Hirdetés
  Felvállalja kapcsolatát Péter
  Győzike őrülten szerelmes a feleségébe

Válás után találták meg a boldogságot sztárjaink

2010. február 3., szerda 16:00

A sztárválásokat mindig is fokozott érdeklődés kísérte. A legtöbb esetben a közvélemény elítéli a házasságtörő vagy a házasságból kilépő felet, pedig a magyar hírességek között is jócskán találunk olyanokat, akik válásuk után találták meg a boldogságot.

Hirdetés

A Megasztár2-döntők ideje alatt nagy port kavart, amikor kiderült, a 12 éve házasságban élő Varga Feri beleszeretett a tehetségkutató műsor vokalistájába, Balássy Bettybe. Akkoriban kígyót-békát kiabáltak a feleségét és gyermekeit elhagyó sztárra, sokan pedig úgy vélték, tiszavirág életű lesz új kapcsolata.
Az idő azonban őket igazolta, több éve boldog házasságban élnek, és közösen építik karrierjüket is.

Botrányoktól tarkított válás van az egykori sportoló-televíziós Csisztu Zsuzsa mögött is. A bulvármédia sokat foglalkozott Zsuzsa és Básthy István 8 évig tartó kapcsolatának megromlásával. A tévés édesanyja kezelőorvosába, Dr. Ketskés Norbertbe szeretett bele. A pár azóta is boldog és harmonikus életet él, kisfiuk, Krisztián megszületése pedig megkoronázta házasságukat.

Derült égből villámcsapásként jött tavaly a hír, Judy és férje, Roli kapcsolata visszavonhatatlanul megromlott. Ráadásul ekkor derült ki az is, hogy az énekesnő beleszeretett a nála fiatalabb Balázsba. Bár az ő kapcsolatunk még nem tekint vissza hosszú múltra, de Judyról lerí, hogy boldog új párjával: jelenleg közös otthont szeretnének, és talán hamarosan jöhet a baba is.

Álompárnak számít a magyar sztárvilágban Szintetár Dóra és Bereczki Zoltán. Olyannyira összetartoznak, hogy szinte már el is felejtettük, hogy az énekes-színésznőnek ez már a második házassága. Közösen nevelik Dóri első házasságából született gyermekét, Marcit és 2007 decemberében nagy boldogságukra megszületett közös babájuk, Zorka.

Öt házasság után találta meg az igazit a legendás Piramis együttes frontembere, Révész Sándor. Vagy legalábbis az a nőt, aki apává tette a már nem tinédzseréveit taposó zenészt. Sándorék babája decemberben látott napvilágot, mintegy karácsonyi ajándékként.  


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Szörnyethalt a fiatal tévésztár
Felismerhetetlen smink nélkül az énekesnő

Story Női Extra
Tévéműsor
00:00 Himnusz
00:25 Zorro
Hirdetés
Hirdetés

Sikertelen kapcsolódás
 
  • polc.hu
  • Online ár:
  • Ft
  • Eredeti ár: Ft
  • % megtakarítás
További könyvajánlatok:
  • Online ár: Ft
  • Online ár: Ft
  • Online ár: Ft