Hirdetés

Holnaptól az Áll az alku!

2009. május 3., vasárnap 15:00

Egyszerre van nehéz és könnyű dolga Kovács Áronnak a TV2 műsorvezetőjének, hiszen május 4-én induló műsora az Áll az Alku igen jól ismert és népszerű formátum, mely 2004-től 2006-ig sikeresen futott a TV2 képernyőjén Gundel Takács Gáborral.

Hirdetés

Áron azonban nem összehasonlítható az általa igen tisztelt műsorvezetővel, hiszen személyiségük és stílusuk is teljesen más. Ami megegyezik a "régivel" az a 21 játékos és a 21 táskát tartó csinos lány és az alapszabályok sem változtak.
Kihagyhatatlan elem a bankigazgató is, aki azonban - ha lehet - az elmúlt három évben csak még jobban megkeményítette a szívét és az a célja, hogy bankjából még kevesebb pénzt vigyenek el. Ezért aztán mindent tud a játékosokról. Ismeri a gyenge pontjukat, tudja, mi után vágyakoznak a leginkább, tisztában van családi állapotukkal és még a legtitkosabb álmaikról is tudomást szerzett. Bankigazgatóként - a játék különböző fontos pontjain - , pedig mindezen tudását be is veti és igen csak kísértésbe hozza majd az álom nyereményért játszó versenyzőt. Üzeneteit nem csupán a játékshow vezetőjével, Kovács Áronnal közli telefonon, hanem két csinos bankasszisztens is a rendelkezésére áll, akiket rendre a stúdióba szalajt. ?
"Biztos sokan irigyelnek ezért a munkáért a férfitársaim közül, de el kell mondanom, hogy huszonhárom nővel elbírni még egy forgatáson sem könnyű" - nevetett Áron "Ennél mindenképpen izgalmasabb azért, hogy én már ismerem az új játékosokat, akik május 4-én játszanak először, sőt a bankigazgatóval is volt már pár csörtém. Sem nekem, sem pedig a versenyzőknek nem lesz könnyű dolga. Én- szerepem szerint - segítek a tárgyalásokban, sokszor azonban az ördög ügyvédjeként érvelek. Nagyon összetett a munkám, hiszen műsorvezetőként sem tudom kivonni magam, azok alól az érzelmi hatások alól, amelyeket egy-egy játék, vagy játékos vált ki belőlem. Sok helyről és sok féle céllal érkeztek az Áll az Alku versenyzői, nagy részük nem csupán a meggazdagodásért játszik, hanem álmaikért, amelyek megvalósításának fontos eszköze a pénz. De mi van akkor, ha az álmaikat is ismerjük? Hogyan döntenek majd? - kérdezi a műsorvezető.

A válasz május 4-től 19.05-től a TV2 képernyőjén!

Holnaptól az Áll az alku!

Vess, ültess, gyarapíts! Légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere! KLIKK!
Hirdetés
Hozzászólások (3)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

bogaram61 (2009. máj. 4., 17:55)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
mindig jönnek új Emberek mindenki után és mindig lesznek valakiknek kedvencei! sok szerencsét !

Értékeld a hozzászólást!

sizu (2009. máj. 3., 19:00)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Áron az egyik legjobb műsorvezető. Színt visz az unalmas műsorba is. Egyedül maradsz a véleményeddel, vagy legalábbis a kisebbséghez tartozol, mert sokan szeretik, és hidd el, nélküled is lesz elég nézője a műsornak! Nem lesz bukás!

Értékeld a hozzászólást!

kovaka (2009. máj. 3., 17:05)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Minek? Kár volt leporolni ezt a műsort. Minek ész és teljesítmény nélkül a milliókat dobálni? A Kovács nevű ripacs eleve garancia a bukásra! Már a reklámokban is nagyon tenyérbemászó. Nem leszek a nézők között!

Értékeld a hozzászólást!

Tévéműsor
10:30 Top Shop
10:50 EZO.TV
10:35 Yago
10:50 1 Könyv
Hirdetés
Kiemelt ajánlatok
Válassza a minőségi és finom hazait, és nyerjen gyönyörű és divatos hazait!

 
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • polc.hu
  • Online ár:
  • 1 490 Ft
  • Eredeti ár: 1 490 Ft
  • 0% megtakarítás
További könyvajánlatok: