Hirdetés

Vége Dániel és Andrea kapcsolatának?

2010. július 30., péntek 03:00

Hónapok óta semmit nem hallani Benkő Dániel "médiafeleségéről". A StoryOnline megpróbálta felhívni Andreát, de megszűnt a telefonszáma. Vajon mi történt a kedves, fiatal hölggyel?

Hirdetés

Dániel azt mondja, Andrea néhány napja lecserélte a telefonszámát. Az újat még a lantművész sem tudja, bár Andi állítólag elküldte neki, csak ő véletlenül kitörölte azt. A híresség azt sem titkolja, hogy Andreával már három hónapja nem találkozott, sőt nem is tervezik, hogy a közeljövőben összefussanak.

Ez akkor most azt jelenti, hogy Dániel és Andrea szakított? Véleményünk szerint igen, bár ezt a lantművész így nem mondta ki. Ugyanakkor rendelkezésünkre bocsátott egy sms-t, amit Andrea küldött neki azzal a céllal, hogy majd ez jelenjen meg a sajtóban.

Az üzenet a következőképpen hangzik: "Dániel és én - Andrea - szeretjük egymást, barátok vagyunk. A Benkő showban médiaházasságot kötöttünk, azóta is tartjuk a kapcsolatot. Nagyon jóban vagyunk, de hivatalos esküvőt nem tervezünk. Öleljük az egész világot, mert így kerek a világ."


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Claudia és a nyilvános szex
Új őrület: Farmerama

Vess, ültess, gyarapíts! Légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere! KLIKK!
Hirdetés
 
Hozzászólások (6)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Betty-Boo (2010. júl. 31., 23:21)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Istenem ez tényleg olyan hír amiről kellene beszélni? A Benkő teljesen nem normális a csajok meg azt sem tudják a mai napig,hogy akár egy picit is beszéljenek róluk!!! Tiszta szégyenek!

Értékeld a hozzászólást!

álarcos (2010. júl. 30., 13:51)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Szerintem elsem kezdődött!Ezis csak egy felhajtás volt,hogy egy senkiházi celebet pénzhez juttassanak.A nők meg csak feltűnési viszketegségben szenvedtek!

Értékeld a hozzászólást!

bucimanci (2010. júl. 30., 13:15)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Ez aztán a hír!!! Ez az esemes.... Mintha a népek nem lennének tisztában azzal, hogy az egész a pénzről és csillogásról szólt, meg néhány alja nőneműről, akikben semmi szégyenérzet és jó erkölcs nincs.

Értékeld a hozzászólást!

Brumine1 (2010. júl. 30., 10:35)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Ez érdekel valakit?????

Értékeld a hozzászólást!

frásznéni (2010. júl. 30., 08:56)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Na hát ezért érdemes volt nyilvánosan szexelni Andreának:(

Értékeld a hozzászólást!

Hanett27 (2010. júl. 30., 07:41)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Ez egy hir lenne?

Értékeld a hozzászólást!

Storyonline válogatás
Cikkek róla
Cikkek még
Tévéműsor
10:15 Top Shop
10:50 EZO.TV
11:00 Kékfény
Hirdetés

 
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft