2010. október 6., szerda 16:00
Gaál Noémi tizenkilenc éves korában bébiszitterként dolgozott Angliában.
"Egy háromgyerekes családhoz kerültem, ahol a legkisebb baba mindössze 15 hónapos volt, a középső kettő pedig 5 és 7 évesek, ráadásul fiúk, tehát jól bedobtak a mélyvízbe. A pelenkázáson és az orrporszívózáson kívül, megtanultam, hogy hogyan lépjek fel határozottan akkor, ha a lurkók nem fogadnak szót - árulta el korábban Noémi. - Egyik nap nagyon kihoztak a sodromból, mert miközben autóval vittem őket a suliba, illetve az óvodába és a bölcsödébe, torkuk szakadtából üvöltöztek a hátsó ülésen, én pedig alig tudtam a vezetésre koncentrálni. Végül félrehúzódtam az úton, és azt mondtam nekik: 'fogjátok a csomagjaitokat és szálljatok ki!' Ekkor értették meg, hogy ennek már a fele sem tréfa. Onnantól kezdve már csendbe maradtam."

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!
