Hirdetés

Először vall a legszörnyűbb időszakáról a magyar sztár - Megzsarolta a felesége!

2010. május 31., hétfő 17:30

Azt hitte, hogy vele nem történhet semmi rossz. Aztán váratlanul egyik csapás jött a másik után. Bajor Imre csak most kezdi értékelni az élet szépségét.

Hirdetés

"Eltörtem a bokámat, idegkimerültséggel kórházba kerültem, majd súlyos depresszióba estem. Céltalan és életunt voltam. Mindentől elment a kedvem, még az ágyból sem volt kedvem kikászálódni. Orvosi segítségről pedig hallani sem akartam. Aztán egy reggelen Ildi olyan kemény szavakat vágott a fejemhez, amit hallani sem bírtam. Azt mondta, ha nem hagyom, hogy a szakemberek segítsenek rajtam, akkor elválik tőlem. A szeméből láttam, hogy halálosan komolyan gondolja, én pedig megijedtem attól, hogy elvesztem azt a nőt, aki a legfontosabb az életemben" - meséli Bajor Imre. A történet folytatása az e heti Meglepetésben olvasható.

Fotó:rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence
Fotó:rtlklub.sajtoklub.tv/Bársony Bence

Még több hír és érdekesség a StoryOnline-on
Szakított a magyar műsorvezető - Otthonát, karrierjét is feladta érte
Claudia túllőtt a célon? - Aki gyászol, ne meztelenkedjen?

Szeretnél egy saját farmot? KLIKK IDE és légy egy virágzó gazdaság mesterfarmere!
Hirdetés
 
Hozzászólások (1)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

jaweb (2010. jún. 1., 09:31)
Hozzászólás értékelése: 0 Értékelés átlaga: 0
Alkohol-elvonora is elkuldte?

Értékeld a hozzászólást!

Storyonline válogatás
Sztárlexikon
Tévéműsor
19:35 Aktív
Hirdetés

 
  • Old Ideas (CD)
  • Leonard Cohen
  • polc.hu
  • Online ár:
  • 3 799 Ft
  • Eredeti ár: 3 999 Ft
  • 5% megtakarítás
További könyvajánlatok:
  • ...
  • Börcsök Mária
  • Online ár: 1 920 Ft
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft