Hirdetés
  Disznóólat csinált a méregdrága hotelszobából az énekesnő
  Cameron Diaz szétvert egy boldog házasságot

Kamarás Iván kerüli a pszichológust

2007. július 14., szombat 09:00

Amióta huszonhárom évesen eljátszotta Othello szerepét, kíváncsiak vagyunk rá. Tudhatunk ruháiról, kedvteléseiről, a bulvársajtó magánéletét igyekszik kifürkészni, de újabban már úgy születnek címlapsztorik, hogy fel sem hívják. Az elmúlt közel tíz év alatt több mint harminc nagy szerepet játszott színházban és filmen. Tavaly Jászai-díjat kapott, az idei POSZT legjobb férfi főszereplője lett a Pesti színház Az ünnep című darabjában.

Hirdetés

- Olyan színésznek lenni, mint képzelted főiskolásként?

- Nem szokásom korlátozni a lehetőségeimet előre tervezéssel. Az út amin járok sok szempontból túlszárnyalta az elképzeléseimet, bár úgy indultam neki, hogy világsztár akarok lenni. A fene nagy hírnév már nem motivál, bőven elég nekem, hogy a szakmai zsűri nekem adta a Pécsi Országos Színházi Találkozón a legjobb alakítás díját. Még tart az öröm utóhatása.

- Fontos, hogy elismerjenek?

- Visszajelzésként értékelem, ahol tartok, amerre indultam, az másoknak is jelent valamit. Általában olyankor találnak meg egy-egy díjjal, amikor fordulópontnál tartok. Tavaly Jászai-díjra érdemesítettek, amit úgy vettem, hogy a szakmai útkeresésben jó irányba indultam. Szerepeltem Zalaegerszegen a Ruszt József rendezte Az ember tragédiájában Luciferként, majd Zsótér Sanyi rendezésében játszottam a Kék madár című előadásban, a Vígszínházban, Vasvári Emesével Lakásszínház keretein belül Mishima Yukio Aui című darabját mutattuk be. A Kék madár beugrás volt a részemről, négy hét alatt készültem fel, ráadásul öt karaktert kellett hoznom. Érdekes erőpróba volt, ahogy a Pesti Színház Az ünnep című bemutatója is, amivel most Pécsett szerepeltünk.

- A kísérletezés számodra önismereti folyamat?

- Az egész élet az önismeretről szól, jó esetben. Nekem nagyon fontos, hogy új térben és újabb emberekkel, újabb anyaggal találkozva mit tudhatok meg magamról. Ez lélektani tartalmat és fizikai határokat is jelent. A Tápszínház előadásaiban például az a feladat, hogy rossznak kell lenni. Én választom ki, mivel szeretnék nyilvánosan leégni, egyáltalán össze tudom-e rakni fejben a rosszaság fogalmát, és hogy a közönség szemében mi számít cikinek? Végülis bármi lehet jó.

- Malek Andreával két személyes musicalben énekelsz, ez is egy próba?

- Egész szakmai életemben, szerencsémre, valakik mindig felismerték a képességeimet. Böhm György talált meg ismét, akinek köszönhetem pályakezdésem nagy sikerét az Othellót, aztán később a Vörös és fekete főszerepét Győrben. A feladat újszerűsége megint arra késztetett, hogy felvegyem a kesztyűt. Bár a főiskola óta tanulok énekelni, zenés darabokban is játszottam már, olyankor havonta egy alkalommal tanárnőmmel gyakoroltam, de musicalben soha nem léptem fel. Ráadásul itt hat-hét perces dalok sokaságáról van szó, ami a magas hangfekvés miatt, komoly próbatételnek bizonyult. Sok segítséget kaptam, aztán amikor láttam a plakátokat városszerte az arcommal, felfogtam nincs visszaút, este ki kell állni. Idáig kilencszer adtuk elő, tehát képes lettem rá, ha pedig egyszer sikerült, máskor is fog. Malek Andrea és egész családja hatékony közreműködésével persze.

- Úgy tűnik a szavaidból, hogy kételkedsz a képességeidben.

- Nem a kétely a legjobb szó, inkább egyfajta drukk van bennem. Minden előadás előtt parázok, premier idején előfordul, hogy előtte este nem is tudok aludni. Valószínűleg ez a sokk kell ahhoz, hogy összekapjam magam estére. Élénken emlékszem nagyon kezdőként előfordult, hogy nem készültem fel kellőképp, elfelejtettem a szöveget, félvállról vettem a fellépést, ez ma nem történhet meg. A lustaságomat stimulálja a lelkiismeret.

- A macsó hős skatulyád foszladozni látszik, nem bánod?

- A címkékre korábban sem volt szükségem, rám aggatták. A közönség szempontjából minél színesebb palettán mozgok, annál többet adhatok, tehát nincs itt veszteség. Szeretném hinni, hogy megmutatkozik a fejemben lezajlott gondolati változás. Egyszerűen fogalmazva a fantasztikus realizmust felváltottam mikro-realizmussal. Átengedem magam a folyamatoknak a színpadon és az életben. Mobiltelefonommal megfilmesítettem például a Mishima előadás létrejöttének folyamatát és a filmszemlén be is mutatták, kísérleti játékfilm kategóriában, mivel ötven perces verziót adtunk közre Juhász István barátommal.

- A filmezés is része az útkeresésednek?

- Miért ne! Belevágtam és ment a maga útján. Végül benéztem a Mammut 4-es termébe és kiderült, hogy még magamat is képes vagyok meglepni.


Színészettől a Zurhanéig


- Még milyen csodák történnek veled?

- A testedzés fontos számomra, öt éve kempózom, egy vizsgára vagyok a mester jelölti kategóriától. Tizenöt éve legalább folyamatosan sportolok valamit. Időhiány miatt mostanság inkább jógázok, de mindig szükségem van valami mozgásra. A kempó edzés esténként lenne, amikor színpadon játszom, ezért kulcsom van az edzőm bokszterméhez, így akkor megyek, ha tudok. Másként stimulál, amikor thai bokszot csinálok, másként, amikor az irániak ősi harcművészeti kellékét, egyfajta buzogányt forgatok a vállam fölött. A Zurhane technikáját perzsa származású tanárom mutatta, a teljesebb tudásért Iránban is jártam mestereknél. A Zurhane egyébként sajátos elegye a vallásnak, a költészetnek és a testgyakorlásnak. Azt hiszem, ha cselekvésben marad az ember, felül az életébe érkező hullámra, azzal lehet haladni. Az én valóságomban a szerepeim is tekinthetők információforrásnak.

- Részleteznéd?

- Lefordítom például, hogy a figurának, akit játszom mit jelent némelyik szó, milyen mozgatók szerint reagál és felteszem a kérdést, hogy én miként éreznék fordított esetben. Találnom kell közös eredőt, érzelmi forrást az én palettámból. A néző ugyanis tudja, mi a valódi, a személyes élmény. Mindenkinek vannak tapasztalatai, a különbség annyi, hogy nem megyek pszichológushoz velük, mert a fájdalmaim még jól jönnek egy-egy szerephez. A figyelmemet elterelem róluk. Az előadások szinte gyógyító folyamatok ebből a szempontból.

- Van olyan tevékenység, zenére vagy mozgásra gondolok, ami felfrissít, pihentet téged?

- Az elmúlt tíz évben sok mindent kipróbáltam, afrikai dobon játszani, gitározni, zenekarral fellépni, jól esett kezembe venni hangszereket és élvezni, hogy meg tudom szólaltatni. Egyikbe sem mélyedtem el nagyon, elő-előveszem és azt tapasztalom, hogy egyre jobban megy. Mintha belekódolódna az idegeimbe, a kezembe az a rezgés, a mozdulatok és már nem a hangszerrel birkózok, hanem a hangokra, a dallamra figyelek. Meglepően gyorsan ragadnak rám a dolgok, ha elhatározom, onnantól urrá lesz rajtam egyfajta megszállottság és bármit hamar megtanulok. Szerintem mindenki keresse meg, mi okoz neki örömet: erőltetni semmit nem szabad.

Fotó: Tumbász Hédi

Kamarás Iván kerüli a pszichológust

Hozzászólások ()
Story Női Extra
Tévéműsor
19:35 Híradó
Hirdetés

 
További könyvajánlatok: