Dániel cáfolja Andrea terhességét

2010. március 18., csütörtök 10:30

Az utóbbi időben felröppent a hír, miszerint titokban már is gyermeket vár Benkő Dániel választottja, a feleségkereső műsorból megismert Kovács Andrea. A StoryOnline a lantművészt kérdezte az igazságról.

Hirdetés

Benkő Dániel cáfolta, miszerint Andi várandós lenne, sőt hozzátette, a gyerekvállalás jelenleg nem központi kérdés az életükben. Ugyanakkor azt sem tagadja, hogy fiatal felesége előbb-utóbb biztosan szeretne majd gyermeket, amitől ő nem zárkózik el. A hírességtől azt is megkérdeztük, nem fél-e attól, hogy életkora miatt nem tudja majd felnevelni harmadik csemetéjét.

"A gyerek önmagától nevelődik. Az a baj, hogy a szülők saját képükre akarják formálni a gyereket, pedig inkább hagyni kellene, hogy önmaga képére leljen rá" - válaszolta Dániel, aki szerint Dalma lánya épp azért lett klassz felnőtt, mert ő nem szólt bele a nevelésébe.


Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Pénzt kért a szexért Bea
Sági Szilárdot izgatja a szerepjáték


Vess, ültess, gyarapíts! Légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere! KLIKK!
Hirdetés
 
Hozzászólások (4)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Vircsike07 (2010. márc. 18., 14:39)
Első lépésként fertőtleniteni kellene Dániel otthonát, mert ami ott van az megér egy misét... másodszor Andreának el kellene gondolkodnia, hogy mit akar a gyerekének apát vagy nagyapát, mert itt kettő az egyben megvan... harmadszor érdemes-e Benkőnek gyereket vállalnia hiszen a gyerek nem olyan mint a gomba - nő magától is...
Qkorika (2010. márc. 18., 14:19)
Nem is a felesége, az öreg meg egy fonnyadt elmebeteg. Isten ne adja, hogy sokasodjon. Brrrrrrr..........
teddyisthename (2010. márc. 18., 13:30)
Hat jol leirja Benko Daniel urat, hogy `nem szolt bele` lanya nevelesebe. Neki szerintem hiba lenne ujabb gyereket vallalni, foleg az o koraban. Mert o hany eves is???
barnamarta (2010. márc. 18., 12:00)
Mert mitől is lehetne terhes? Az öreg már kárt nem hiszem, hogy tud tenni benne! Szájhős.
Storyonline válogatás
Fagor 6H 185 N
Ár: 87 999 Ft -
94 500 Ft
Fagor Bv 2006x
Ár: 16 800 Ft -
18 000 Ft
Gorenje BM 6120 AX
Ár: 109 900 Ft
Tévéműsor
02:15 4400
Cikkek róla
Hirdetés
Könyváruház - Polc.hu
  • A Hadrianus-akta
  • Allan Folsom
  • Online ár: 2000 Ft
  • Eredeti ár: 2500 Ft
  • Megtakarítás: 20%
További könyvajánlatok:
Hirdetés