2010. július 30., péntek 17:30
Azt mondják róla: rideg, nagyképű, érzéketlen ember, akinek egy jó szava sincs senkihez, pedig tele van érzelmekkel. Amikor meghalt a nagymamája, a Szent István kórház kertjében olyan sírógörcs jött rá, hogy majdnem kidöntötte azt a fát, amelyre ráborult. Havas senkinek nem beszélt még ilyen őszintén az életéről, mint a Best magazinnak.
BEST: Zárkózott embernek tűnik, aki mintha mindig mérges és rosszkedvű lenne.
Havas Henrik: Ugyan már! Amikor az unokáimmal játszom, egészen kivirulok. Zsófival pókerezünk meg snóblizunk, általában ő nyer és még ki is nevet. Petivel még nem vesztünk össze a futballon, ő még csak 15 hónapos. De komolyra fordítva a szót, 10 éve nem járok emberek közé, nem megyek moziba, színházba, focimeccsekre...

BEST: Miért kerüli az embereket?
H. H.: Amikor utoljára meccsen voltam, a svédekkel játszottunk világbajnoki selejtezőt, s akkor valami eltört bennem. Míg a Stadion szállótól az ülőhelyemig eljutottam, legalább ötvenen állítottak meg, hogy fényképezkedjünk, kínáltak sörrel, borral, pálinkával, senki sem volt durva, szokatlanul tolakodó, de valahogy elegem lett. Társaságba se nagyon járunk, a feleségem nem nagyon tolerálja, hogy ha unom magam, akár fél óra múlva felállok és hazamegyek.
Az interjú további részletei a BEST-ben!
Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!




