Barátnője mellett a neten csajozik Dopeman!
2010. március 12., péntek 18:00
Dopeman karácsony előtt öt év együttélés után költözött el párjától és közös gyermeküktől, Fannitól, és már új kedvese is van. Azt hihetnénk, Imola végre komoly kapcsolat, hisz együtt szerepelnek a TV2 Mr. és Mrs. című műsorában a jövő héten. Ám mindez csak illúzió. A zenész ugyanis barátnője mellett, az interneten vadászik újabb kapcsolatokra.
Dopeman érzelmi ámokfutása tavaly év végén kezdődött. Még gyermeke sem tartotta vissza a rappert, hogy elhagyja családját, és azóta új barátnőjével, Imolával él. Ám a Best rábukkant arra az internetes társkereső oldalra, ahol Dopeman folyamatosan csinos nőkre vadászik. A zenész megkeresésünkre bevallotta: esze ágában sincs újra elkötelezni magát és a hűség sem erős oldala. Mint mondta, szeretné végre a saját életét élni.

"Imolával nagyjából egy hónapja találkoztunk, az egyik klipforgatásomon. Nagyon életvidám teremtés, igazi életművész. Szeretek vele lenni, mert jókedvre derít és szenvedélyes nő, de részemről nem igazán mély ez a viszony, nem is veszem komolyan. Bevallom, a gyermekem édesanyja mellett voltam életemben először és utoljára hűséges" - vallota be a zenész.

Hogy Dopeman szerint mit gondol Imola arról, hogy párja a neten ismerkedik, kiderül a Bestből!
Még több hír és érdekesség a StoryOnline-onBíró Ica Barátok köztRippel Feri 11 kilót fogyott
Ne maradj ki az új őrületből! KLIKK IDE és eláruljuk a titkot!
Hirdetés
Hozzászólások (13)
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!
Böbike (2010. márc. 16., 11:28)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Én a TV2-t sem értem.Elvileg a Mr.és Mrs. egy párshow,minek hívnak meg valakit,egy 1 hónapos kalanddal?????
Értékeld a hozzászólást!
Jeromos08 (2010. márc. 16., 09:10)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Nagyon hiteltelen ez a Mr és Mrs! Miért nem lehet több éve együtt élő, szimpatikus párokat meghívni? Talán ők nem mennek el, mert nem akarnak a szexuális szokásaikról beszélni. Egy újabb műsor, ami jól indult, de sűllyesztő lesz a vége. Nekik Dopeman kell, akinek 1 hónapos a kapcsolata és lehet mire vége lesz a forgatásnak már mással lesz... Hát ezért nem fogják legyőzni soha a konkurens csatornát, ők még mindig diszkrétebbek, a főzős műsoruk is sokkal visszafogottabb és a főzésé nem a balhéké a főszerep.
Értékeld a hozzászólást!
ekariko (2010. márc. 15., 15:23)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Ez a ficko egy ősbunko. Nem kell tobbet varni tole, akkor nem csalodik az ember...
Értékeld a hozzászólást!
scarlett87 (2010. márc. 15., 15:14)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
15 évesen voltam egy Ganxsta koncerten, akkor még velük zenélt Dopeman. A közös fényképezkedés alatt azzal töltöttem az időt, hogy leszedegessem Dopeman Laci kezét a fenekemről....
Hát ezek szerint azóta se változott sokat...
Pfff....
Értékeld a hozzászólást!
Wolfie (2010. márc. 14., 23:44)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Ha jól tudom, ő is 40 felett van már, tehát viszonylag későn nősült, és lett apa. Akkor eddig mit csinált az életével, ha nem élte?
Értékeld a hozzászólást!
basketball76 (2010. márc. 14., 12:12)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Élni akarja az életét??? Miért eddig halott volt, család meg gyerek mellett??!! Sok indokot hallottam már, hogy miért megy szét egy család, de ilyet....ez gusztustalan, pár éve még nem tudta hogy élni akarja az életét??? Szegény gyerek. Megint Ő ennek az egésznek az áldozata, egy felelőtlen, szexmániás faszi miatt....
Értékeld a hozzászólást!
lidinényje (2010. márc. 14., 11:52)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Egyszerű a a magyarázat. Nem úgy működik már a cerka, mint régen, a kedves hűdemacsó meg igyekszik még minél többet használni, mielőtt végleg nyugdíjba vonul a férfiassága
Értékeld a hozzászólást!
noecska (2010. márc. 14., 10:53)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Azt hiszi ez a libuska, hogy meg tudja változtatni. Hát nem tudja.
Értékeld a hozzászólást!
monkababy (2010. márc. 13., 19:41)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
hát akinek ez a csőrör kell, azt pont meg is érdemli...
Értékeld a hozzászólást!
Berni78 (2010. márc. 13., 13:24)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Tényleg egy szinusz görbét ír le a Dopemanhez való viszonyulásom :) Most éppen lent van :)
Értékeld a hozzászólást!
mandyke (2010. márc. 12., 23:13)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
milyen kapcsolat lehet ez akkor.... :/
de ez a nő se néz ki többnek ezen a képen pff........eldobni a családot egy ilyen nőért gratulálok!!!!
Értékeld a hozzászólást!
ekiss (2010. márc. 12., 23:04)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Imola kedves, ha en te lennek akkor mar regen osszepakoltam volna a cuccom es hagytam volna ezt a kan egeret a csudaba.....
Értékeld a hozzászólást!
vmerci (2010. márc. 12., 20:04)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Az a gond, hogy vannak olyan nők, akinek kell egy ilyen selejt.A saját életét akarja élni?...akkor jobb lenne, ha egyedül maradna, vagy nem kellett volna gyereket gyártani és akkor kurvázhatna nyugodtan - mert egy normális nő hányingert kap az efféle pasiktól. Szegény gyerekét sajnálom csak; annak kéne mondania - mélyen a szemébe nézve - a saját életemet akarom élni, te meg kisfiam, (vagy lányom - nem tudom milye van:-))
boldogulj ahogy tudsz.
Szép kis alak ez is.Fujjjjjjjjjjjj
Értékeld a hozzászólást!