
Értékeld a hozzászólást!
2011. augusztus 30., kedd 11:45
Kárász Robi szerint Anettka bájos hölgy lett, mióta nem hordja az "idióta ruháit". Ezt ráadásul élő adásban mondta az ismert tévésnek, aki egyébként kissé meg is lepődött a beszóláson.
Anettka mostanában ismét többet mutatkozik a médiában. Mint ismeretes, férje halála után úgy tűnt, mint ha visszavonult volna, de mint kiderült, továbbra is dolgozott, sőt időközben kitanulta az asztrológiát. Többek között erről mesélt a TV2 Mokkájában. Bár láthatóan kedvesen fogadták Anettkát, de néhány csípős megjegyzés azért elhangzott vele kapcsolatban.
Tatár Csilla például a felkonferáló szövegben azt mondta, Anettka "állítólag az ürben is volt már". Hát, valljuk be őszintén, ez a beszólás, nem éppen kedveskedő. A beszélgetés közben aztán Kárász Robi kötött bele a vendégbe. Először azt firtatta, mennyire bíznak majd ügyfelei Anettkában, mint asztrológusban, majd azt is kijelentette, hogy ő eddig azt hitte, a híresség ezután új szakmájából akar majd megélni. Anettka ezt cáfolta, mint mondta, továbbra is tévéreklámokkal foglalkozik.

A beszélgetés végén Kárász Róbert azt is elmondta, szerinte vendége jelentősen megváltozott. Véleménye szerint Anettka bájos hölggyé érett és jó, hogy elfelejtette az "idióta ruháit". Erre persze az ex-műsorvezető felszisszent, mondván, azok nem idióta holmik voltak, hanem egyedi készítésű bőrruhák.
Később azonban Kárász visszakapta a kötözködést, ugyanis a következő interjúban Benkő Dániel szürke egérnek nevezte őt.
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!

Értékeld a hozzászólást!
