2009. június 13., szombat 12:00
Közel négyszázezer forintot gyüjtöttek össze a zuglói óvodások számára az elmúlt hétvégén Csisztu Zsuzsáék a zuglói Nőszírom Közéleti-, Kultúrális és Sportegyesület szervezésében lezajlott Jótékonysági Teniszversenyen.
Míg a világ legjobbjai a Rolland Garroson, addig a lelkes, teniszt szerető vállalkozók Zuglóban a Mini Garroson küzdöttek a vegyes-, és a férfi páros legjobbainak felajánlott jelképes ajándékokért. Az sokkal fontosabb, hogy egy gyerekverseny is helyet kapott a felnőtt küzdelmek között és hogy közel négyszázezer forintot gyűjtötek össze a női egyesület keretében rendezett versenyen, amelyet teljes egészében a zuglói óvodák sportszereinek fejlesztésére szánnak a szervezők.

"Olyan öröm volt látni, hogy ezek a sportot szerető jószándékú emberek milyen jó hangulatban töltötték ezt a napot, hogy a főszervező Virág Krisztával és védnökünkkel, Rátonyi Gáborral elhatároztuk, még az idén szervezünk egy hasonló versenyt. Már az időpont is megvan, szeptember 13-ára kell ismét formába lendülni, akkora csapat küzdelmeket is meghírdetünk és reménykedünk benne, hogy megduplázhatjuk az összegyűjtött pénzt, hogy még több jusson a kerületi óvodásoknak" - meséli Csisztu Zsuzsa.
Csoda dolog volt, hogy a női egyesületünk tagjaként is kilátogató korábbi teniszklasszissal, Mandula Petrával egy kicsit a teniszen túl, a babázás rejtelmeiben is elmerülhettünk és kitárgyalhattuk, hogy fiaink, Flóris és Krisztián közös szenvedélye a labda.
Beismerő vallomás! Molnár Anikó keményen ivott és havi 200 ezret kapott egy pasitól! Részletek ITT!
Elképesztő! 40 kiló felesleg van a magyar sztáron! Megműtötték! A részletek, csak ITT!
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!
