Hirdetés

Távol a valóságtól! Joshi beszélgetése BB Évivel

2009. április 9., csütörtök 15:45

Jó ideje először állt kamerák elé BB Évi! A kaposvári lány sorsát a TV2 és Joshi Bharat vette kézbe, ám úgy tűnt, az egykori valóságshow-nyertest egyáltalán nem érdekli, mi történik körülötte.

Hirdetés

Slamposan és meggyötört arccal érkezett BB Évi hetekkel ezelőtt Joshi Bharat műsorába. A lányon látszott, hogy talán azzal sincs tisztában, hogy tévéfelvételen van. Rendes válaszok helyett csak motyogott maga elé, és olyannyira halkan beszélt, hogy Joshinak közelebb kellett ülnie hozzá, hogy értse, mit mond a lány. 

Bár Éva szinte minden kérdésre azt felelte, hogy jól van, mint ahogy jó volt a valóságshow-győzelem is, sőt az is jó, hogy meglátogatták egykori Big Brother-beli társai. Az alábbi képeken azonban jól látszik, hogy az, amit mond, szöges ellentétben áll azzal, amit mutat. Éva szinte oda sem figyelt Joshira, zavaros tekintettel bámult maga elé, az arcát gyűrögette, és ráncolta a homlokát.

A StoryOnline kikérte a szakember véleményét is. Dudits Dénes elmondta, hogy szerinte Évi ne távolodott el teljesen a külvilágtól. "Amikor a kisfia ultrahangképét mutatták neki, akkor érzésekkel telt meg az amúgy kifejezéstelen arca - mondta el a szakember. - Évi arckifejezésén látszott, hogy bezárkózott a saját világába, és csak néhány dolog tudja kizökkenteni."
Dudits Dénes azt is elmondta, egyáltalán nem biztos, hogy gyógyszerekkel kell kezelni Évit, ő úgy látja, hogy a legfontosabb, hogy a lányt szeretetteljes, óvó, támogató családi légkör vegye körül.

Az adást látva leszögezhető, hogy Évi talán fel sem fogja, hogy segítségre szorul, így többször is felállt beszélgetés közben, hogy otthagyja Joshi, aki azonban megnyugtató szavaival maradásra bírta a lányt. A drámai képsorokat a csatorna egyébként megmutatta Éva édesanyjának is, akit rettentően megrázott a felvétel.

Az azonban, hogy Évi elfogadja-e a segítséget, illetve megértette-e, hogy mekkora bajban van, kérdéses.

 

 

Távol a valóságtól! Joshi beszélgetése BB Évivel

Ne maradj ki az új őrületből! KLIKK IDE és eláruljuk a titkot!
Hirdetés
 
Hozzászólások (14)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Berni78 (2009. júl. 31., 01:08)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
"Dudits Dénes azt is elmondta, egyáltalán nem biztos, hogy gyógyszerekkel kell kezelni Évit, ő úgy látja, hogy a legfontosabb, hogy a lányt szeretetteljes, óvó, támogató családi légkör vegye körül." Szerintem ez volt a lényeg. Úgy gondolom, hogy az a probléma, hogy a hirtelen jött siker és pénz, illetve (látszólagos) népszerűség után, nem tudta feldolgozni a "lecsúszást" és a teljes mellőzöttséget és pénztelenséget. Szerintem ezzel sokan így lettek vna a helyében. Padlóra került, ami még nem lett volna akkora baj, csak elkezdték begyógyszerezni, ami még a legegészségesebb pszichével rendelkező emberből is képes "zombit" csinálni. Innentől kezdve persze mindenkit pszichiátriai betegnek nyilvánítanak, aki nem képes gondoskodni magáról. (Annyi nyugtatóval amit belenyomhatnak egy nap senki nem tudna.) Mo-on futószalagon gyártják a pszichiátriai betegeket ilyen módon egyébként. Le kellene szoktatni a gyógyszerekről, amikkel tömik, kitisztulna a feje, nagy szeretettel kellene körbevenni, és segíteni kellene neki egy jó állást találni, ahol megbecsülnék, és sikerélménye lehetne, na meg kereshetne annyi pénzt, amiből eltarthatná magát, mert addig amíg nincs állása és pénze, nagyon nehéz jól éreznie magát bárkinek is.

Értékeld a hozzászólást!

Ildikó967 (2009. ápr. 11., 17:34)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Mikor volt pénze "barátai" is voltak most ,csak a tv.müsor kedvéért beszélnek szegény lánnyal?Talán meglehetne érteni őt is,a hirtelen jött pénz,a sok "barát" tette ezt vele.Ő is hibás valamilyen szinten de ahogy láttam már nem igazán tud ő erről.Szurkolok ,hogy gyógyuljon meg és tudjon valami emberi módon élni.

Értékeld a hozzászólást!

montikamami (2009. ápr. 10., 16:14)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
meggyőződésem hogy a csatorna csak kihasználja megint őt a nézettségért. Ha tényleg segíteni akarnának, ahhoz nem kéne kamera és nyilvánosság. Az anyja felelőssége viszont hogy ország világ előtt megalázta a saját lányát. Ilyen állapotban nem lett volna szabad kamera elé engedni. Ha nincs a BB, lehet akkor is ez történik vele. A pszichés betegségek kiszámíthatatlanok, az ember önmaga nem okolható érte. A BB lehet hogy előbbrehozta, súlyosbította. Bár állítólag a beköltözés előtt pszichológus nézte meg őket, hogy alkalmasak-e mentálisan a beköltözésre és arra ami vár rájuk. Hát a diplomáját az érintett visszaadhatja nyugodtan :(

Értékeld a hozzászólást!

anglia51 (2009. ápr. 10., 10:21)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Ettől a műsortól csakúgy, mit a M-tól HÁNYNI KELL AZ EMBERNEK! Mind a kettőt le kellene venni a képernyőről!Ekariko-nak tökéletesen igaza van!

Értékeld a hozzászólást!

sermar (2009. ápr. 10., 05:33)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Miért nem hagyják már békén, a franc essen a reklámba, a nézettségbe, az egész isterverte médiába, aki az ilyesmin élősködnek, ezt tartják jó műsornak!

Értékeld a hozzászólást!

marci65 (2009. ápr. 9., 22:06)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Egyetértek plastickiller,nem tudom idáig hogy jutott el. Minden ember maga tehet a sorsa alakúlásáról.A rivaldafény után jött a pokol nála.

Értékeld a hozzászólást!

Gömbimazsola (2009. ápr. 9., 20:38)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Ez a lány nem százas, hanem ezres volt amikor bement a házba. Ha nem lett volna az, be se válogatják. De ez a "segítünk neki" már túlzás. nem akar neki senki a csatornától segíteni,. csak a nézettség miatt vitték a kamerák elé ezt a szegény lányt, akinek már évek óta gondnokság alatt kéne lennie.Micsoda bugyuta kérdés: hogy felfogja-e, akarja-e hogy segítsenek neki? ez a lány azt sem tudja jelen szellemi állapotában, hogy ő kicsoda. nem tudta volt "sztár Társairól" sem hogy ki kicsoda. Szerintem az anyját sem ismeri meg mindig. Évek óta nyűglődik rajta valaki mindig, hogy majd ő segít. A legnagyobb segítség az lenne ha már évek óta felügyelet mellett gyógykezelnék végre.....

Értékeld a hozzászólást!

juditka71 (2009. ápr. 9., 19:46)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Szerintem, soha nem fog kimászni a gödörből! Sőt! Még rosszabb lesz. Sajnos!!

Értékeld a hozzászólást!

plastickiller (2009. ápr. 9., 16:10)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Ennyi szimpatizáns mellett halkan jegyezném meg, hogy szerintem BB Évi már akkor sem volt százas, amikor beválogatták a "valóságsóba"...

Értékeld a hozzászólást!

ekariko (2009. ápr. 9., 14:01)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Mondjatok mar meg, minek kell ez az elveboncolas? Hogy egy orszag korozhessen keselyu modjara efelett a szerencsetlen lany felett. Ha az anyja vagy barki mas gyamsaga alatt van, akkor miert nem mondjak azok, hogy nem engedelyeznek ilyen szereplest Evinek. Vagy kell a suska, amit a felvetelert kapnak? Addig gyotrik ezt a lanyt, amig ongyilkos lesz... Nem, lehet hogy tenyleg nem gyogyszer kell neki, lehet, hogy hipnozis, vagy tudomisen hogy mi! De biztos nem a nyilvanossag!!!

Értékeld a hozzászólást!

batorbari (2009. ápr. 9., 13:10)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Szerintem ezt az adást nem szabadott volna leadni. Legyen ez a család magányügye, nem kell ehhez az egész ország és a közönség! Elég szomorú így is, hogy Évi idáig jutott!

Értékeld a hozzászólást!

ladybird65 (2009. ápr. 9., 12:00)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Remélem, szegény egyszer kilábal a gödörből.

Értékeld a hozzászólást!

kriszt@ (2009. ápr. 9., 10:35)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Nagyon sajnálom szegényt, naívsága miatt a ritkán adódó nagy lehetőséget sem tudta kihasználni, hasznára fordítani. A műsorban szerintem egyáltalán nem volt képben, hogy hol van, minek, és kik vannak körülötte. A segítő szándék nagyon szép dolog, de szegény nem fog fel belőle semmit. Egy ország szerette, talán pont a naívsága miatt, ami a teljes csődbe vitte őt. Remélem, hogy van még esélye kijutni ebből a katatóniából.

Értékeld a hozzászólást!

petobne (2009. ápr. 9., 07:57)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Neki a jó, komolyan mondom. Nem idegeskedik magasról letojik mindenkit, fogalma sincs mi történik körülötte.

Értékeld a hozzászólást!

Storyonline válogatás
Sztárlexikon
Cikkek róla
Tévéműsor
10:15 Top Shop
10:40 EZO.TV
Hirdetés

 
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft