"Ameddig az éveim száma nem tükröződik az arcomon, addig nem aggódom. S hogy ez így van, azt a génjeimnek köszönhetem, nagyon szerencsés alkat vagyok. A nagymamám kilencvenegy éves korában úgy ment el, hogy alig volt az arcán ránc. Amúgy az utóbbi néhány évben sokkal jobban érzem magam a bőrömben, férfiasabbak és karakteresebbek lettek a vonásaim. A gyermeklelkűségem viszont máig megmaradt, és ez, remélem, soha nem is fog megváltozni, bár ez tesz túlzottan érzékennyé és sebezhetővé" - meséli magáról András. 

Fotó:rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Pici mind emellett egyre többször töpreng el azon, mi történt vele az elmúlt években. Az idei születésnap egyfajta számvetésre is késztette. "Az öregedés annyiban zavar, hogy ha visszatekintek a múltba, rádöbbenek, mennyi lehetőséget hagytam elveszni, volt, hogy rosszul használtam ki az időmet. De szeretnék már végre felhagyni a múlton való rágódással és a jövő miatti aggódással. Mert nézzünk szembe a tényekkel: nem tudok visszamenni az időben, a jövő pedig homályos" - tűnődik.

Sokszor faggatják Picit, nem hiányzik-e neki a család, a gyerek. "Az én döntésem, hogy még nem vagyok édesapa. Szerintem csak akkor szabad családot alapítani, ha az ember felkészült arra, hogy mindent ennek rendeljen alá, hogy teljesen megváltoztassa az életformáját. Számomra ennek még nem jött el az ideje, igaz, nem is mondtam le róla. Talán a vérembe van kódolva, hiszen amikor megszülettem, az édesapám ötvenéves volt. Úgyhogy bármi megtörténhet" - vallja.

Részletek a Bestben!