Hirdetés

Először beszél Anettka szeretett férje elvesztéséről! Rezső néhány hónapja még szerelmes verseket írt hozzá

2008. március 20., csütörtök 11:55

Mindenkit váratlanul ért a hír, hogy 50 éves korában elhunyt Fehér Anettka férje. Anettka azonban már tudta, hogy Rezső nagyon beteg, még sem mutatta ezt.

Hirdetés

"Egy éve tudtam, hogy a férjem gyógyíthatatlan beteg. Ugyanakkor úgy gondoltam, hogy ez senkire nem tartozik, ezért nem beszéltem róla." - mondta Anettka a StoryOnline-nak ma reggel.

Bár sok mindent beszéltek a népszerű házaspárról, a közeli ismerősök és a barátok mind tudták, hogy rajongásig szeretik egymást. Rezső a legutóbbi karácsonyra például szerelmes verseket írt feleségének. Azt tervezte, hogy ezeket megzenésítve, idén tavasszal majd bemutatják. Rezső, a StoryOnline-nak mesélt először a versciklusról, amely tíz hosszabb alkotásból áll: "A címe Anettka versek, mert ő róla és ő hozzá szólnak. Nem őrültem meg hirtelen, nem azért vetettem papírra ezeket a sorokat, sokkal inkább azért, hogy komolyzenei dalciklus szülessen majd belőle. Várhatóan tavasszal mutatjuk majd be" - mondta akkor Anettka férje.

Másik alkalommal Rezső arról számolt be a StoryOnline-nak, hogy felesége egészen megváltoztatta őt: "Az utóbbi időben egy új Anettkával kell nekem is számolnom. Amikor megismertem még izmos, erős lány volt, ami a régi fotóin jól látszik. Az utóbbi időben azonban igazi felnőtt nővé avanzsált. Ez megváltoztatott engem is. Hozzá fiatalodtam. Anettka nagyon nagyot lépett előre, én meg korban vissza. Amióta igazi felnőtt hölgy lett, azóta én is másképp kezelem. Most fellélegzett, és azt adja, ami ő maga".

Anettka hihetetlen erejét, szeretetét és emberségét mutatja az is, hogy miközben már egy éve tudta, hogy férje nagyon beteg, még arra is volt ereje, hogy a nagy beteg Antal Imréért aggódjon, látogassa és támogassa őt.

Először beszél Anettka szeretett férje elvesztéséről! Rezső néhány hónapja még szerelmes verseket írt hozzá

Szeretnél egy saját farmot? KLIKK IDE és légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere!
Hirdetés
 
Hozzászólások (17)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Szifrazsett (2008. márc. 20., 21:00)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Anettka!Őszinte részvétem...légy erős!!!

Értékeld a hozzászólást!

amaro (2008. márc. 20., 19:29)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Sajnálom! Fájdalmadban osztozom.

Értékeld a hozzászólást!

eszti00 (2008. márc. 20., 19:07)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Őszinte részvétem.:(

Értékeld a hozzászólást!

SomogyiTimi (2008. márc. 20., 19:01)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Nagyon sajnálom!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Sok kitartást és erőt küldök Neki!

Értékeld a hozzászólást!

bkasza@gmail.com (2008. márc. 20., 18:57)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Sok erőt férje hiányának feldolgozásához. Őszinte együttérzéssel: Kati cica

Értékeld a hozzászólást!

trust1949 (2008. márc. 20., 18:27)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Anettka nagyon sokat változott, valószínűleg az változtatta meg igazán, hogy tudta, férje nagyon beteg. Az én szememben ez a hölgy nagyot nőtt azzal, hogy így reagálta le ezt a szomorú dolgot. A véleményem homlokegyenest más lett róla, természetesen jó irányban.

Értékeld a hozzászólást!

Sazsu (2008. márc. 20., 18:20)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
ydar: én is hasonlóképpen érzek. Sokan példát vehetnének Anettkáról most.

Értékeld a hozzászólást!

Gömbimazsola (2008. márc. 20., 18:07)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Még az előbb szemembe néztél, Erőtlen kezeddel megérintettél. Arcodra mosolyt erőltettél, S halkan súgtad fülembe, Ne félj! Mily gyorsan elszállt ez a pillanat! Fénytelen szemeid lehunytad. Kezed kezemből kicsúszott, Arcod megnyugodott, így búcsúzott. Nem Félek! Lelked remélem békére talált, S Te már a mennyekből vigyázol Rám! Soha nem felejtlek, szívemben szeretlek, S örökkön-örökké csak Rád emlékezem! Anettka. Fogadd őszinte szívbőljövő részvétemet Drága Férjed elhunyta miatt! Andi

Értékeld a hozzászólást!

ydar (2008. márc. 20., 17:51)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
A részvét mellett most még felül kell bírálnom magamban néhány Anettkáról alkotott (és valószínűleg téves) sztereotip véleményem.

Értékeld a hozzászólást!

twinscica (2008. márc. 20., 17:28)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Öszinte részvétem:(...teljesen ledöbbentem a hirtöl:(..sok eröt kivánok Anetkának..

Értékeld a hozzászólást!

miss.erika (2008. márc. 20., 14:53)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Őszinte részvétem :-(

Értékeld a hozzászólást!

beax (2008. márc. 20., 14:17)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Részvétem és óriási erőt kivánokhogy áttudja magát tenni e borzalmas fájdalmon

Értékeld a hozzászólást!

fityisz12 (2008. márc. 20., 14:07)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
őszinte részvétem, a betegség nem válogat, ez elég megdöbbentő hir volt, azért most tisztelet jár neki, hogy egy éve tudja, és a bulvárt nem kürtölte vele tele. Mégegyszer őszinte résztvétem.

Értékeld a hozzászólást!

aranygaluska (2008. márc. 20., 13:43)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Bár Anettka csak nagyon ritkán beszélt a magánéletéről, és akkor sem teregetett ki mindent,de mégis érezni lehetett rajta mindig, hogy ők nagyon szeretik egymást, és nagyon összetartozó pár. Nagyon sajnálom, hogy elvesztette a lelki társát, rettentő nehéz lehet most neki.

Értékeld a hozzászólást!

Sofja (2008. márc. 20., 13:30)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Őszinte részvétem=(

Értékeld a hozzászólást!

gitta1 (2008. márc. 20., 12:57)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Szerintem ez a viselkedés többet elárul valódi személyiségéről, mint amit összeírtak és állítottak egyesek róla eddig! Sajnálom, hogy egy ilyen szomorú eset kapcsán történt!

Értékeld a hozzászólást!

petobne (2008. márc. 20., 12:06)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Őszinte részvétem Anettkának! Mélységesen becsülöm azért , hogy nem kürtölte tele a sajtót, nagy önuralom kellett hozzá, hogy titokban tudja tartani .

Értékeld a hozzászólást!

Storyonline válogatás
Sztárlexikon
Cikkek róla
Cikkek még
Tévéműsor
10:15 Top Shop
10:50 EZO.TV
11:00 Kékfény
Hirdetés

 
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft