Hirdetés

Bencsik Tamara nyuszilány lett

2010. március 29., hétfő 06:45

A TV2 Megasztárja 4. szériája óta Bencsik Tamara sokak kedvence lett. Nemrégiben szexis klipet forgatott, számos fellépése van, és mint kiderült igent mondott a Playboy felkérésére is.

Hirdetés

Bár már a tehetségkutató műsor után igent mondott egy címlapfotózásra Tamara, akkor nem dobta le ruháit a fényképezőgép kamerái előtt. Akkoriban a  TV2 Aktív című műsorában elmondta, hogy lenge öltözékben vagy ruha nélkül semmiképp nem állna a kamerák elé.
"Két éve már megkerestek, és fotózni akartak. Akkor nem mentem bele, úgy gondoltam, nekem nem ez a dolgom, hiszen nem vagyok playmate. Most is az éneklés a legfontosabb az életemben. Nem kell nekem levetkőznöm ahhoz, hogy megmutassam a bájaimat, a színpadon is ki tudom fejezni a nőiességemet" - magyarázta akkor Tamara.

Fotó: Playboy
Fotó: Playboy

Most azonban úgy tűnik Radnai Péternek és csapatának sikerült meggyőznie a szépséget, hiszen a Playboy áprilisi címlapján Tamara lesz látható.

"A fotózás nagyon jó hangulatban telt. Eleinte zavarban voltam, mert nem kerültem még ilyen helyzetbe, de gyorsan sikerült feloldódnom, és tíz perc múlva már pucéran rohangáltam a fürdőben - mesélte Tamara, akinek fotói összekapcsolódnak új klipje anyagával. "Készülő klipem sztorija egy fotózás. Az anyagot egyébként Nánási Pali rendezi. Lenge, szexis öltözékben kacérkodom egy sármos fotóssal" - tette hozzá.

Tamara elárulta, hogy a forró viaszt magára önteni nem volt túl jó élmény, viszont megérte, mert a képeken nagyon jól mutat. 

Tamara egyébként ma estétől a TV2 Mr. és Mrs. műsorában is látható lesz.  

Fotó: Playboy
Fotó: Playboy

 


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Tóth Gabi beszólt Claudiának
Cseke Katinka megijedt

Ne maradj ki az új őrületből! KLIKK IDE és eláruljuk a titkot!
Hirdetés
Hozzászólások (6)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Apanacsi (2010. máj. 10., 18:29)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Kicsit retus szaga van a fotónak.

Értékeld a hozzászólást!

hlor (2010. márc. 29., 16:01)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Énekelni sosem tudott a vetkőzés annál inkább megy neki! Igy kell előre lépni a celebek világában.....

Értékeld a hozzászólást!

alulsemmi (2010. márc. 29., 15:28)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Nocsak, nocsak! Még ebből a bokszoló-orrú kifejezetten csunyácska lányból is sikerült "csinálni" egy nyuszilányt! Legközelebb remélem a szépséges Radnai Péter is bekerül a" válogatottba". Esetleg egy nőnek álcázva...

Értékeld a hozzászólást!

andesz22 (2010. márc. 29., 13:34)
Hozzászólás értékelése: 1 Értékelés átlaga: 4
Ez aztán nem kérette sokáig magát! Igaz meg kell hagyni, női szemmel nézve is szép teste van.

Értékeld a hozzászólást!

zsofigal (2010. márc. 29., 11:20)
Hozzászólás értékelése: 1 Értékelés átlaga: 1
Nnna, gratulálok ! Ez is beállt a sorba. Hamár az énektudásával nem ért el semmit...

Értékeld a hozzászólást!

sckorpy (2010. márc. 29., 08:11)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Jeee, újabb Zimány-féle hónaljbanyalós kép... :):)

Értékeld a hozzászólást!

Cikkek róla
Tévéműsor
12:45 A dadus
12:55 Domovina
Hirdetés
Kiemelt ajánlatok
Válassza a minőségi és finom hazait, és nyerjen gyönyörű és divatos hazait!

 
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft