Anettka átváltozott!

2008. május 8., csütörtök 15:30

Fehér Anettka változtatott! A napokban ugyanis úgy ébredt, hogy levágatja a haját. Elhatározását hamarosan tett követte. Frizurája most sokkal rövidebb és divatosabb, mint korábban volt.

Hirdetés

Anettka a StoryOnline-nak elmondta, semmi különösebb oka nem volt a döntésének, egyszerűen csak így érzi most jól magát. A televíziós férje halála után, érthető módon, bezárkózott, ám az utóbbi napokban ezen a területen is változás történt. Anettka lelkesedve mesélte, hogy néhány napja már moziba is elment a barátaival. Ráadásul egy 3 dimenziós filmet nézett meg a nemzetközi űrállomásról, ami teljesen felvillanyozta.

Anettka továbbra sem változtatott meg semmit a lakásukban férje halála óta és nem is készül ilyesmire. Ugyanakkor mindenképpen előrelépésnek számít az is, hogy már képes egyedül tölteni az éjszakákat. Úgy érzi, a reggelek sokkal nehezebbek Rezső nélkül, mint az éjszakák. Nagyon sokat jelent számára, hogy érzi barátai szeretetét és támogatását. Határtalan boldogsággal tölti el az is, hogy Terry Black legkisebb gyermekének, Fannikának a keresztmamája lehet, akit nagyon szeret.

Anettka azt is elárulta, vannak olyan barátai, akikkel Rezső halála óta sokkal szorosabb a kapcsolatai, mint korábban volt. Ez szintén pozitív energiával tölti fel, mint ahogyan a munka és a lovaglás is, amit szintén elkezdett.

 

Fotó: TV2 

 

Anettka átváltozott!


Szeretnél egy saját farmot? KLIKK IDE és légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere!
Hirdetés
 
Hozzászólások (2)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

hfeca (2008. máj. 8., 19:14)
Csatlakozom "sezs53"-hoz. Sok boldogságot kívánok, Anettka! A fájdalom után jöhet még valami jó is. Kell is, hogy jöjjön!
sezs53 (2008. máj. 8., 15:57)
Őszintén kívánom, hogy mindig ilyen mosolygós legyen! Én is elvesztettem a legfontosabb embert az életemből:AZ ÉDESANYÁMAT! Feldolgozhatatlan! Mégis kifelé-legalábbis mosolyogni kell.
Storyonline válogatás
Bosch GSN24V22
Ár: 139 500 Ft
Siemens GS36NA32
Ár: 192 500 Ft -
205 900 Ft
AMICA ZIM 416
Ár: 97 500 Ft
Electrolux ERB 40233W
Ár: 102 900 Ft -
112 750 Ft
Tévéműsor
02:15 4400
Sztárlexikon
Cikkek róla
Cikkek még
Hirdetés
Könyváruház - Polc.hu
További könyvajánlatok:
Hirdetés