- Három éve ilyenkor minden Önről szólt. A nevezetes vagy inkább hírhedt Demcsák-blog, ami a StoryOnline-on indult országos botrányt kavart. Ezért esett el a kormányszóvivőségtől, ezért indult Ön ellen gyűlölethadjárat, pedig az egész egy ártatlan kismamanaplónak indult...

- Iszonyú volt - kezdi némi töprengés után - tudtam, hogy a hírek generálják egymást, de mindenki azzal bíztatott, hogy minden csoda három napig tart. Ez a "csoda" két hónapig tartott. És igaza van, olyannyira ártatlannak indult, hogy még ön is elolvasta a cikkeket, ahogyan 2 másik ember is, senkiben fel sem merült, hogy ebből valaha gond lehet. Emlékszem ön még kifejezetten viccesnek és frappánsnak is találta az irományokat. reménykedtem abban, hogy az egész pár nap után lecseng. Az álmomban sem gondoltam volna, hogy két hónapig tart a vesszőfutásom. Alkatilag ugyanis képtelen vagyok magyarázkodni. Teljesen megbénultam.

- Azok közül, akik bedobták a mély vízbe, mint lehetséges kormányszóvivőt, segített valaki?

- Úgy emlékszem, senki... de, mégiscsak, volt egy ember, Daróczi Dávid, akivel akkoriban sokszor ültünk le kávézni, ebédelni és mindig hitet öntött belém, és azt magyarázta, hogy tehetséges vagyok, és ha sikerül újra beindítani a karrierem, újra boldogulhatok a pályán, az életben. Azokban a hónapokban alaposan megnőtt az ingerküszöböm, ma már nem omlok, omlanék össze minden kritika vagy támadás után. Amikor végre elcsitult az egész ügy, nagyon sokan odajöttek bocsánatot kérni tőlem azzal, hogy ugye tudom, hogy ez az egész őrület nem a személyemnek szólt... Hogy nem engem akartak bántani, hanem rajtam keresztül másokat. Nem nagyon válaszoltam senkinek semmit. Mit mondhattam volna? Hogy majdnem belehaltam?

- Ha sorra venné az elmúlt három év pozitívumait és negatívumait, mik lennének azok?

- Kezdjük a pozitívumokkal: a férjem, a kapcsolatunk, amit az egész krízis szorosabbá font, a gyerekeim... Bár volt pár hét a legkeményebb időszakban, amikor csak magammal tudtam foglalkozni, és nem figyeltem rájuk. Ahogy erre ráeszméltem, azonnal megfogadtam, hogy soha többet nem teszek ilyet. Pozitívum, még hogy megvan a három barátnőm, Kata, a Kandász Andi és a Pánczél Andi, akikkel nagyon erős véd- és dacszövetséget alkotunk. Ha bármelyikünknek baja van, a másik három megjelenik, és védőernyőt borít fölé. Negatívum? Ma már csak azt nézem, amit tanultam belőle. Ha csak az nem, hogy akkor minden összeomlott körülöttem...

-  Aztán jött a rák?

- Szó sem volt rákról, csupán arról, hogy egy műtét után rákmegelőző állapotot diagnosztizáltak. Amikor kiderült, hogy gond lehet, természetesen én is elkezdtem keresni a kiutat, ami nem csak a hagyományos terápiából állt.

- Most kiderül, hogy titokban az alternatív gyógyítás híve?

- Ezt eddig nem nagyon hirdettem, de valóban. Bár inkább annak a híve vagyok, hogy a hagyományos orvoslást ki lehet és ki is kell egészíteni az alternatív gyógymódokkal. Akkoriban találtam rá a spirituális választerápiára, és az azt művelő szakemberhez hetente két alkalommal jártam le Kecskemétre. Megérte a fáradtságot, mert hihetetlen átalakulás kezdődött bennem. Lassacskán megszűnt a harag, amit akkor magam, mások, az egész világ iránt éreztem. Nem éreztem már magam a körülmények áldozatának sem. Ma is rengeteget segít, hogy bármilyen krízishelyzet adódjon is, megvannak a magam imái, amelyek mindig segítenek.

- Az elmúlt másfél évben sok fej hullott a TV2-ben. Olyan nagyágyúk mentek el, mint Szulák Andrea, Jakupcsek Gabriella, Havas Henrik vagy éppen a Bárdos házaspár. Ön mindezt megúszta, sőt szinte naponta láthatjuk a képernyőn. Mi a titka?

- Sok minden megváltozott az elmúlt években. Régen félistenek uralták a képernyőt, gondoljunk csak Stahl Juditra, Pálffy Istvánra. Közben azonban a tévék is ugyanolyanok lettek, mint bármelyik nagyvállalat. Ebben a vállalati kultúrában pedig a műsorvezetők nem lebeghetnek fél méterrel a föld fölött. Adott esetben sokkal többet számít,  kiben, mennyi a munka iránti alázat, mennyire felkészült, vagy mennyire csapatjátékos. Manapság egy tévéstől elvárják, hogy különprogramokon vegyen részt, és ez sok kötöttséggel jár, amit nem mindenki visel jól, pedig ezek ugyanúgy a munkakörébe tartoznak. Egy műsorvezető mindig az adott csatornát képviseli, bárhol jelenjen is meg. És persze a legfontosabb, hogy szakmailag mindig legyen a topon, hogy az adott feladatát, vagy egy újat meg tudjon oldani.

- A külföldi adókon milyen típusú személyiségeket néz szívesen, esetleg csodál?

- Az olasz showműsorok háziasszonyait. Negyven-, ötven-, hatvanévesen is gyönyörűek, temperamentumosak, elvisznek a hátukon egy egész esztrádműsort.

- A Mokkában egészen más a szerepe.

- Női, politikai újságíróként más a feladatom. A reggeli műsor természetéből adódóan nekünk a legfontosabb feladatunk, hogy megkönnyítsük a reggeli felkelést és csak ezek után jön, hogy mindazt a háttérinformációt és újakat átadjunk azoknak, akik a közélet kérdéseire nyitottak. Könnyedség és harmónia, ezeket kell sugározni minden reggel, akár két órát aludtál este a választások miatt, akár műtéted volt előző nap, akár halszálka van a torkodban. És ezt nem viccből mondom, mivel egyszer előfordult velem, hogy két halszálkát operáltak ki a torkomból egy adás után, így sikerült előző nap halat ennem. Nőként nagyon fontos a kedvesség, a báj, a mosolygás, ugyanakkor én politikusokkal, orvosokkal, ügyvédekkel, komoly szaktekintélyekkel ülök le beszélgetni, akik nem viccből jönnek be a műsorba, pláne nem vicces témákban. Meg kell találni a határt a könnyedség és a feszes, precíz kérdezés között.

- Mivel foglalkozna, ha nem tévézne?

- Hát, nem vagyok az az aktatologató, ügyintéző típus - gondolkodik el. Nagyon tetszett mindig a diplomaták munkája... Mostanában még azzal a gondolattal is eljátszom, hogy valahol külföldön élünk, és egy egészen más kultúrában, egészen más kihívásokkal szembenézve alakítom az életem. Egy azonban biztos, jöhet bármilyen új élethelyzet, mindig meglesznek a magam biztonságot adó mantrái.

Szöveg: Pásztor László