Hirdetés

Ciki!A játékosok elárulták a VV végkimenetelét?

2012. február 4., szombat 05:30

Tudják a Való Világ győztesének a nevét? Minden csak egy előre megírt forgatókönyv szerint zajlik? Csütörtök éjjel a játékosok sokat sejtető mondatokat ejtettek el...

Hirdetés

Már többféle feltételezés is napvilágot látott arról, hogy pontosan mikor fejeződik be a VV. Akadt, aki azt mondta, hogy február közepén, míg mások szerint majd csak márciusban ér véget a játék. A szerkesztők pedig mindig talányos válaszokat adtak ezzel kapcsolatban. Ám csütörtök éjjel Fecó elejtett egy konkrét dátumot: február 29.-én hirdetik ki a győztest. Az est további részében pedig meg is nevezték az első helyezettet. Sőt, már azt is tudják, hogy az utolsó héten sztárvendégek érkezésére számíthatnak. Valóban előre meg van írva minden, vagy csak logikusan következtettek a lakók? Ugyanis a villa Nagydumása gyorsan levezette, hogyan követik egymást a hátralévő Kiválasztások, Kihívások, Párbajok, hiszen már csak hatan vannak a játékban. Így arról is tanakodtak, hogy ki lesz bent az első háromban. Nagy esélyesnek tartják Fecót, Csabát és Attilát is. Azt pedig, hogy mit terveznek a készítők, onnan veszik, hogy ez történt az előző szériában. Szinte félelmetes, hogy Csaba, Seherezádé és Attila minden pillanatra emlékeznek a VV4-ből, mintha csak betanulták volna. Hiába, ebből is látszik, hogy minden vágyuk az volt, hogy beköltözzenek a luxusbörtönbe, és megnyerjék a fődíjat. Talán egyikük már most sejti, hogy ő lesz az a szerencsés...

Találj társat az új évben! KLIKK és regisztrálj az új társkeresőre, a Storyrandira!
(x)



Vess, ültess, gyarapíts! Légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere! KLIKK!
Hirdetés
Hozzászólások (10)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

sunyimanó (2012. febr. 7., 12:31)
Hozzászólás értékelése: 1 Értékelés átlaga: 5
Van egyáltalán olyan nagy m@rh@, aki ilyen műsorokba betelefonál? Netán a segíjkébül?

Értékeld a hozzászólást!

radica947 (2012. febr. 6., 14:30)
Hozzászólás értékelése: 5 Értékelés átlaga: 4.2
Nem mindegy, az is nagy állat, aki erre a förmedvényre egy fillért is költ!!!

Értékeld a hozzászólást!

csillav (2012. febr. 4., 20:55)
Hozzászólás értékelése: 2 Értékelés átlaga: 3
JAJJ! Mintha, nem tudnánk! Aláírtak egy szerződést. Aki pofozható, az a nyerő! Egy darabig megjelenik a szerencsétlen, aztán eldobják. Papírzsepi. Használat után kuka.

Értékeld a hozzászólást!

sermar (2012. febr. 4., 19:08)
Hozzászólás értékelése: 3 Értékelés átlaga: 3.67
Nagyon jól tudjuk, hogy bunda az egész. Hülyének nézik azokat a nézőket, akik még hajlandóak szavazni. Soha, egy percig nem a közönség döntött. Előre megírt forgatókönyv szerint megy az egész. Nem kell ehhez találgatás. Minden "visszaszavazott" emberke az előre megírt szerepe szerint ment vissza eddig is. Sajnálom azokat, akik egyáltalán nézik ezt a "műxart", azt pedig még jobban, aki képes a pénzét ilyesmire pazarolni!

Értékeld a hozzászólást!

*Szilvi*:) (2012. febr. 4., 17:18)
Hozzászólás értékelése: 1 Értékelés átlaga: 5
én visszanéztem ma a csütörtök esti online közvetítést, és ezeket amiket ebben a cikkben írtak a villalakók FELTÉTELES módban beszéltek, és azért gondolják h most is visszamennek kiesett vv-sek, mert a vv4-ben is így volt... és azt se tényszerűen mondták h Fecó, Csaba, Attila tuti finalista és arról is csak találgatások során beszéltek h vajon ki nyerhet!!!

Értékeld a hozzászólást!

Nandine (2012. febr. 4., 13:33)
Hozzászólás értékelése: 1 Értékelés átlaga: 1
Nagyon buta aki ezt a cikket megirta és az is aki elhiszi. Mivel egy falinaptáruk van ezért természetesen tudnak számolgatni hogy kb mikorra esnek a párbajok. Mivel tavaly ilyenkor még futott a vv4, talán nem olyan hihetetlenül nagy dolog emlékezni rá, különösen arra hogy kaptak vendégeket az utolsó 2-3 hétben. Eddig is találgatták hogy milyen hét fog következni, a jótékonysági hetet is régen emlegették ,a katonait is vártak, még Peti is.De ezek csak találgatások, nem konkrétumokat mondanak. Azt kb mindenki tényként kezeli hogy Csaba lesz a győztes, Attilát pedig jócskán alábecsülik, mert azt hiszik rögtön kiesik, ha kijön, pedig szerintem finalista lesz. De mégegyszer: egyáltalán nem konkrétumokról beszélnek csak beszélgetnek róla, találgatnak.

Értékeld a hozzászólást!

Labanc Károly (2012. febr. 4., 13:07)
Hozzászólás értékelése: 2 Értékelés átlaga: 5
Mocsok egy műsor!

Értékeld a hozzászólást!

picilány88 (2012. febr. 4., 12:02)
Hozzászólás értékelése: 29 Értékelés átlaga: 4.17
Kétlem, h febr 29.-én lenne vége.. Még minimum 3 párbaj biztos lesz, ha fel is gyorsítják a dolgokat, a február vége hamar van.. Amúgy meg a villalakók eddig márciusról beszéltek.

Értékeld a hozzászólást!

joe3650 (2012. febr. 4., 11:59)
Hozzászólás értékelése: 73 Értékelés átlaga: 3.93
Még február 29-ig várni kell hogy vége legyen ennek a fekáliának?

Értékeld a hozzászólást!

vikariuse (2012. febr. 4., 08:13)
Hozzászólás értékelése: 105 Értékelés átlaga: 3.9
Ez nem ciki, ez felháborító! Ennyire aljasul átvernek mindenkit, és néznek több millió embert hülyének. Megérdemelnék, hogy bojkottálják az emberek az egész undormány műsort.

Értékeld a hozzászólást!

Tévéműsor
Hirdetés
Kiemelt ajánlatok
Válassza a minőségi és finom hazait, és nyerjen gyönyörű és divatos hazait!

 
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft