Hirdetés

Egy órán át próbálták újraéleszteni Bujtor Istvánt

2009. szeptember 29., kedd 13:30

Egy órán át próbálták újraéleszteni az orvosok Bujtor Istvánt a fővárosi Állami Egészségügyi Központban (ÁEK); a pénteken elhunyt színész-rendezőt a Somogyi Hírlap szerint Balatonszemesen helyezik örök nyugalomra testvére, Latinovits Zoltán mellé.

Hirdetés

Az ÁEK főigazgatója kedden azt közölte az MTI-vel, hogy Bujtor István halálának közvetlen oka a tüdőembólia klinikai tünetei mellett fellépő heveny keringési és légzési elégtelenség volt. Az orvosok egy órán át próbálták újraéleszteni a színész-rendezőt - olvasható Szilvásy István főigazgatónak a családdal egyeztetett közleményében. Bujtor halálával, sőt korábban már a betegségével kapcsolatban is számos találgatás látott napvilágot a sajtóban.

Találj társat az új évben! KLIKK és regisztrálj az új társkeresőre, a Storyrandira!
(x)

Egy órán át próbálták újraéleszteni Bujtor Istvánt

A veszprémi Petőfi Színház igazgatója július végén lett rosszul, a család felhatalmazása alapján annyit közöltek, hogy szervezetében súlyos fertőzés lépett fel, és életveszélyes állapotban került a veszprémi megyei kórházba, ahol egészen szeptember 24-ig az intenzív osztályon kezelték. Augusztus végén, a Petőfi Színház évadnyitóján az hangzott el, hogy a család bizakodó Bujtor István állapotával kapcsolatban. Az MTI-nek testvére, Frenreisz Károly is úgy nyilatkozott akkor, hogy a színész-rendező egészségi állapotában lassú javulás tapasztalható.

A család szeptember 24-én közleményben tudatta, hogy Bujtor István elhagyhatta a veszprémi kórházat, rehabilitációját Budapesten folytatják. A színművész másnap a fővárosban hunyt el. A Somogyi Hírlap keddi számában azt írta, hogy Bujtor István Balatonszemesen nyugodhat. A megyei napilap információi szerint már az is biztos, hogy a múlt pénteken elhunyt színművészt testvére, Latinovits Zoltán mellé helyezik örök nyugalomra. A lap értesüléséről részletesebben beszámoló sonline.hu szerint köztudott, hogy Bujtor István a Balaton szerelmese volt és édesanyja, a jövőre 100. életévébe lépő Tinka néni Szemesen él.

A színészóriás, Latinovits Zoltán síremléke miatt a szemesi temető az elmúlt 33 évben zarándokhellyé vált, ezt a státuszt pedig minden bizonnyal tovább erősíti, ha a neves testvérpár egymás mellett nyugszik majd - olvasható a megyei napilap hírportálján.

Forrás: MTI


Vess, ültess, gyarapíts! Légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere! KLIKK!
Hirdetés
Hozzászólások (0)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Tévéműsor
10:50 EZO.TV
12:15 A dadus
12:00 Híradó
Hirdetés
Kiemelt ajánlatok
Válassza a minőségi és finom hazait, és nyerjen gyönyörű és divatos hazait!

 
  • 21 (CD)
  • Adele
  • polc.hu
  • Online ár:
  • 4 274 Ft
  • Eredeti ár: 4 499 Ft
  • 5% megtakarítás
További könyvajánlatok: