Hirdetés

Demcsák Zsuzsa férje gyereket akar

2012. február 2., csütörtök 12:02

Demcsák Zsuzsáról köztudott, hogy szeret főzni, van két szép gyereke - a férjéről, a kapcsolatukról viszont keveset beszél. Most azonban Zsuzsa felszabadultan mesélt barcelonai romantikus útjukról,

Hirdetés

Kettős jubileumot tartott a napokban Zsuzsa és párja: egyrészt kapcsolatuk nyolcadik évfordulójukat ünnepelték, másrészt a műsorvezető férjének is most volt a születésnapja. Ez pedig Zsuzsa szerint épp elég ok volt arra, hogy meglepjék magukat egy romantikus utazással. "Nagy szükségünk volt már erre az együtt töltött néhány napra. Ez a kis kiruccanás a hét évvel ezelőtti nászutunkat jutatta eszembe. Akkor Izlandon töltöttük a mézeshetünket, most pedig Barcelona szépséges utcáit jártuk úgy, mintha friss házasok lennénk. Bebarangoltuk a kis utcákat, a piacokat és a múzeumokat, s közben igazi katalán finomságokat kóstoltunk. Volt olyan étterem ahol egy órát álltunk sorba, de megérte."


Zsuzsa szerint azért is kellenek az efféle közös élmények, mert így ellensúlyozható a hétköznapok rohanása. A műsorvezető szerint nem véletlen az a közkeletű mondás, miszerint egy házasságra a hetedik évben kell a legjobban vigyázni. Mint mondta, az ő kapcsolatukban is előfordultak kisebb hullámvölgyek. "A mi életünkben a legszebb az, hogy minden olyan gyorsan történt, de talán ez volt a legrosszabb is. Hamar jött minden: a közös élet, a gyerekek, és mire észbe kaptam, már egy egész családról kellett gondoskodnom. Már egy éve nem voltunk kettesben a párommal egy percet sem. Most azonban úgy érzem, ez az utazás valami újat hozott a kapcsolatunkba. Utolsó nap például három órán át beszélgettünk a tengerparton a jövőnkről. Ilyesmire a hétköznapokban nem jutott idő."
Zsuzsa elárulta: a tervek között szerepel egy harmadik gyerek is, ám ezt egyelőre még a férje emlegeti többet. Ő egyelőre várna ezzel. "A párom már nagyon szeretne egy harmadik babát, de én még nem érzem itt az idejét. Vannak terveim, s szeretném még ezeket megvalósítani. Ha újra eljön a babázás ideje, azt úgyis érezni fogom."


Ne maradj ki az új őrületből! KLIKK IDE és eláruljuk a titkot!
Hirdetés
Hozzászólások (3)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

petobne (2012. febr. 4., 16:04)
Hozzászólás értékelése: 2 Értékelés átlaga: 5
Ha Demcsák férje gyereket akar, akkor csináljon Klaudiának. Annak úgyis csak egy van.

Értékeld a hozzászólást!

Labanc Károly (2012. febr. 2., 18:17)
Hozzászólás értékelése: 8 Értékelés átlaga: 4.5
Legyen náluk gyakori a gyerekáldás, annál kevesebbet kell látnunk a képernyőn!

Értékeld a hozzászólást!

gonoszka11 (2012. febr. 2., 13:32)
Hozzászólás értékelése: 7 Értékelés átlaga: 5
De kár volt elolvasnom.

Értékeld a hozzászólást!

Cikkek róla
Tévéműsor
10:30 Top Shop
10:50 EZO.TV
11:00 Kékfény
Hirdetés
Kiemelt ajánlatok
Válassza a minőségi és finom hazait, és nyerjen gyönyörű és divatos hazait!

 
További könyvajánlatok: