2008. november 28., péntek 15:30
Meglepő múltbéli titokra bukkant szerkesztőségünk Dósa Matyi korábbi nyilatkozatai között. A színész-énekes amikor megelégelte szülei állandó veszekedését, arra kérte őket, hogy költözzenek külön.
A Barátok közt egykori sztárja nem titkolta, mennyire bántotta, hogy édesanyja és édesapja eltávolodtak egymástól.
"Hároméves voltam, amikor a szüleim elváltak, de tizenkét éves koromig együtt éltek, hogy ne csonka családban nőjek fel - árulta el egy interjúban. - Édesanyám és édesapám tehát a válást követő kilenc évben is össze voltak zárva, ugyanabban a társasházi lakásban éltünk, de már nem volt köztük szerelem. És bármilyen hihetetlen, ez idő alatt egyiküknek sem volt társa. Rengeteget veszekedtek, s a vitákból tizenkét évesen lett elegem. Akkor nyomatékosan megkértem őket, hogy költözzenek szét, mert tarthatatlan ez az állapot. Érzékeny ember vagyok, minden vita rettenetesen megviselt. Sem az iskolában, sem a színházban nem tudtam koncentrálni, mert végig az otthon történteken járt az eszem. Nyolcéves korom óta szerepelek különböző darabokban, illetve reklámfilmekben, s a rossz kedvem rányomta a bélyegét a munkámra is."
Édesapja költözésével aztán rendeződtek a dolgok, Matyi szülei baráti kapcsolatban maradtak, s többé nem volt hangos szó közöttük. A színész pedig mindkettőjüket egyformán szereti.
Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!
