejéig gonosz a gyönyörű sztár?
  Ismét megzsarolták Gáspár Győzőt!

A nagy fogyás ára: mindent elveszít a kilóival együtt?!

2007. október 9., kedd 07:00

Agócs Gábor, a Nagy fogyás című műsor egyik versenyzője kövérsége ellenére sem szégyelli megmutatni a testét. Ám lehet, Gábor azzal, hogy a fogyást választotta, elveszítheti a munkáját és ezzel együtt a rendszeres jövedelmét is.

Hirdetés

Tommyboy jól ismeri a Nagy fogyás szereplőjét, és azt mondja, Gábornak éppen abból származott előnye a munkában, hogy nagy a teste. Mivel nagyon kevés az ilyen táncos a szakmában, így kapkodtak utána. De mi lesz azután, hogy lefogyott?

Tommy szerint akár az is benne van a pakliban, hogy Gábor elveszíti a chippendales munkáját. Ugyanakkor nyerhet is, mégpedig az egészségét - tette hozzá Tommyboy, aki az I. Magyar Chippendale Bajnokság zsűrijének elnöke volt, amin Gábor is indult.

A bajnokság háziasszonyát, Molnár Anikót arról kérdeztük, milyennek ismerte meg Gábort. "Csak ezen a versenyen találkoztam vele. Az biztos, hogy nagyon kedves fiú, udvariasan viselkedett. Úgy láttam, hogy szeretetre vágyik. Azt nem tudom, hogy elégedett-e a testével, de feltételezem, hogy nem tökéletesen, ha jelentkezett a Nagy fogyás című műsorba" - mondta az egykori villalakó.

A nagy fogyás ára: mindent elveszít a kilóival együtt?!

Hozzászólások ()
Story Női Extra
Cikkek róla
Tévéműsor
00:00 Himnusz
Hirdetés

Sikertelen kapcsolódás
 
  • polc.hu
  • Online ár:
  • Ft
  • Eredeti ár: Ft
  • % megtakarítás
További könyvajánlatok:
  • Online ár: Ft
  • Online ár: Ft
  • Online ár: Ft