Hirdetés

Horváth Éva a főnöknő! Saját vállalkozásában alkalmazza tévés kolléganőjét!

2007. október 7., vasárnap 10:30

Megdöbbentő vallomást tett Horváth Éva! A modell a StoryOnline-nak bevallotta, hogy többször azért utasították el egy-egy munkától, mert a kamerák előtt képtelen volt eljátszani azt a szerepet, amit az általa megformált karakter megkívánt tőle. Éppen ezért elhatározta: megakadályozza, hogy a nebulói hasonló helyzetbe kerüljenek...

Hirdetés

Hamarosan kitárja kapuit Horváth Éva modelliskolája! A szépség nem panaszkodhat, hiszen tódulnak hozzá a fiatalok: lányok és fiúk egyaránt jelentkeztek az akadémiába. Ez nem meglepő, hiszen az Éva nevével fémjelzett modelltanfolyam merőben más lesz az eddigieknél.

"Korábban több munkát azért nem kaptam meg, mert nem tudtam eljátszani egy-egy szerepet, hiszen soha senki nem tanított nekem színészetet - vallotta be a StoryOnline-nak Éva. - Pedig erre nagy szükség van, egy jó modellnek ugyanis elengedhetetlen, hogy tudjon az arcával és a testével is játszani. Ezért döntöttem úgy, hogy a fiatalok a modellkedés mellett a színészmesterség fortélyait is elleshetik majd a hamarosan induló modelltanfolyamunkon."

A különleges oktatására Horváth Éva nem mást, mint Cool tévés műsorvezető társát, Orosz Barbarát kérte fel. "Amikor tanárt kerestem ezekre az órákra, azonnal Barbi jutott az eszembe. Ő ugyanis vérbeli színész, és már korábban is kipróbálta magát oktatóként. Biztos vagyok abban, hogy megállja a helyét."

Horváth Éva a főnöknő! Saját vállalkozásában alkalmazza tévés kolléganőjét!

Ne maradj ki az új őrületből! KLIKK IDE és eláruljuk a titkot!
Hirdetés
Hozzászólások (2)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Vicus67 (2007. okt. 8., 13:26)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Plakátlány, aki modell iskolát nyit, műsorvezető aki szinész mesterséget oktat.Van az a plakát, hogy ,,az Unióban minden állás szakképesítést igényel,,. Vagy talán még sem?!

Értékeld a hozzászólást!

pretty32 (2007. okt. 7., 19:01)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
ha annyira nagyon erdekelte volna hogy profi model valjon belole,akkor vehetett volna maganorakat szineszetbol.de nem vette a faradsagot es most arra keszul hogy tovabb adja a tudasat amivel nem rendelkezik?en igenis serelmezem az ilyen dolgokat.iskolat vagy tanfolyamot olyan inditson akinek minden tudasa megvan ehhez! bar nem tudom minek irok,ugysem fog megjelenni....

Értékeld a hozzászólást!

Storyonline válogatás
Tévéműsor
01:30 Ed
Hirdetés

 
  • Forró szerelem
  • Carly Phillips
  • polc.hu
  • Online ár:
  • 2 239 Ft
  • Eredeti ár: 2 799 Ft
  • 20% megtakarítás
További könyvajánlatok:
  • A...
  • dr. Karizs Tamás, dr. Zacher Gábor
  • Online ár: 2 974 Ft