
Értékeld a hozzászólást!
2009. január 13., kedd 06:30
Arra, hogy elővigyázatlanságból olykor bugyit, vagy cicit villantanak a celebek, mindannyian számítottunk, de arra bizony nem, hogy lesz olyan híresség, aki teljesen pucéran áll majd kamerák elé. Benkő Dániel 2008-ban mindent megmutatott.
Azok kedvéért, akik esetleg lemaradtak, most összeszedtük a tavalyi év legnagyobb villantásait. Vigyázat, nagyon pikáns képek következnek!
Nézzük tehát először 2008 legcikibb celebének pucérkodását. Benkő Dániel korábban meztelen lantozásával borzolta a kedélyeket, a Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorban, illetve a Vacsoracsatában azonban már egy aprócska hangszer sem takarta, anyaszült meztelenül állt a kamerák elé. Testét azonban sokan inkább gusztustalannak, mint sem kívánatosnak tartotta a többség, nem csoda hát, ha a szerkesztők kitakarták a csúnyáját.
Valkó Eszter gömbölyű kebleit többször is megcsodálhatták a nézők. Az RTL Klub műsorvezetője tavaly többször is olyan mélyen dekoltált ruhában jelent meg élő adásban, hogy a férfiak bizonyára semmi másra nem bírtak koncentrálni a domborulatain kívül. A konkurens csatorna üdvöskéje, Szekeres Nóra is domborított az idén Mondhatni túl szexi ruhában jelent meg a közelmúltban az egyik partin. A műsorvezető dekoltázsa mágnesként vonzotta magára a tekinteteket. A képeket elnézve, talán érthető.
Nóra kicsit később a Megasztárban is megmutatta kebleit. "Nem akarok álszent lenni, biztos lenne az az összeg, amiért elfogadnék egy ilyen felkérést, de hogy meztelenül mutatkozzak az kizárt " - mondta korábban a StoryOnline-nak Szekeres Nóra, amikor arról kérdeztük, vállalna-e férfi magazinos fotózást.

Sári Évinek is van mit mutogatnia, és ezt az ATV Névshowr című műsorában meg is tette. Azok kedvéért, akik lemaradtak a pikáns dekoltázsról, most ismét megmutatjuk. Gryllus Dorka nem szívbajos. A Fábry Show egyik korábbi adásában betekintést engedett a szoknyája alá. Így ország-világ megtekinthette fehérneműjét.
A Tv2 Hal a tortán című műsorában több villantásnak is szemtanúi lehettünk tavaly. Bizonyára sokan látták, amint Karda Bea megmutatta combjait és fenekét is. Nóci szintén feljebb emelte a szoknyáját a kelleténél, Kustánczi Lia pedig kebleit villantotta meg egyszer-egyszer.
Medveczky Ilona a Szombat Esti Lázban fellépőruhájával lepte meg a közönséget. A díva öltözéke bizony nem takart sokat. Ezt a dolgot később számos fórumon a szemére vetették.
Amennyiben a videó nem jelenne meg, vagy problémád lenne a lejátszással, az Adobe Flash Player legfrissebb verzióját innen töltheted le.
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Értékeld a hozzászólást!
