Hirdetés

Eurovízó: Botrány a köbön!

2012. január 28., szombat 17:05

Akadnak szép pillanatok, amelyekre emlékezhetünk, de leginkább a sorozatos botrányoktól hangos nálunk az Eurovízió. Vajon mi állhat mindennek a hátterében?

Hirdetés
1994-ben Bayer Friderika Kinek mondjam el vétkeimet című dala egész Magyarországot lázban tartotta. Az ezt követő évek azonban leszállóágat mutattak a magyaroknak az Eurovíziós Dalfesztivált illetően. 2008-ban merült fel először a botrány szó itthon az Eurovízió kapcsán. Ebben az évben Csézy nyerte meg a lehetőséget, hogy hazánkat képviselje, ám a sztárok többsége felszisszent a döntésen. Az énekesnőről ugyanis az Eurovízió kapcsán lehetett először hallani, és sokan nem értették, hogy Szekeres Adrient és Szatmári Orsit, hogyan utasíthatta a háta mögé egy ismeretlen előadó. A manapság leginkább volt párja öngyilkosságával előtérbe kerülő énekesnő 6 pontot szerzett az elődöntőben, így a 19. helyen végzett, tehát hazánk nem képviseltette magát a nemzetközi döntőben.
Találd meg a társad! Klikkelj és regisztrálj most!
(x)


Sorra léptek vissza

Egy évvel később a botrány szót inkább a kabaré váltotta fel. A nyertes, Mark daláról ugyanis kiderült, hogy az korábban már szerepelt egy svéd tévéműsorban, és ez ütközik az Eurovíziós Dalverseny szigorú előírásaival. Mark visszalépése után az MTV Tompos Kátya Magányos csónak című dala mellett döntött, ám a kedélyek nem nyugodhattak: pár nappal később a színésznő közölte: visszalép, ugyanis nem tud résztvenni a külföldi elődöntőn. Ezután végül Ádok Zoli kapott lehetőséget, ám a nemzetközi színtéren ő sem aratta le a dicsőséget a magyaroknak. A 2010-es szünetet követően az X-Faktor üdvöskéje képviselt minket, ami kifejezetten jó választásnak bizonyult, Wolf Kati hangi adottságai és maga a dal is méltó képviselője volt Magyarországnak. Úgy tűnhetett hát, végre lecsillapodnak a kedélyek az Eurovíziót illetően, ám 2012-ben egyenesen négy bomba robbant, a ma esti elődöntőt megelőzően.

Botrányok sora

Először az derült ki, hogy a Dalfesztivált népszerűsítő klipben mialatt Gallusz Nikit láthatjuk, egy másik énekesnő énekel helyette. Ez azonban nem ellenkezik a szigorú szabályokkal, így a Madách Színház színésznője versenyben maradt. Nem úgy, mint Bebe, aki alaposan megszegte a szabályt, miszerint csak olyan dal indulhat a dalfesztiválon, amely nem hangzott el 2011. szeptember elseje előtt. Bebéék dala esetében azonban nem teljesült ez a feltétel, így az énekest azonnal kizárták a versenyből. Ezután következett Wolf Kati ügye. Sokan ugyanis nem értették, hogyan kerülhetett az énekesnő a szakmai zsűribe, egy évvel azután, hogy versenyzőként részt vett a dalfesztiválon, előtte pedig egy tehetségkutatóban szerepelt. A rosznyelvek szerint inkább egy nagyobb szakmai háttérrel rendelkező zenésznek lett volna keresnivalója a döntő személyek között. És úgy tűnik, idén igaz a mondás: három a magyar igazság, egy a ráadás: Caramell az Eurovízós szereplése miatt mondott le arról, hogy beüljön a Megasztár 6 zsűritagjai közé, az énekes ugyanis a nemzetközi dalversenyt élete legfontosabb küldetésének tartja. Egy biztos: a sorozatos botrányok után ma este már meglesz az első négy név, akik továbbjutnak az Eurovíziós Dalverseny hazai döntőjébe, remélhetőleg további bitrány nélkül!



Ne maradj ki az új őrületből! KLIKK IDE és eláruljuk a titkot!
Hirdetés
Hozzászólások (9)

Szólj hozzá Te is!
Ha már regisztrálva vagy, lépj be és írd meg véleményed a témáról!
Ha még nem vagy regisztrált tag, itt regisztrálhatsz!

Strippi (2012. jan. 31., 07:19)
Hozzászólás értékelése: 1 Értékelés átlaga: 5
Az elődöntősöket meghallgatva csak 1 dolgot vettem észre. 5-en énekelnek magyarul! Hát kik vagyunk?! Eddig kinek sikerült a külföldi karrier?! Nem a mi éneseink, zenekaraink?

Értékeld a hozzászólást!

evu (2012. jan. 29., 18:30)
Hozzászólás értékelése: 13 Értékelés átlaga: 4.69
Csapnivaló volt, szégyen így leadni egy műsort, a hang szégyen!A pontozó táblákkal mit össze bohóckodtak, szóval egy kicsit "szerényre" sikeredett, reméljük a továbbiakban ezeket a hibákat kijavítják. A zsűri tagok közül valóban egy azaz egy volt, aki értette a dolgát, Gabi és Caramell valóban választhatott volna jobb számot, na de legyünk türelmesek!

Értékeld a hozzászólást!

sermar (2012. jan. 29., 13:17)
Hozzászólás értékelése: 19 Értékelés átlaga: 4.58
Nem csodálkozom a botrányokon, tegnap megnéztem az első 10 dalt, azon kívül, hogy egyik sem ragadott magával, nagyon elcsodálkoztam azon, hogyan választhattak zsűritagnak "egy ma született bárányt"? Gondolok itt Wolf Katira! Hogyan jön ahhoz, hogy akár több évtizede éneklő embereket bíráljon? Milyen jogon, milyen jogosítvánnyal? Azért, mert szerepelt a fesztiválon, még nem jogosítja fel arra, hogy bíráljon. Egészen elképesztő, ráadásul nem volt egy önálló véleménye sem. Elselypegte, hogy "egyetértek az előttem szólóval, azaz Rakonczai Viktorral". Nem tudom, hogy kinek az ötlete volt az Ő szerepeltetése egy komoly feladatban, de nagyon mellé lőtt az illető!

Értékeld a hozzászólást!

betti101 (2012. jan. 29., 12:43)
Hozzászólás értékelése: 11 Értékelés átlaga: 4.27
Tegnap végignéztem a műsort. A véleményemet inkább nem írom le, igaz szerintem nem is engednék, hogy megjelenjen. Csak annyi: megpróbáltam szavazni Tóth Gabira, de nem sikerült. Fél órán keresztül próbálkoztam és folyamatosan azt az üzenetet dobta vissza a telefonom, hogy "üzenetküldés sikertelen, megpróbálja újra?". Ennyit erről, meg a közszolgálati tévéről. Ja, és még annyi: ha lehet, hogy Wolf Katinak nem kellett volna bekerülni a zsűribe, de akkor Philipke mit keres ott???

Értékeld a hozzászólást!

betti101 (2012. jan. 29., 12:42)
Hozzászólás értékelése: 11 Értékelés átlaga: 4.27
Tegnap végignéztem a műsort. A véleményemet inkább nem írom le, igaz szerintem nem is engednék, hogy megjelenjen. Csak annyi: megpróbáltam szavazni Tóth Gabira, de nem sikerült. Fél órán keresztül próbálkoztam és folyamatosan azt az üzenetet dobta vissza a telefonom, hogy "üzenetküldés sikertelen, megpróbálja újra?". Ennyit erről, meg a közszolgálati tévéről. Ja, és még annyi: ha lehet, hogy Wolf Katinak nem kellett volna bekerülni a zsűribe, de akkor Philipke mit keres ott???

Értékeld a hozzászólást!

rozi48 (2012. jan. 29., 10:18)
Hozzászólás értékelése: 11 Értékelés átlaga: 4.64
Ha jól hallottam Puskás Peti az új számával megy a dalfesztiválra.Elnézést,de olyan gyenge, mint a harmat.És dög unalmas.Nincs jobb, na ne már!!!)))))))))) Szuper jó számok születnek,csak lehet,hogy a szerzők politikailag nem pozitívak?

Értékeld a hozzászólást!

Gyöngyvér (2012. jan. 29., 09:51)
Hozzászólás értékelése: 32 Értékelés átlaga: 4.19
Igaz nem vagyok "vájt fülű" de nekem egyik dal sem tetszett! Nem dallamosak nem ragadják magukkal a hallgatót!

Értékeld a hozzászólást!

kaente (2012. jan. 28., 20:01)
Hozzászólás értékelése: 27 Értékelés átlaga: 3.37
Egyébként, most a legnívósabb dal, ami esélyes lehet, az Kállai Sanders András dala.

Értékeld a hozzászólást!

kaente (2012. jan. 28., 19:57)
Hozzászólás értékelése: 58 Értékelés átlaga: 4.79
Sajnálom a cikkíró tájékozatlanságát, mert Rúzsa Magdi akkora sikert aratott, hogy elhozta a legjobb dal szerzője kategória díját. Sőt, korábban a Nox is elég jó értékelést kapott.

Értékeld a hozzászólást!

Tévéműsor
01:30 Ed
Hirdetés

 
  • 21 (CD)
  • Adele
  • polc.hu
  • Online ár:
  • 4 274 Ft
  • Eredeti ár: 4 499 Ft
  • 5% megtakarítás
További könyvajánlatok:
  • Olja
  • Robert Yugovich
  • Online ár: 1 490 Ft
  • ...
  • Nancy Meyers
  • Online ár: 999 Ft