
Értékeld a hozzászólást!
2010. április 6., kedd 15:45
Talán nincs is olyan ember Magyarországon, aki ne tudná, hogy Anettkát hivatalosan is Fehér Anettkának hívják. Az ismert tévés ráadásul számos fórumon elmondta már ezt, éppen ezért volt furcsa, hogy Szujó Zoltán a Reggeliben konzekvensen Fehér Anettként konferálta fel.
Miután Zoli többször is hibásan mondta el Anettka nevét, számítani lehetett rá, hogy az ismert televíziós beszól majd neki. Végül csak Anettka higgadtságának köszönhető, hogy nem tört ki a botrány élő adásban. Persze a híresség utalt arra, hogy Szujó rosszul mondta nevét, mégpedig úgy, hogy látványosan bemutatkozott neki. A kérdés persze az, hogy az RTL Klub műsorvezetője szándékosan heccelte Anettkát, vagy pedig ennyire tájékozatlan a kérdésben? Ha megjegyezhetjük, egyik sem válik a javára.
Szerettük volna Szujó Zoltán megkérdezni az esetről, de ő azt mondta, ebben a témában nem kíván nyilatkozni. Anettka viszont a StoryOnline-nak elmondta: többször találkozott már Szujó Zoltánnal a Reggeliben és más rendezvényeken is és eddig mindig tudta a nevét. Lehet, hogy most éppen részleges amnéziában szenvedett. Hozzátette: egyébként egy vendégnek nem tudni a nevét vagy nagyfokú felkészületlenségre vall, vagy pedig "nem tanult magatartásformára".
![]() |
| Fotó:rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence |
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!
