- Évekig dolgozott televíziósként, estéről estére mondta el a híreket egy országnak. A TV2-től való távozása óta ritkábban lehet hallani önről. Eléggé váratlan, hogy politikai krimiszerzőként lép ismét a nyilvánosság elé. Hogyan jött a gondolat, hogy megírja első regényét az Ítéletet?

- Erre magam is csak tippelni mernék. Híradósként csak szenvtelenül elmondtam a képernyőn, hogy mi történt az országban, a világban. De nem mondhattam el, hogy én magam mit is gondolok ezekről a dolgokról. Sok mindent láttam abból, hogy hogyan működik ez az ország, megtapasztaltam, milyen a politika, milyenek az emberek közötti viszonyok, hogyan reagál különböző helyzetekre a társadalom. Úgy éreztem, mindezt el akarom mondani egy utópisztikus, krimiszerű formában.

- Üzenni akar, figyelmezteti az országot ezzel a könyvvel?

- Egyszerűen úgy látom, hogy ha nem áll be gyökeres fordulat Magyarországon, akkor nem fogunk tudni helyt állni egy komoly krízis idején úgy, ahogy például 2001-ben a new yorkiak képesek voltak helyt állni az ikertornyok elleni terrortámadás után. Legalább ilyen horderejű ügy a férfi-női viszony. Nálunk a nyers férfierő és a mindenben elnyomott nő kiszolgáltatottsága az általános. Miközben a nők egyre többet teljesítenek, többen tanulnak, mint a férfiak, számos tekintetben messze megelőzik azokat, akik a teremtés koronáinak képzelik magukat. Mégis a férfivirtus uralja a társadalmat, amely szerintem így bukásra van ítélve. Az ország képtelen hatékonyan közelíteni a cigányok ügyéhez is, de például az egészségügy is csupa hazugságra épül. Az emberek tele vannak félelemmel, gyártják az összeesküvés-elméleteket, és ezt egy váratlan katasztrófa tovább növelheti.

- Hány százalékban valós a könyv, mennyiben elképzelt?

- A helyzet teljes mértékben fikció, de a reakciók nagyon is valóságosak.

- Valóban ilyen szörnyű hely lenne Magyarország?

- Nagyon remélem, hogy nem, de tartok tőle, hogy mégis ilyen. Az emberek többsége frusztrált, sértődött, a visszafojtott indulatok pedig kiszámíthatatlanul törnek elő katasztrófahelyzetben, amikor végképp kicsúszik a talaj a lábunk alól. A könyvben megjelenik a gyógyításban nem, de a betegek megkopasztásában feltétlenül hívő cinikus orvos. Vagy ott van a tévés, aki semmit nem ért a világból, csak a saját boldogulásával van elfoglalva, nem is beszélve a politikusról, aki mindenkit kijátszik mindenki ellen, és a hatalom érdekében akár a cigányokat vagy a szélsőségeseket is hergeli. Megmosolyogjuk ezeket az embereket a relatíve boldognak tűnő békeidőben, de mit csinálunk, amikor egy gyilkos járvány által félig elpusztított országban tőlük függ az életünk. Ez valóban ijesztő.

- A vírus ötlete a H1N1-őrületből fakad?

- Nem, hiszen a könyvet két évvel ezelőtt kezdtem el írni, akkor ugyan madárinfluenza már volt, de a sertésinfluenzáról még nem hallottunk. A gyilkos járványokat leginkább csak a távolság tudta megállítani, ma már nincsenek távolságok. Huszonnégy óra alatt a világ bármely pontjára eljutunk, így egy valódi és lassú lappangású vírus tömegpusztító hatása tényleg járhat a regényben ábrázolthoz hasonló következményekkel. A könyv számos szókimondó megfogalmazást tartalmaz, valóságos tabudöntögetés az, ahogy például a kisebbségekről beszélnek a szereplők. Próbáltam elképzelni, hogy miről milyen stílusban beszélnének a történetem hősei, milyen szavakat, milyen fordulatokat használnának, így írtam le ezeket a politikailag maximálisan inkorrekt mondatokat. De örülök, ha sikerül ledöntenem néhány tabut, hiszen a kényes társadalmi problémáktól való "politikai korrektségbe csomagolt" értelmiségi távolságtartás nagyon ártalmas. Minél inkább ragaszkodunk ezekhez, annál hamisabb képet látunk magunk előtt.

- Ilyen hamisság a női szerepeké is?

- Így van. A férfiakban kiolthatatlan tűz ég, mindent meg kell oldaniuk, minden csatát meg kell nyerni, a nők feladata pedig az, hogy istenítsék őket. Miközben én magam is több olyan házaspárt ismerek, ahol a nő sokkal értékesebb, de ezt mindkét fél igyekszik leplezni. A férfiak hatékonyan nyomják bele a nőket ebbe a kényszerű szerepbe, és azt hazudják, hogy nekik is így jó. Az európai kultúra aránytalanul férfiközpontú, a magyar pedig még az átlagnál is sokkal jobban. Nekünk mindent szabad, bűneinkre még büszkék is vagyunk, nekik pedig semmit. Nálunk a nők "lelki csadort" viselnek.

A könyv műfaja krimi. Szövevényes történet, amely gyilkossággal kezdődik, a szálak pedig talán a műfaj sajátosságait betartva a legfelsőbb körökig nyúlnak. Az eseménysorozatban semmi sem véletlen, a párhuzamosan futó cselekményvonalak találkoznak, az egymást eleinte nem ismerő szereplők mindannyian kapcsolatba kerülnek egymással.